Öt év felújítás után 2023. május 22-től újra a teljes vonalon közlekedik az M3-as metró. Június 15-én és 16-án szervezik meg Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából, a Budapest Brand és a BKV szervezésében a Metrófesztivált: a színházi produkciókból és stand-up performanszokból álló rendezvénysorozattal a frissen átadott hármas metró kiemelt állomásain találkozhatnak a nézők.
Zenei fronton többek között a NEO zenekar, a Soharóza imprókórus és a Galactic Jackson várja fellépésekkel az utasokat. A színházrajongóknak pedig a Momentán Társulat improvizatív előadásával kedveskednek, a mindig késésben lévők pedig nyerhetnek majd néhány percet, ha a Kálvin téren lépcsőzés helyett a gyorscsúszdát választják. A felújított M3-as metró vonalán a városlakók idén júniusban a Nagyvárad tér, a Corvin-negyed, a Kálvin tér, a Deák Ferenc tér, az Arany János utca, a Nyugati pályaudvar és a Lehel tér megújult megállóiban számíthatnak szokatlan élményekre. “Menni jöttél, de maradni fogsz!” – hirdeti a kihagyhatatlan programokat és élményeket a Metrófesztivál városszerte a plakátokon és az online térben is.
Faix Csaba, a rendezvényt kitaláló és lebonyolító Budapest Brand nZrt. vezetője elmondta: „Az, hogy a régóta nehézkesen használható metróvonal most teljes erővel tér vissza, mindenképpen megünneplendő. Szertartásszerű és vontatott beszédek helyett egy méltó és rendhagyó nyitórendezvényt álmodtunk meg a budapestieknek, hiszen a felújítás öt éve alatt tanúsított türelmükkel rászolgáltak egy-két különlegességre. A metró egyébként is kiemelten fontos alkotóeleme az idén 150 éves születésnapján ünneplő Budapestnek, hiszen közel 500.000 utas használja nap mint nap. A fesztivál éppen ezért lesz sokszínű: azoknak is érdekes, akik popzenét fogyasztanak, de azoknak is, akiknek a színház jelenti a kikapcsolódást. Igényes és színvonalas esemény lesz, melyre minden budapestit és Budapestre látogatót szívesen várunk!”
A rendezvényről további információkat az alábbi Facebook eseményből tudhatunk meg.
Kiemelt kép: Galactic Jackson (Fotó forrása: Metrófesztivál)