Az HBO Magyarország ismertette, hogy milyen tartalmakkal bővül a streamingszolgáltatás márciusban: amellett, hogy a platformon keresztül követhetjük majd élőben az idei Oscar-gálát, többek között felkerül Stephen Frears hatrészes minisorozata Kante Winslet főszereplésével (A rezsim), a Paul Dano, Pete Davidson, Vincent D’Onofrio és Seth Rogen bevonásával készült Pénzeső című dramedy, Christopher Nolan korábbi rendezései (Tenet, Dunkirk, Eredet, Csillagok között, A tökéletes trükk), Antal Nimród 2009-es akciófilmje (A szállítmány), valamint Szabó Szonja Bujtor István-díjas rövidfilmje is.
Szabó Szonja nevéhez olyan alkotások kötődnek, mint a Roadmovie, a Komoly dolgok, az Ammen, a Prágai hétvége vagy a Partizánok, de dolgozott a Drága örökösök és az Oltári történetek sorozatokon is. Életművében számos kisfilm megtalálható, mint amilyen a 2018-as, 30 perces játékidejű A Mentor, amelyben egy magányos tinédzser egyetlen emberrel osztja meg az érzéseit: egy az interneten megismert mentorral, aki folyamatosan a lány mellett áll, de sohasem találkoztak személyesen. Sára mindenről beszámol az ismeretlennek, az idegen pedig lassan ráébreszti Sárát, hogy minden rosszabbra fordulhat, ezért meg kell erősödnie. A lány pedig vakon megbízik benne és végrehajtja a tőle kapott feladatokat.
Sárát Psotta Zsófia (Fehér Isten), a mentort pedig Patkós Márton (Cicaverzum, A besúgó) kelti életre, rajtuk kívül a szereplőgárdát erősíti Gál Kristóf (The Four), Berki Szofi (Angyaltrombiták), Tóth Sándor (Fal, Vespa), Zsurzs Kati (A mi kis falunk, Együtt kezdtük), Jankovics Péter (Cella, Kút), Szatmári Alíz és Molnár Barnabás (Megbélyegzetten – 1968) is. A Mentor már megtekinthető az HBO Max kínálatában.
Kiemelt kép: A Mentor egyik jelenete (Fotó: Port.hu)