Fizika az érzelmek talaján – Kritika a Folytassa, Öveges! című előadásról

„Ha bohóckodni kell azért, hogy odafigyeljenek a fizikára, akkor bohóckodni fogok. Ha bukfencet kell vetnem, hogy meghallgassanak, hát bukfencet fogok vetni.” – Ezt mondta a sajtónak 1981-ben Öveges professzor, sokak kedvenc rádiós és tévés pedagógusa, akinek a nyilvános szerepléseit ténylegesen átitatta egy mindenki figyelmét megragadó, kissé színpadiasnak nevezhető előadói modor. A Kossuth-díjas fizikus azért mind ennek ellenére nagyon is komolyan vette a népművelői missziót, a tudásgyarapítás örömét és boldogságát akarta egyszerű és érthetően elmagyarázott kísérleteinek segítségével elérhetővé tenni az emberek számára, mint ahogyan erről egy másik riportban nyilatkozott. 1945 után lett a rádió révén országosan is ismert, majd amikor a Magyar Televízió kísérleti adásai elindultak, azonnal felkérték, hogy az elsők között szerepeljen azokban. Azt vallotta, hogy a jó tanárnak jó színésznek is kell lennie egyúttal, arra pedig, hogy ez fordítva is így van-e, az Astrum Színház Folytassa, Öveges! című előadása kínál fel lehetséges válaszokat.

A produkciót a Déryné Program Barangoló Alprogramjának keretében hozták létre az alkotók, a próbatermi bemutató a Déryné Központban november 10-én, azaz éppen Öveges József születésének 129. évfordulóján volt, december 3-án pedig a kettő közül az egyik szereposztás már az RS9 Színház  Vallai-kertjében is bemutatkozhatott. Ha keresünk, hát találunk a népszerű fizikusember és a színészek között további párhuzamot, ugyanis az összes szereplésére úgy készült, mint valami ünnepre a professzor, és ahogyan ő is megfogalmazta: millióknak akart szépet, és értékeset adni ilyenkor. Innen már csak egy lépés ráébredni arra, hogy ez a szándék egybeesik azzal a hozzáállással, amit ideális esetben valamennyi színművész ugyanígy a magáénak tud.

Öveges Józsefet nézték egykor cirkuszi akrobatának a strandon, civilnek öltözött katonatisztnek társaságban, altisztnek a főiskolán, de akadtak olyanok, akik Kassák Lajossal keverték össze, illetve néhányak szerint annak bizonyos életszakaszában Rózsahegyi Kálmán színészre hasonlított. Mind ennek fényében nem is számít hibának, hogy az Astrum Színház darabjának Övegesei: Földes Tamás és Magócs Ottó nem mutatnak az általuk eljátszott figurával külső hasonlóságot, megidézik azonban a figyelem megragadásának azt a sajátos módszerét, amit a professzor a nyilvánosság előtt rendszeresen gyakorolt. Magócs Ottó, a megtekintett előadás-változat Öveges Józsefe az eljátszott karakter tipikusnak mondható hanglejtését és beszédritmusát is igyekszik beépíteni az alakításába, továbbá állandó művészi kifejezőeszköze a lelkesítő jellegű színpadi létállapot, ami hatáskeltő módon megmutatkozik a dramaturgiailag adekvát pontokon. Az igazi Öveges professzor sohasem csak a fizikát népszerűsítette, mindig próbált valamilyen életbölcsességet is átadni, Magócs Ottó pedig pontosan az ilyen derűs és bölcs figurák megszemélyesítését kedveli, ez a szerep éppen ezért biztosan komfortos neki.

Itt szükséges feltétlenül megemlíteni, hogy a közönség mind őt, mind pedig az Övegest másik szereposztásban játszó Földes Tamást elsősorban mint zenés színházi színészt ismeri, azt már kevesebben tudják, hogy utóbbi prózai szakon végzett a Színház- és Filmművészeti (akkor még) Főiskolán, és Magócs Ottó is szerzett hasonló jellegű színpadi tapasztalatokat az eddigi pályája során. Ha csupán egyetlen példát emelhetünk ki nála: a kilencvenes évek vége felé közeledve jelentős szerepet játszott az Almási Éva rendezésében Szolnokon színre kerülő Weingarten-darabban, A nyárban, amiről muszáj tudni, hogy egy elég furcsa atmoszférájú, elvontnak nevezhető, és pont emiatt művészileg valamennyi közreműködőt nagyon megpróbáló, kifejezetten prózista képességeket igénylő előadás. A neki szánt szerepben Magócs Ottó sikerrel helyt állt, és később szinte a védjegyévé, ismérvévé vált, hogy bármikor rá lehet bízni akármilyen összetett, vagy szabálytalan karakter megformálását. Hiszen bár természetesen valamennyi színművésztől megkívánják ezen a pályán az elemző gondolkodást, ő azonban kifejezetten azok közé a színészek közé tartozik, akik sosem bánják a ráfordított időt és energiát, és tényleg a végletekig képesek elmenni, hogy megtalálják az eljátszandó figura motivációit, lelkiségét, igazát.

Földes Tamás a főiskola előtt két évig tanult a Nemzeti Stúdióban, ahol Bodnár Sándor növendéke volt, és olyan külső-belső kiforrottságot mutatott, annyira érett játékmodor jellemezte őt már egészen koránról, mintha legalább negyven képzésen részt vett volna, ez a jellemzője pedig hosszú távon is az előnyére vált. Eljátszotta az Ördög szerepét Molnár Ferenc színdarabjában, ami egy prózai vállalás, de az Ibusárban, vagy a Koldusoperában való közreműködésekor is készségeire talált, ezért aztán látatlanban kijelenthető róla, hogy lehengerlő Öveges professzor lesz, mert egyszerre tudatos és ösztönös, illetve Magócs Ottóhoz hasonlatosan sosem szeretne megúszni semmit, ami a szerepformálásokkal jár.

Öveges József fura szerzet volt, betegesen tartott a fertőzésektől, csak a saját étkészletét használta, az ajtók kilincsét sem fogta meg, mindig könyökkel vagy lábbal nyitotta, csukta az ajtókat, illetve senkivel sem fogott kezet, csak tisztás távolságból meghajolt. A megtekintett szereposztás Övegese, Magócs Ottó nonverbális kifejezőeszközökkel jól érzékelteti az Astrum Színház előadásában az ilyesmi fóbiákat, de játszott is ő már csudabogárnak számító tanárt: az Abigél musicalváltozatában Kőnig tanár úr jelmezébe bújva tökéletesen hozta a már-már szélsőségesen félszeg figurát. A színészt egyébként a kisugárzása okán számtalan jóember-szerep fogadta hivatásgyakorlásának útján, pedig amint arról már szó volt, a komplexebb figurák életre keltéséhez való affinitásban sem szenved hiányt. Ikonikus szerepe, a Mozart kapcsán például hatalmas művészi bátorságot igénylő ötlettel állt elő, megoldani próbálva azt a problematikát, hogy miként lehet a világhírű zeneszerző lelki kiszolgáltatottságát a maga nyers valóságában, képi formában is ábrázolni a darabbéli édesapjával való vita után. Végül az előadásba egy másik verzió került be, egy kevésbé filmszerű elgondolás, az ő szakmai kreativitása viszont így ott és akkor világossá vált. Földes Tamás ebbéli képességeinek megmutatására több alkalom kínálkozott, mint a kollégájánál, és ha csupán a két végletben gondolkodunk: a gondjaira bízott karakterének minden mocskát megmutatta mondjuk Taaffe gróf bőrébe bújva a Rudolf musicalben, ugyanakkor férfias, ám egyszersmind rebbenékeny érzékenységű Levin volt a Kocsák Tibor és Miklós Tibor-féle Anna Kareninában.

Az Öveges professzort megformáló mindkét színész életében jelen van a tanítás, de azért a Folytassa, Öveges! című előadásban nem könnyíti meg a dolgukat az a tény, hogy a karakterábrázolás mellett konkrét fizikai jelenségeket kell elmagyarázniuk és bemutatniuk a produkció során. Mindehhez az RS9 Színház  Vallai-kertjének családias hangulatú néző- és játéktere egyébként ideális atmoszférát nyújt, hiszen a színpadon történő kísérletekre a közönség rálát, még akkor is, hogyha a leghátsó sorokból kíséri figyelemmel a darabot. Ez a gyakorlati és szellemi síkon egyszerre történő gondolkodás mindenesetre a címszereplőktől intenzív koncentrációt kíván, felidéződik a produkcióban a híres Heki kutyás performansz is, ami a rezonancia jelenségének szemléletes illusztrálásának céljából készült, és az övegesi életműben az egyik legnépszerűbb tudományos látványosság.

Baku György, a darab írója és rendezője nemcsak a címszereplőt hozza helyzetbe az előadás folyamán, mivel a történet szerint egykori tanítványok idézik fel Öveges József emlékét és alakját, s az ő világosan megrajzolt színpadi egyéniségük is nagyban teret nyer a játékidő során. Ez a tény nemcsak azt hozza magával, hogy az ország fizikatanárának életrajzi érdekességei nem maradnak meg a wikipédia szócikkeinek adatolás-szerű színvonalán, hanem azt is, hogy ezeknek a közreműködőknek segítségével dramaturgiailag hatásos keretezést kap a történet, és a színpadi interakcióik humorfaktora is felerősödik darabbéli gesztusaik és párbeszédeik nyomán. Bálint Ádám, Vajda Zoltán Richárd, Álmosd Phaedra, Turák-Szűcs Lili, valamint Angyal Anita nem pusztán egy diákságot megjelenítő statisztéria csupán. Nagyon nagy szimbiózisban kell létezniük például az Övegest játszó színésztársukkal, ezért is különösen érdekes ötlet, hogy Földes Tamás játszási napjain, ha a helyzet úgy kívánja, ebbe a tanítványi szerepkörbe Magócs Ottó is beáll. Hogyha pedig az előzőekben musicalekről is szó esett, fontos kiemelni Bálint Ádámot, mint olyan zenés színészt, akit sokáig a Valahol Európában, az Oltári srácok, vagy a Rómeó és Júlia szívtipró karaktereként jegyzett a közönség, aztán intrikus szerepekben is feltűnt, és most látható örömmel mutatja meg a Folytassa, Öveges! című előadásban a komikusi vénáját, majd egyetlen betétdal erejéig sokadszorra az énektudását.

Baku György úgy írta meg a darabot, hogy abban sokáig a derű, ám végül némi melankólia dominál, így aztán a legvégsőbb jelenetekben a produkció leveti magáról az akár osztálytermi előadásokként is jól funkcionáló darabok könnyedségét és praktikumát, és a helyébe lép néhány olyan momentum, ami új szintre emeli művészi szempontból az előadást, és bekapcsolja az érzelmi hullámvasút effektusát a közönség tagjainál. Veszettül nehéz jól tálalni a színpadon egy rosszullétet, a megtekintett előadás Övegese, Magócs Ottó azonban jó arányérzékkel ábrázolja a dramaturgia szerinti állapotromlást, és az ekkor elmondott monológjára is jellemző, hogy nagyon finom színészi eszközökkel váltja ki a nézőkből a megfelelő hatást. Aki a Földes Tamás-féle szereposztásra vált jegyet, esetleg arra is jegyet vált, itt és most megkaphatja abban a vonatkozásban a garanciát, hogy egy ugyanennyire lélekből kiinduló, és szakmai szempontból szintén kifogástalanul megkomponált lezárást láthat tőle, amit egyébként egy kreatív rendezői koncepció mindkét színész esetében még tovább cizellál.

Az Astrum Színház előadása egyaránt képes feléleszteni vagy erősíteni az Öveges professzor tevékenysége iránti nosztalgiát, és a fiatalabb korosztályt is megszólítani, akiknek a tanóráiból talán éppen az a fajta eredetiség hiányzik, amelynek nyomán a hajdani piarista szerzetes-tanár az 1950-es, 60-as, 70-es évek egyik legmegjegyezhetőbb televíziós személyiségévé vált.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Folytassa, Öveges! című előadásból (Fotó: Érdi Róbert/ Déryné Központ)