Október 14-én számtalan izgalmas programmal várja látogatóit a Magyar Nemzeti Galéria az idei év első élő Múzeum+ estjén. A rendezvény témája Ferenczy Károly, a nagybányai művészek vezetője, a magyar modern festészet egyik úttörője. Az est vezérfonala az a harmóniakeresés lesz, amely Ferenczy művészetére is jellemző.

Plesznivy Edit, művészettörténész előadásából megtudhatjuk, milyen egyéb helyszínek formálták Ferenczy munkásságát szülővárosán, Nagybányán kívül. Hiszen életműve jóval árnyaltabb, alkotói évei során számos más, stílusát és témaválasztásait meghatározó helyszínhez is kötődött. Tanulóévei alatt élt Rómában, Nápolyban és Párizsban, kibontakozó művészete idején pedig Münchenben és Szentendrén. A művész életéről további érdekességekre derül majd fény a MúzeumCafé beszélgetés során. Itt hallhatunk arról, miben rejlik Ferenczy máig ható ereje, hogyan szerepelnek az alkotásai a műkereskedelemben, és egyáltalán: mi a titka, amiért az egyik legkiemelkedőbb művészként emlegetjük.

A látogatók kedvükre válogathatnak a tárlatvezetések között is: Balla Enikő, Sepsey Zsófia és Krasznai Réka Ferenczyvel kapcsolatban vezeti körbe az érdeklődőket, míg Fehér Dávid Gerhard Richter Valós látszat című kiállításán mesél. Az este folyamán a kortárs német művész tárlatához készült katalógus bemutatására is sor kerül.

Ráadásul workshop, élő zene, bor és finom falatok is várják a közönséget. Ne búsuljanak azok sem, akik nem tudnak részt venni az októberi Múzeum+ esten, idén még két alkalommal lesz lehetőségük rá: november 18-án a Szépművészeti Múzeumban és december 9-én a Magyar Nemzeti Galériában.

Kiemelt kép: Ferenczy Károly: Október, részlet (Forrás: Wikipédia)