November 3-án veszi kezdetét a Vígszínház legújabb játszóhelyén, a Víg Szalonban helyet kapó Filmklub sorozat, amelynek első programján a Víg125 film első részét vetítik majd le. A mozis élményt az alkotókkal és a szereplőkkel közös beszélgetés fokozza majd.

„2020-ban, még a Covid alatt úgy éreztük, hogy ha nem találkozhatunk élőben, más módokat kell keresnünk, hogy mesélhessünk magunkról és a világról. Önöknek. És magunknak is. Előttünk állt a Víg 125. születésnapja, és nem tudtunk együtt ünnepelni, de szerettünk volna valami emlékezeteset létrehozni. Úgy döntöttünk, elmeséljük a Víg 125 éves történetét, azokkal az eszközökkel, amelyek a rendelkezésünkre állnak, és úgy, ahogy éppen dolgozni tudunk: filmet forgatunk. Nagy fába vágtuk a fejszénket. Nagyobba, mint terveztük, ezért csak a 128. születésnapra tudtuk befejezni a filmet” – fogalmaz Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója, a Víg125 dokumentum(játék)film ötletgazdája.

A négyrészes sorozatban megelevenednek a Víg nagy korszakai és legendás alakjai. Soha nem látott, kincset érő archív felvételeken, interjúkon és kosztümös nagyjátékfilmbe illő jeleneteken keresztül ismerjük meg a Vígszínház 125 éves történetét. De mivel a Víg mindig is kiemelt helyet töltött be Budapest és az ország kulturális életében, ez a film nemcsak egy színházról szól, hanem egy város születéséről és a 20. századi magyar történelemről is. A Víg125 több száz művész, alkotó, színész, rendező, író, dramaturg, háttérdolgozó története. És a film is így készült: mindenki, akik most a Vígben dolgoznak, hozzátettek egy-egy kockát. És tulajdonképpen a nézők is, mert a nézők nélkül ez a 125 év nem valósult volna meg.

A Víg125 című fikciós dokumentumfilm-sorozat második részét november 24-én, harmadik részét december 15-én, míg a negyedik részét január folymaán láthatják az érdeklődők a Víg Szalon Filmklubjában.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Víg125 koncertről (Fotó: Juhász Éva)