Filmvászonról a színházterembe Bryan Adams-szel – Kritika a Pretty Woman musicalről

Amikor Csengeri Attila színművész annak idején Stuttgartban a magyar musicaljátszási virtusnak megfelelően kezdte el próbálni a Miss Saigon férfi főszerepét, azaz hatalmas fizikai és érzelmi elánnal, akkor bizony rászóltak, hogy vegyen vissza, mert náluk minimális a hangosítás, és kisebbek az előadói gesztusok is egy-egy ilyen produkcióban. Bryan Adams és Jim Vallance zenés darabja, az azonos című film alapján színpadra állított Pretty Woman azonban annyira pezsgő, dinamikus és eleven, hogy az utóbbi időben nagyon sokat fejlődő, ám a mi hazai szemszögünkből még mindig kissé sterilnek ható német játékstílus egyszerűen kivitelezhetetlen volt a hamburgi előadásban, melynek színészeit és táncosait teljesen magával ragadta a musical nyilvánvaló expresszivitása. A honi zenés színház bezzeg továbbra sem a visszafogottságáról híres: érzékeny és hatalmas szenvedéllyel dolgozó művészek hoznak létre nálunk értékelhető produktumokat szerte az országban. Nem csoda hát, hogy a Pretty Womannek a Madách Színházban szeptember 15-én, 16-án és 17-én megtartott ősbemutatóját hatalmas érdeklődés övezte, a premiert mindenki várta, ezt tükrözte a sok-sok erre vonatkozó visszajelzés, és az eladott jegyeknek száma. Szirtes Tamás, az előadás rendezője úgy nyilatkozott, hogy maguk a közreműködők hasonló lelkesedéssel tekintettek erre az egészre, és akár százszor is boldogan eljátszották ugyanazt a jelenetet, amennyiben kérte.

Két különböző világ, kétféle társadalmi háttér találkozása adja az alapját a Julia Roberts és Richard Gere főszereplésével készült filmnek, illetve az abból származó musicalnek, amelyek egy csapásra a Grimm-testvérek és Charles Perrault által egyaránt papírra vetett Hamupipőkének, valamint a G.B. Shaw-féle Pygmalionnak, vagy a My fair Ladynek is afféle eszmei utódai lettek. A nagy kérdés azonban jelen esetben nem az, hogy a bájos utcalány és a gazdag üzletember kissé valószerűtlen végkimenetelű története kedvelhető-e, hanem hogy Garry Marshall 1990-es mozija, amelyet innen, onnan vagy amonnan mindenki ismer, miként állja meg a helyét színházi közegben. Az ember már csak olyan, hogy makacsul ragaszkodik az emlékeihez, márpedig a Pretty Woman filmkockái több évtized távlatából sem bizonyulnak feledhetőnek. Ha megértik a nézők, hogy a film és a színház eltérő hatáselemekkel operál, ennélfogva mindkét milliőben más és más impulzus érheti őket, akkor nyitottá válnak a zenés feldolgozás iránt, és nem keresik abban görcsösen a mozgóképes élményeiket. Megnyugtató azért, hogy a Richard Gere és Julia Roberts között zajló párbeszédek az azokban rejlő humorfaktorral együtt az előadásban szinte egytől egyig visszaköszönnek, viszont olyan részleteket is kibont a musical forgatókönyve, amelyek alig, vagy egyáltalán nem kaptak fókuszt a filmben.

Viviant, a darab női főhősét váltott szereposztásban három színésznő személyesíti meg. Zámbó Brigitta a Kővirágok Énekiskola musical szakán tanult, a Pesti Broadway Stúdió növendékei között is helyet érdemelt, ez idáig pedig olyan szerepek köthetők a nevéhez, mint Hotel Menthol Frufruja és a Csókos asszony Pünkösdi Katója, míg az István, a király rockoperában Gizellaként mutatkozhatott be. Gubik Petra az eddigi pályafutása alatt mára már elérte, hogy – egy apró kis szójátékkal élve – nem kell ahhoz látni őt a Pretty Woman címszerepében, hogy ki lehessen jelenteni róla: látni kell őt a Pretty Woman címszerepében. Megemlíthetnénk kétféle tehetségkutatós előzményt is a könnyebb beazonosítás végett a harmadik Vivian, azaz Arany Tímea esetében, és szóba lehetne hozni vele kapcsolatban azt, hogy nemcsak mások dalait adta elő egy erre szakosodott tévéműsorban, hanem olyan számai is vannak, amelyekhez maga írt zenét és szöveget, azonban a Madách Színház színpadán a premier alkalmával nem egy énekes, hanem egy színésznő tűnt fel, aki nagyon szépen fel tudta építeni azt a dramaturgiai ívet, amelynek során a jobb sorsra érdemes, ám mégis kissé faragatlan örömlányból felelősségteljes, felvállalható viselkedésű ifjú hölgy lesz a cselekményben. Az általa eljátszott csicsergős, Lolitásan buja karakter kitűnően passzol ahhoz az Edwardhoz, akit az egyik szereposztás szerint Pesák Ádám jelenít meg. A Nikola Tesla – Végtelen energia, A Pendragon-legenda, vagy megint máskor a Hegedűs a háztetőn szereplője ezúttal egy kifejezetten mértéktartó, zárkózott, lassan oldódó üzletember képét festi alakításával fel, aki még a humoros megnyilvánulásai vonatkozásában is megengedi magának, hogy azok komikumát a néző maga fedezze fel. Végtelenül természetesnek tűnő módon láttatja továbbá azt a fajta rácsodálkozást, amit a megírtaknak megfelelően Vivian eltérő személyiségére reflektálva mutatnia kell, Arany Tímeával éppen azért működnek jól együtt, mert megfelelő a kontraszt: színpadi partnernője nem fél soknak mutatkozni a közös jeleneteikben, hogyha az indokolt, szükséges. Azt a könnyedséget tanítani kellene, ahogyan Pesák Ádám énekel, bár ennek a dolognak vélhetően nem a pedagógiai hatékonysághoz, sokkal inkább a veleszületett, egyéni készségekhez lehet inkább köze. Váltótársa, Solti Ádám a teátrum repertoárdarabjai közül Az Operaház fantomjában, A tizenötödikben, illetve a József és a színes, szélesvásznú álomkabátban is fontos karaktereket játszik el, és utóbbi musical egyik énekszámát, az úgynevezett Börtöndalt kifejezetten érdemes meghallgatni a legnagyobb videomegosztó portálon úgy, hogy az ő nevét írjuk be a keresőbe.

Bryan Adams betétdalai Webberéhez hasonlóan szintén lenyűgözőek, ráadásul koncertszámokként és musicalbetétekként egyaránt bevethetőek. Ezekből az énektechnikailag legnehezebbek talán a Vivian barátnőjét, Kit De Luca-t alakító színésznőknek (Kecskés Tímea, Molnár Gyöngyi, Sári Éva) jutottak, akik a filmváltozathoz képest jóval több megmutatkozási lehetőséget kaptak, és jobban előtérbe került az a jellemfejlődés is, amin a darab végére keresztülhaladnak. Jenővári Miklós igazán szimpatikussá teszi a filmben kissé szürkének látszó David Morse figuráját, ám a színész mind emellett Edward Lewis szerepét is betanulta, hogy szükség esetén megmenthesse az előadást beugrásával, ahogyan arra nemrég az Aranyoskám musical esetében is akadt példa ugyanebben a teátrumban. Wégner Judit a David Yazbek tollából származó darab női főszereplőit helyettesítette, és komoly pozitív visszhangot váltott ki a teljesítménye, viszont vissza kell térnünk a Pretty Womanhez. A mostani premier másik meglepetése, hogy az intrikus Phillip Stuckey jelmezét magára öltő Posta Victor színpadi jelenléte akkor is megkerülhetetlen, hogyha ezúttal semmilyen szólószáma nincsen, a Garry Marshall mozijában inkább kisstílű fickóként ábrázolt üzletember jelenlegi megformálása jóval erőteljesebbre sikeredett, méghozzá olyannyira, hogy egy nívósabb prózai színdarab pillanatait idézi meg, amelyből dalok nélkül is világosan kitűnik, hogy mikor mi motiválja az adott karaktert. Happy Man az a figura volt a moziverzióban, aki következetesen arra kapacitálta a vele szemben közlekedő járókelőket, hogy vallják meg, melyiküknek mi az álma, majd arról győzködte őket, hogy Hollywoodban minden álom valóra válik egyszer. Bryan Adams musicaljében a szerep összeolvad többek között a Viviant támogató, jólelkű szállodaigazgatóéval, és még számos más karakterével, akik a főszereplőket ezekben a különféle alakváltozatokban a boldog végkifejlet felé terelik – összekacsintva a közönséggel. Külön érdekesség, hogy az októberben a József Attila Színházban bemutatásra kerülő Vértestvérek musicalnek is van egy ugyanilyen narrátora hasonló skillekkel, ott viszont nem borítékolható, hogy szerencsés véget ér majd a történet. Happy Mant Borbély Richárd, Sánta László és Serbán Attila játssza hármas szereposztásban, a néző pedig imádja azt a fajta ráismerést, amikor a figura a meghatározott dramaturgiai pontokon különböző álruhákban és szerepkörökben bukkan fel. Nem mellesleg ennek a szereplőnek van a legtöbb bulihangulatú száma, így a megformálás lehetősége igazi jutalomjáték mindhárom, egyébként egymásétól eltérő kisugárzású színművésznek.

A jól kivitelezett látványvilág (Vízvárdi András) és a koreográfia (Tihanyi Ákos) szintén a musical sikerét szolgálja, az pedig, hogy Rományi Nóra jelmezei nem másolatai a filmben látott ruháknak, esélyt kínál arra, hogy aki el akar vonatkoztatni Julia Roberts és Richard Gere közös mozijától, az tényleg ne koncentrálhasson másra, mint arra a filmvásznakon és tévéképernyőkön túlmutató színházi varázsra, amely az Erzsébet körúti teátrum nézőit minden alkalommal várja.

  

Kiemelt kép: Jelenet a Pretty Woman című darabból (Fotó: Kovács Milán)