Ki ne szeretne év végén számot vetni, feltöltődni, nézőpontot váltani, elgondolkodni, vagy éppen kikapcsolódni? Kecskés Karina a mesék évezredes bölcsességét és tudását hordozó tanítások által próbál segíteni abban, hogy mi az, amit beengedjünk, és mi az, amit inkább el. Különösen a mostani, nehéz időszakban.
„Melegségben lenni, megtölteni a szívünket fényességgel, ez az amire ebben a hideg év végi időszakban leginkább vágyom. Ami nekem már több mint 15 éve mindig segít, azok a történetek és a mesék. A mesék csodálatos szimbolikus képeket vetítenek elénk szavak formájában. Évezredek tudását őrzik és segítik a közösségeket és az embereket, amikor nehézséggel küzdenek. Sokféle módon segítenek: irányt mutatnak, nézőpontváltásra késztetnek, tükröt tartanak, megnevettetnek, elgondolkodtatnak, kimozdítanak, egyetemes emberi értekekben erősítenek meg. Első gyerekem születése után kezdtem meseterápiával foglalkozni a színészet mellett. Boldizsar Ildikó tanítványa lettem és azóta is a mesék útját járom. Úgy éreztem itt az ideje,hogy azokat a történeteket csokorba fűzzem, amikkel közösen elindulhatunk egy belső utazáson. Tematikusan válogattam a történeteket, és mint színésznő, igyekszem élővé tenni a szavak erejét, egyszerre színház, monológ es baráti mesélés a célom. Úgy tervezem, hogy közösen ránézünk, mit tartanak a mesék arról, hogy mi a fontos a világban, hogy mi vár megerősítésre, miből érdemes meritkeznünk, hogyan tudunk jól szeretni. A feszültségekkel és rohanással teli hétköznapok mókuskerekéből kilépni egy este erejéig és elmerülni a mesék évezredes bölcsességében. A mesék között meseterápiás kérdésekkel segítem az útmutatást, de mindenki magában keresheti a válaszokat, nem a közös beszélgetés a célom” – mondja Karina a programról.
A Bagázsban december 29-én 19 órakor kezdődő mese est során Darvas Ferenc zongoraművész élő zongora játéka segít az elmélyülésben.
Nyitókép: Kecskés Karina (Fotó: Kecskés Karina facebook)