Moliere-darabbal tér vissza az Újszegedi Szabadtéri színpadjára Herczeg T. Tamás, miután már többször színre vitte a szerző egy-két művét. A rendezővel többek között arról beszélgettünk, milyen érzés felhagyni az igazgatósággal, mit tart különlegesnek Moliére műveiben, valamint hogy miben segítette ezeknek az előadásoknak a létrejöttét Gerard Depardieu.

Mire számíthatnak a nézők ettől az előadástól?

Molière-t elsősorban komédiái okán szokták elővenni, hiszen humánusan, sok humorral mutatja be az emberi jellemet. A mai kor emberére is jellemző konfliktusokat, a szerelmet, vagy éppen gyarlóságainkat. A franciás helyzetkomikum vidámságot ígér a nézőknek, a színházaknak pedig biztos sikert.  

Molière kapcsán engem kezdettől valami más is izgatott, amihez Parti Nagy Lajos átiratai adtak végső inspirációt. Most is az ő átiratában kerül színre a produkció.

Szövegeinek költőisége nagy mértékben támogatja törekvéseimet: a rendezői narratíva igazságának keresése mellett, mindinkább foglalkoztatnak a nézői asszociációt ösztönző formai megoldások. Ebben segítenek Parti Nagy nyelvi leleményekben és humorban gazdag szövegei, amelyek sokszor nem is konkrét jelentést hordoznak, hanem érzeteket, hangulatotokat idéznek meg a nézőben. Másként fogalmazva, egy-egy szóhoz kötődő konkrét tartalom helyett – a nézői kondíciótól függően – új dimenziót nyit meg a befogadó képzeletében. Ezt a színpadi játék tartja a szituációban, és ki is emeli a lélektani realizmus keretei közül. Parti Nagy szövegei a színpadi megvalósítás során, szinte felkínálják az elidegenítés lehetőségét, amely nem csupán formailag lényeges számomra, hanem szándékom szerint, az aktív nézői figyelem megtartásának is fontos eszköze lehet. Végső soron a színpadon szétáradó energiának, az ott elhangzó gondolatoknak a befogadóban kell kiteljesedniük. Hasonlóan az olvasás élményéhez, amikor a mű a belső képalkotás képessége által elevenedik meg az olvasóban. Tehát az eredeti kérdésre utalva, olyan színházi élményre törekszem, ahol nem csak a néző számíthat aktív színházi jelenlétre, hanem a színház is számít az aktív nézőjére.

Van kedvenced a Molière-rendezéseid közül?

A Tartuffe, az Úrhatnám polgár és a Don Juan után a Scapin a negyedik Molière rendezésem lesz. Most az aktuális kihívás iránt elfogultabb vagyok, de az író legfontosabb műve számomra a Tartuffe. Rendezőként az első találkozásom volt a szerzővel, talán a legmélyebb rétegek itt vannak. Ám, ha jobban belegondolok, be kell látnom, nagyon nehéz választani, ráadásul az előadásokban, a korábbi rendezések, karakterek művészi tovább gondolása is izgalmas feladat.  Valamennyi Molière rendezésem során finom rétegzettséggel jelen volt egy zsidó-keresztény kultúrkörből merítő szimbólumrendszer. Ezek az attribútumok most a Scapin záróképében térnek vissza.

A Scapin furfangjai olvasópróbája (Fotó: Szabó Luca)

Úgy olvastam, különleges színpadi látképre számíthatunk majd. Mi volt a mögöttes koncepció?

Jeremiás Imelda Bianca expresszív látványvilága nagyon meghatározó. Állandó alkotótársam – igazán sokat köszönhetek neki – ez alkalommal a kikötői helyszínt egy konténervárosba álmodta meg. Ezt a miliőt, a jelmezekkel együtt, egy hamis barokk hangulat hatja át. Rendkívül expresszív és egyben beszédes lesz a vizuális megjelenés. A jelmezek játékosan túlzóak, az élénk színek szinte berobbannak a hatalmas szabad térbe.

Koltai Róbert, valamint Cserna Antal is szerepet kapott a darabban. Mesélj kicsit a velük való munkáról.

Mindkettőjükkel most először van alkalmam együtt dolgozni. Fantasztikus művészek, elképesztő ritmusérzékkel, energiával dolgoznak. Szinte zavarba ejtő a végtelen bizalmuk, együttműködésük. El nem fogyó türelemmel, kifulladásig dolgoznak hosszú órákon át az asztal mellett elemezve, vagy a színpadon a karaktert keresve. Nagyon-nagyon jó velük együtt létezni.

A színészek többségével ugyanakkor sok közös produkción vagyunk túl, sőt Balog József eddig valamennyi Molière rendezésemben játszott.

Azt hallottam, Gerard Depardieu nagy lökést adott, hogy Szegeden Molière-darabokat állítsatok színpadra. Hogy kell ezt elképzelni?

Bármennyire is bulváros, de Depardieu-nak csakugyan köze van a Scapin bemutatásához. 2014-ben, amikor fellépett a nagyszínpadon, megmutattuk neki a felújítás előtt álló Újszegedi Szabadtéri Színpadot. Elmondtuk, hogy ezen a helyszínen egy tematikus fesztiválra gondoltunk, ahol majd a felújítást követően Molière-előadásokat tartanánk. Nagyon tetszett neki a gondolat és pártolta terveinket, sőt ajánlásokkal is támogatott bennünket. Bevallom, a Scapin-re ő hívta fel a figyelmemet.

Mennyire tudtad összeegyeztetni azt, hogy nem csak rendeztél a Szabadtérire, de korábban annak igazgatójaként is dolgoztál?

Tipikus színházi sors ez: aki rendez, gyakran igazgat is. A két tevékenység közel van egymáshoz, hiszen a színházi létezés egy nagyon komplex gondolkodásmódot és rutint igényel. Egyszerre pragmatizmust és művészi észjárást. Én most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kimászhattam a hivatal vezetésből és végre szabadon, csak arra kell koncentrálnom, ami a rendezői munka lényege. Nem terhelnek pénzügyi beszámolók, a hivatali küzdelmek, vagy a nézőszám alakulásának nyomasztó terhei és minden olyan megalkuvás, ami végső soron szennyezi a művészi munkát. Felszabadult körülmények között, végre csak a rendezésre tudok koncentrálni.

Herczeg T. Tamás (Fotó: Szegedi Szabadtéri)

Miben jelent nagyobb kihívást egy Szabadtérire rendezni annál, hogy egy kőszínházban állítasz színpadra előadást?

Az előadásaim többségét, kamara, vagy stúdiókörülmények között hoztam létre. Sokkal közelebb áll hozzám az a fajta intimitás és érzékenység, amit a közönség reakcióját érezve, a tér teljes átélésével lehet létrehozni. Nincs zenekari árok és beláthatatlanul, nagy távolságok. Az újszegedi színpad persze hatalmas tér, a maga 1200 fős nézőterével. Folyamatos kontrollálnom kell magamat, hogy egyensúlyban tartsam a művészi elképzeléseimet és a nagyszínpadi hatásmechanizmusokat. Barta Viktória az előadás koreográfusa és a zeneszerző Tóth Péter is nagy színházi rutinnal rendelkeznek, úgy érzem velük közösen sikerül megtalálni az arányt, amit a darab és az előadás igazsága igényel.

Nehezebb tehát számodra megszólítani egy ilyen nagy közönséget?

Nekem nehezebb, mert sokkal többet bíznék a nézőre, mint amennyit feltételezhetően egy ilyen nagy színház sokféle igénnyel rendelkező közönsége megkíván. Egy nyári szabadtéri színpad közönsége nagyon heterogén, sokféle vággyal jönnek az emberek. Valakit egy sztárfellépő késztet a jegyvásárlásra, akad, aki a fordítóra kíváncsi, és persze a többség csak egy nyári színházi élményre vágyik. Teljesen más összetételű, mint egy kőszínház, főleg egy stúdiószínpad közönsége. Mindezt szem előtt tartva igazi kihívásnak tekintem ezt a munkát.

A koronavírus miatti kiesés megnehezítette a visszarázódást?

Rendezőként számomra nem, mert mi a koronavírus ideje alatt is elfoglaltak voltunk. A Molière-darabban dolgozó stáb egy jelentős része is benne volt például egy stream-re készült előadásban, amit a Reök-palota emeleti szalonjában készítettünk. Szóval én nem panaszkodhatok, de tény, hogy a színházi szakmát – ahogyan sok más szakmát is – komoly kihívások elé állította a járvány.

Hogy látod, van igényük az embereknek színházra ezekben az időkben?

Biztos vagyok benne. Kissé patetikusan fogalmazva, minek éltük túl a járványt, ha lemondunk a kultúráról? A művészetek teszik teljessé az életet, hiszen minden, ami a hétköznapi létezésen és a fizikai szükségleteken kívül esik, az valamilyen módon a művészetekhez vezet. Művészet nélkül pedig nem érdemes élni.

Kiemelt kép: Herczeg T. Tamás (Fotó: Szegedi Szabadtéri)