Film készült a Budapest Bábszínház egyik legnépszerűbb előadásából, a Semmiből: a világhírű ifjúsági regény bábfilmes adaptációját március 21-én mutatják be az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A 2021/22-es évad utolsó premierje, a Frankenstein után különleges díszbemutatót tervez a teátrum: március 21-én, a bábszínházi világnapon debütál a Semmi című előadás filmes adaptációja az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A bábszínházi előadás filmváltozata – melyet még a pandémia okozta színházbezárások idején forgatott a teátrum – pályázati támogatásból valósult meg. „Mindannyiunknak nehéz időszak volt az a néhány hónap, amikor nem játszhatott nézők előtt a társulatunk, ezért igyekeztünk minél hasznosabban eltölteni ezt az időt, így alkalmunk nyílt a Semmi filmes adaptációját is leforgatni. A bábszínházi világnap méltó alkalom a formabontó díszbemutatóra. Nem valósult még meg ehhez hasonló kezdeményezés hazánkban, ahogy a Hoffer Károly által rendezett, élőzenés előadás a Janne Teller-regény első bábos adaptációja a világon” – mondta el Ellinger Edina, a teátrum igazgatója.

A Budapest Bábszínház 2013-ban mutatta be a Semmit, amely az elmúlt kilenc évben igazi kritikai és közönségsikert aratott, többek között elnyerte a Színikritikusok díját és a Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé Üveghegy-díját is. Kézzelfoghatóan bizonyította, hogy a báb képes túllépni a korosztályi sztereotípián és emancipált, önálló színházi műfajként is katartikus élményt tud nyújtani a nézőinek. Az előadás témája a létezés értelmének célja, filozófiai megközelítése, a cselekedetek mögött álló hajtóerő kutatása visszhangra talált a tinédzserek és a felnőtt nézők körében egyaránt.

Pillanatkép a Semmi című film forgatásáról (Fotó: Budapest Bábszínház)

A legendás előadás filmes feldolgozása különös új műfajt hozott létre, melynek segítségével bábok és mozgatóik viszonya még plasztikusabban érzékelhető, hisz a nézői tekintetet ezúttal a kamera vezeti. A közelik és totálok, a klipszerűen felvett zenekari számok, a színházi térből átlényegülő meta-terek, az előadás báb és színészi munkájának fúziója által egy nem mindennapi, a kamera optikájára alkalmazott filmes adaptáció született. Az előadás rendezője és látványtervezője Hoffer Károly, a filmes adaptációt Moll Zoltán rendezte.

Kiemelt kép: Jelenet a Semmi című előadásból (Fotó: Budapest Bábszínház)