Antal Nimród kultikus filmje, a Kontroll 2023 novemberében ünnepelte a 20. évfordulóját, ennek apropójából pedig a rendező engedélyével Mátyássy Bence (Kontroll, A hentes, A tanár) színész-rendező elkészített egy fiktív trailert, amely azzal a gondolattal játszik el, hogy milyen lenne a húsz évvel később játszódó folytatás – ehhez pedig megtesz fenyegetésnek egy régi karaktert.
A rajongói projekthez sikerült összeszedni a régi ellenőrcsapat nagy részét is, ennek köszönhetően felbukkan benne Mucsi Zoltán, Nagy Zsolt, Badár Sándor és Pindroch Csaba is, azonban új arcokat is láthatunk az előzetesben Schneider Zoltán (A Viszkis, Budapest Noir) és Zsigmond Emőke (Nagykarácsony, Hab, Nyitva) személyében. Az ellenőrként dolgozó nőnek egy csapat csuklyás tör az életére, akik a Kontroll lökdösőjének nyomdokaiba lépve már egy modernizált metróban szedik az áldozataikat. A Kontroll 2: Kísért a múlt videója rávilágít arra is, hogy az elmúlt két évtizedben mennyit változott a világ például a technológiák terén, de van, ami ugyanaz maradt.
Ha elég nagy visszhangja lesz a trailernek, talán tényleg megvalósul a Kontroll 2.
Kiemelt kép: Zsigmond Emőke a trailer egyik jelenetében (Fotó: Benoit Film YouTube-csatorna)