Két pályázatot is meghirdetett a Soproni Petőfi Színház fiatal alkotók számára, hogy népszerűsítsék a kortárs magyar drámairodalmat. A projekt pályázat keretében olyan 40 év alatti, egyetemi diplomával rendelkező rendezők jelentkezését várják, akik a 2025/26-os évadban a teátrumban állítanának színpadra előadást. A drámaírópályázat azoknak szól, akik a Páneurópai Piknikhez, közvetve a berlini fal leomlásához kötődő drámai napokról, eseményekről, összefüggésekről, emberi sorsokról írnának új színdarabot.

Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója pályázatában kiemelt hangsúlyt fektetett arra, hogy a leghűségesebb város teátruma legyen a kortárs magyar dráma zászlóshajója. Ezzel szándékkal kettő pályázatot is kiírtak fiatal alkotók számára.

A teátrum új kezdeményezése a fiatal, kortárs alkotókat szeretné helyzetbe hozni. Ez egy úgynevezett projekt-pályázat, amelyet 40 év alatti egyetemi diplomával rendelkező rendezőknek írtak ki. Ennek lényege, hogy az alkotók hozzanak olyan elképzeléseket, amelyeket ők színpadon látnának a 2025/2026 -os soproni évadban. Előny, ha kortárs magyar drámával érkeznek. A pályázat kétfordulós. Írásban kell az elképzeléseket benyújtani, a leghűségesebb város társulatának gerincét alkotó színészekre alapozott szereposztási javaslattal, majd a második fordulóban a színház vezetősége előtt kell a pályázatot egy prezentáció keretében bemutatni, megvédeni, akár egy diplomamunkát. Ennek a pályázatnak a benyújtási határideje 2024. augusztus 31. 

A drámaírói pályázatot a Páneurópai Piknik 35. évfordulója alkalmából hirdették meg. Olyan műveket várnak, amely az európai történelmet befolyásoló napokról, közvetve a berlini fal leomlásához kötődő eseményekről, összefüggésekről, emberi sorsokról szólnak. A pályázat nyertesének művét a soproni színház bemutatja. A második helyezett egymillió forintot, a harmadik hatszázezer forintot kap. A részletekről a teátrum oldalain lehet bővebben tájékoztatás kapni. Ennek a pályázatnak a benyújtási határideje 2024. október 31.

További részletek a Soproni Petőfi Színház honlapján érhetők el.

Kiemelt kép: Kiss József (Fotó: Soproni Petőfi Színház)