Hét teltházas előadás után március 9-én és március 22-én ismét látható a Káva Kulturális Műhely Állampolgári Színházának Masc. című előadása, amely rendhagyó színházi élményt kínál mindazoknak, akik elgondolkodtak a férfi szerepének alakulásáról a mai társadalomban. A MU Színház színpadára tizenkét, különböző életkorú és élettapasztalatú férfi lép, akik civil életükből kilépve, saját történeteiken keresztül mutatják be a férfilét kihívásait, dilemmáit és lehetőségeit.
Az előadás során a résztvevők személyes történeteiket, kérdéseiket és belső felismeréseiket tárják a közönség elé. A színpadra lépők őszinte vallomásai révén betekintést nyerhetünk abba, hogyan próbálnak egyensúlyt találni a társadalmi elvárások, családi kötelékek és saját belső igényeik között, miközben folyamatosan formálódik identitásuk. Az előadás nem kínál kész válaszokat – éppen ellenkezőleg, együttgondolkodásra hívja a nézőket, hogy közösen vizsgáljuk meg a férfi szerepek sokszínűségét és átalakulását.
Vajon hogyan látják önmagukat a férfiak egy olyan világban, amely újraértelmezi a férfiassághoz társított szerepeket és feladatokat? Hogyan viszonyulnak a patriarchális társadalmi struktúrákhoz? Milyen lehetőségek és kihívások várnak rájuk a mai világban? – A rendhagyó színházi produkció lehetőséget ad arra, hogy élő közösségi térben merüljünk el ezekben a férfi létet érintő kérdésekben.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Masc. című előadásból (Fotó: Káva Kulturális Műhely Állampolgári Színháza)