Ma ünnepli 75. születésnapját Fenyő Miklós előadóművész, dalszerző, szövegíró, rock and roll énekes.

Fenyő Miklós 1947. március 12-én, Budapesten látta meg a napvilágot. Édesapja Fenyő Elemér gépészmérnök, édesanyja Gonda Alice kozmetikus. Kezdetben a Pannónia utcai általános iskolába járt, azonban 1956 novemberében szüleivel együtt az Amerikai Egyesült Államokba költözött, így a tanulmányait a New York-i Jackson Heights Primary Schoolban és a First Manhattan Grammar Schoolban folytatta. Hazatérésüket követően a Landler Jenő Villamosipari Technikumban tanult, ahol – többek között – Barta Tamás osztálytársa volt. 1964-ben, mivel keveset látogatták az órákat, mindkettőjüket eltanácsolták. Végül a budapesti Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett. Szülei kisgyermekkorától tanították zongorázni, az USA-ban töltött kisiskolás évek alatt nagy hatással volt rá a kinti rock’n roll zenei élet. Családja hazatérése után a tengerentúli zenei élményekből feltöltekezve előbb 1962-64 közt a Sztár zenekarban játszott, majd 1964-ben a Szent István parki haverokkal megalapította első saját együttesüket, Syconor néven, Bartával a soraiban.

A Hungária együttes (Fotó: Fenyő Miklós hivatalos honlapja)

Miután 1967-ben Bartát, majd Hámor Rezsőt is behívták katonának, a Syconor feloszlott. Ezután Fenyő új együttest alapított, amely a Hungária nevet kapta. A Syconorral az alakuló könnyűzenei életben már bizonyos ismertséget szerző Fenyő új együttesének már az első évben megjelenhetett első kislemeze (Ne vedd el az időm, Percekre eláll a szavam). Egy évre rá, 1968-ban a Hungáriával első helyezést ért el a Ki mit tud?-on a Csavard fel a szőnyeget, a Ha szól a Rock and roll, valamint a Nem bújok én többé már a subába című dalaikkal. 1970-ben jelent meg első nagylemezük Koncert a Marson címmel, majd országos koncertturnéra indultak. 1973 és 1979 között bejárták a Szovjetuniót, az NDK-t, Lengyelországot, Nyugat-Berlint, valamint az NSZK-t. 1977-ben Fenyő részt vett a Metronóm ’77 fesztiválon, ahol közönségdíjat kapott. Ugyanebben az évben vette fel a Hungáriával a Beatles-láz című lemez hanganyagát, mely csak 20 évvel később jelenhetett meg, mivel az MHV letiltotta. 1980-ban pedig megalakult a rock and roll korszak zenéjét felelevenítő új Hungária.

A zenekarral az első közös Rock and Roll Party című lemezükből 600 000 példány kelt el, akárcsak az 1 évvel később megjelenő Hotel Mentholból. A Hungária a Limbó hintó című dallal 1981-ben nagydíjat nyert a tánc- és popdal fesztiválon, a dal kislemezen 250 000 példányban kelt el, így arany- és platinalemez díjat kapott. 1982 márciusában 15 000 néző előtt adtak koncertet a Budapest Sportcsarnokban, majd ez év végén megjelent az Aréna című lemezük. 1983-ban elkészült az Egy pillanat veled című zenés portréfilm, amely Fenyő Miklósról és rajongóiról szól. A sikerei csúcsán lévő Hungária ebben az évben három részre szakadt. A volt tagokból megalakult az R-GO és a Dolly Roll, Fenyő pedig szólókarrierbe kezdett. 1995-ben a Népstadionban az 1980-as évek elejéről származó felállású Hungáriával adott koncertet 70 000 néző előtt.

Fenyő Miklós (Fotó: jegy.hu)

1998-ban a Budapesti Operettszínház bemutatta a Hotel Menthol című musicalt, ami CD-n is megjelent. 2001 októberében pedig Made in Hungaria címmel debütál önéletrajzi ihletésű zenés játéka a József Attila Színházban, a történetből 2009-ben film is készült. 2006. május 20-án mutatták be harmadik musicaljét a József Attila Színházban Aranycsapat címmel. 2007. március 12-én, 60. születésnapja alkalmából nyilvános előadással köszöntötte a József Attila Színház, ezen az estén vette át Rózsa Istvántól a Mr. Rock and Roll című albumáért járó aranylemezt. 2007 augusztusában jelent meg eddigi utolsó lemeze Kell egy álom címmel. 2008-ban a Megasztár 4 zsűrijének volt a tagja. 1997 óta minden év nyarán, általában augusztus végén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látványos nagykoncertet ad, vendégművészek közreműködésével. Szintén sok éve hagyomány a Fenyő Ünnep nevű karácsonyi nagykoncert is, ami karácsony és újév között szokott megrendezésre kerülni.

1969-ben elnyerte a Táncdalfesztivál közönség díját, 1990-ben megkapta a Magyar Rádió nagydíját, 2000-ben 5 millió kiadott lemez után megkaphatta a Gyémántlemez díjat is. 2017-ben pedig elnyerte a Fonogram Életmű-díjat is.

Kiemelt kép: Fenyő Miklós (Fotó: MA7)