“Felszabadult körülmények között, végre csak a rendezésre tudok koncentrálni” – interjú Herczeg T. Tamással

Moliere-darabbal tér vissza az Újszegedi Szabadtéri színpadjára Herczeg T. Tamás, miután már többször színre vitte a szerző egy-két művét. A rendezővel többek között arról beszélgettünk, milyen érzés felhagyni az igazgatósággal, mit tart különlegesnek Moliére műveiben, valamint hogy miben segítette ezeknek az előadásoknak a létrejöttét Gerard Depardieu.

Mire számíthatnak a nézők ettől az előadástól?

Molière-t elsősorban komédiái okán szokták elővenni, hiszen humánusan, sok humorral mutatja be az emberi jellemet. A mai kor emberére is jellemző konfliktusokat, a szerelmet, vagy éppen gyarlóságainkat. A franciás helyzetkomikum vidámságot ígér a nézőknek, a színházaknak pedig biztos sikert.  

Molière kapcsán engem kezdettől valami más is izgatott, amihez Parti Nagy Lajos átiratai adtak végső inspirációt. Most is az ő átiratában kerül színre a produkció.

Szövegeinek költőisége nagy mértékben támogatja törekvéseimet: a rendezői narratíva igazságának keresése mellett, mindinkább foglalkoztatnak a nézői asszociációt ösztönző formai megoldások. Ebben segítenek Parti Nagy nyelvi leleményekben és humorban gazdag szövegei, amelyek sokszor nem is konkrét jelentést hordoznak, hanem érzeteket, hangulatotokat idéznek meg a nézőben. Másként fogalmazva, egy-egy szóhoz kötődő konkrét tartalom helyett – a nézői kondíciótól függően – új dimenziót nyit meg a befogadó képzeletében. Ezt a színpadi játék tartja a szituációban, és ki is emeli a lélektani realizmus keretei közül. Parti Nagy szövegei a színpadi megvalósítás során, szinte felkínálják az elidegenítés lehetőségét, amely nem csupán formailag lényeges számomra, hanem szándékom szerint, az aktív nézői figyelem megtartásának is fontos eszköze lehet. Végső soron a színpadon szétáradó energiának, az ott elhangzó gondolatoknak a befogadóban kell kiteljesedniük. Hasonlóan az olvasás élményéhez, amikor a mű a belső képalkotás képessége által elevenedik meg az olvasóban. Tehát az eredeti kérdésre utalva, olyan színházi élményre törekszem, ahol nem csak a néző számíthat aktív színházi jelenlétre, hanem a színház is számít az aktív nézőjére.

Van kedvenced a Molière-rendezéseid közül?

A Tartuffe, az Úrhatnám polgár és a Don Juan után a Scapin a negyedik Molière rendezésem lesz. Most az aktuális kihívás iránt elfogultabb vagyok, de az író legfontosabb műve számomra a Tartuffe. Rendezőként az első találkozásom volt a szerzővel, talán a legmélyebb rétegek itt vannak. Ám, ha jobban belegondolok, be kell látnom, nagyon nehéz választani, ráadásul az előadásokban, a korábbi rendezések, karakterek művészi tovább gondolása is izgalmas feladat.  Valamennyi Molière rendezésem során finom rétegzettséggel jelen volt egy zsidó-keresztény kultúrkörből merítő szimbólumrendszer. Ezek az attribútumok most a Scapin záróképében térnek vissza.

Úgy olvastam, különleges színpadi látképre számíthatunk majd. Mi volt a mögöttes koncepció?

Jeremiás Imelda Bianca expresszív látványvilága nagyon meghatározó. Állandó alkotótársam – igazán sokat köszönhetek neki – ez alkalommal a kikötői helyszínt egy konténervárosba álmodta meg. Ezt a miliőt, a jelmezekkel együtt, egy hamis barokk hangulat hatja át. Rendkívül expresszív és egyben beszédes lesz a vizuális megjelenés. A jelmezek játékosan túlzóak, az élénk színek szinte berobbannak a hatalmas szabad térbe.

Koltai Róbert, valamint Cserna Antal is szerepet kapott a darabban. Mesélj kicsit a velük való munkáról.

Mindkettőjükkel most először van alkalmam együtt dolgozni. Fantasztikus művészek, elképesztő ritmusérzékkel, energiával dolgoznak. Szinte zavarba ejtő a végtelen bizalmuk, együttműködésük. El nem fogyó türelemmel, kifulladásig dolgoznak hosszú órákon át az asztal mellett elemezve, vagy a színpadon a karaktert keresve. Nagyon-nagyon jó velük együtt létezni.

A színészek többségével ugyanakkor sok közös produkción vagyunk túl, sőt Balog József eddig valamennyi Molière rendezésemben játszott.

Azt hallottam, Gerard Depardieu nagy lökést adott, hogy Szegeden Molière-darabokat állítsatok színpadra. Hogy kell ezt elképzelni?

Bármennyire is bulváros, de Depardieu-nak csakugyan köze van a Scapin bemutatásához. 2014-ben, amikor fellépett a nagyszínpadon, megmutattuk neki a felújítás előtt álló Újszegedi Szabadtéri Színpadot. Elmondtuk, hogy ezen a helyszínen egy tematikus fesztiválra gondoltunk, ahol majd a felújítást követően Molière-előadásokat tartanánk. Nagyon tetszett neki a gondolat és pártolta terveinket, sőt ajánlásokkal is támogatott bennünket. Bevallom, a Scapin-re ő hívta fel a figyelmemet.

Mennyire tudtad összeegyeztetni azt, hogy nem csak rendeztél a Szabadtérire, de korábban annak igazgatójaként is dolgoztál?

Tipikus színházi sors ez: aki rendez, gyakran igazgat is. A két tevékenység közel van egymáshoz, hiszen a színházi létezés egy nagyon komplex gondolkodásmódot és rutint igényel. Egyszerre pragmatizmust és művészi észjárást. Én most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kimászhattam a hivatal vezetésből és végre szabadon, csak arra kell koncentrálnom, ami a rendezői munka lényege. Nem terhelnek pénzügyi beszámolók, a hivatali küzdelmek, vagy a nézőszám alakulásának nyomasztó terhei és minden olyan megalkuvás, ami végső soron szennyezi a művészi munkát. Felszabadult körülmények között, végre csak a rendezésre tudok koncentrálni.

Miben jelent nagyobb kihívást egy Szabadtérire rendezni annál, hogy egy kőszínházban állítasz színpadra előadást?

Az előadásaim többségét, kamara, vagy stúdiókörülmények között hoztam létre. Sokkal közelebb áll hozzám az a fajta intimitás és érzékenység, amit a közönség reakcióját érezve, a tér teljes átélésével lehet létrehozni. Nincs zenekari árok és beláthatatlanul, nagy távolságok. Az újszegedi színpad persze hatalmas tér, a maga 1200 fős nézőterével. Folyamatos kontrollálnom kell magamat, hogy egyensúlyban tartsam a művészi elképzeléseimet és a nagyszínpadi hatásmechanizmusokat. Barta Viktória az előadás koreográfusa és a zeneszerző Tóth Péter is nagy színházi rutinnal rendelkeznek, úgy érzem velük közösen sikerül megtalálni az arányt, amit a darab és az előadás igazsága igényel.

Nehezebb tehát számodra megszólítani egy ilyen nagy közönséget?

Nekem nehezebb, mert sokkal többet bíznék a nézőre, mint amennyit feltételezhetően egy ilyen nagy színház sokféle igénnyel rendelkező közönsége megkíván. Egy nyári szabadtéri színpad közönsége nagyon heterogén, sokféle vággyal jönnek az emberek. Valakit egy sztárfellépő késztet a jegyvásárlásra, akad, aki a fordítóra kíváncsi, és persze a többség csak egy nyári színházi élményre vágyik. Teljesen más összetételű, mint egy kőszínház, főleg egy stúdiószínpad közönsége. Mindezt szem előtt tartva igazi kihívásnak tekintem ezt a munkát.

A koronavírus miatti kiesés megnehezítette a visszarázódást?

Rendezőként számomra nem, mert mi a koronavírus ideje alatt is elfoglaltak voltunk. A Molière-darabban dolgozó stáb egy jelentős része is benne volt például egy stream-re készült előadásban, amit a Reök-palota emeleti szalonjában készítettünk. Szóval én nem panaszkodhatok, de tény, hogy a színházi szakmát – ahogyan sok más szakmát is – komoly kihívások elé állította a járvány.

Hogy látod, van igényük az embereknek színházra ezekben az időkben?

Biztos vagyok benne. Kissé patetikusan fogalmazva, minek éltük túl a járványt, ha lemondunk a kultúráról? A művészetek teszik teljessé az életet, hiszen minden, ami a hétköznapi létezésen és a fizikai szükségleteken kívül esik, az valamilyen módon a művészetekhez vezet. Művészet nélkül pedig nem érdemes élni.

Kiemelt kép: Herczeg T. Tamás (Fotó: Szegedi Szabadtéri)