Öt napja tart az Országos Színházi Találkozó Kaposváron, amelynek keretében nem csak a versenyprogram előadásait láthatják a nézők, számos OFF program is várja a szórakozni vágyókat. A hétvégén a családoknak kedveznek a szervezők: ma visszatérnek a tavalyi Színházi Piknik kedvenc gyermekprogramjai, attrakciói.
A zsűri tagjai hamarosan összeülnek, hogy kiválasszák a vasárnap esti ünnepélyes gála keretében átadásra kerülő díjak várományosait. A szakmai zsűri tagja Kis Domonkos Márk, a Déry Program igazgatója, Jászai Mari-díjas színművész, rendező így fogalmazott a szemlével kapcsolatban:
„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy Fülöp Péter a Csiky Gergely Színház igazgatója és Mészáros Tibor művészeti igazgató felkért zsűritagnak. Korábban már zsűriztem nemzetközi színházi fesztiválon is, ott is hasonlóan erőltetett ment volt, mint itt. Az idei OSZT-on 16 előadást nézünk meg 6 nap alatt, naponta kettőt-hármat és ezek komoly mondanivalóval és formavilággal rendelkező, legtöbb esetben bonyolult színdarabok. Így hát rohanunk egyik helyről a másikra, közben egyeztetjük a látottakat. Természetesen nem panaszkodom, rendkívül felemelő feladat ez. A szemleprogram nagyon színes és izgalmas. Szerdai napon már tartottunk zsűritársaimmal egy időközi értékelőt, szombaton lesz a következő és az utolsó napon, vasárnap hozzuk meg a végleges döntést. A Találkozót kisérő OFF-programok is sokrétűek, zenés, színházi és családi programok várják az érdeklődőket. Hasznos szakmai konferenciák vannak, mint például a marketing konferencia, ahol a hazai színházak kommunikációs és marketinges szakemberi tartottak előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket. Külön öröm számomra, hogy a Déryné Program kommunikációs és marketing csapata is képviseltette magát az szakmai egyeztetésen. Remek lehetőségek ezek az eszmecserékre, elindulhat egymás között a kommunikáció, megismerhetjük egymást, találkozhatunk. Gratulálok a szervezőknek az idei Országos Színházi Találkozóhoz, hiszen ez tényleg egy igazi találkozó. Sok vagyunk itt és sok helyről, régi és új barátokkal találkozhatunk, ez egy igazán nagyszerű lehetőség mindenki számára.”

Kulcsár Edit (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)
Kulcsár Edit, a szakmai zsűri másik tagja, a Nemzeti Színház vezető dramaturgja szintén kiemelte az idei fesztivál szervezőinek munkáját.
„Nagyon köszönöm a válogatóknak és a szervezőknek, hogy ennyire értékes szemleprogramot állítottak össze. Különleges élmény számomra ilyen előadásokkal találkozni. Jó látni, hogy a magyar színházi élet él. Felemelő érzés a kaposvári közönséggel együtt nézni ezeket az előadásokat. Sikerült megteremteni ezen az eseményen a harmóniát a színház és a közönség között, ez nagyszerű dolog. Azt kell mondanom, jókor jó helyen van az Országos Színházi Találkozó. Folyamatosan egyeztetünk zsűritársaimmal, az előadások szüneteiben vagy két előadás között is. Fontos, hogy az első élményt is közösen dolgozzuk fel, vitassuk meg. Nagyon nehéz dolgunk lesz a döntésnél. Több rétegben kell a szerepünket zsűritagként értelmeznünk. Azt gondolom, hogy fontos feladatunk lesz, hogy a szemlének az élményét a díjakon keresztül át tudjuk adni. Örülök, hogy a szervezők arra is gondoltak, hogy ne csak a színháztermek legyenek tele, hanem a Találkozóhoz méltó egyéb programokon is részt vehessenek az érdeklődők. Remek kezdeményezés ez, hogy az egész város részesülhet ebből a nagyszerű színházi élményből. Ugyan, nekünk zsűritagként ezekből a programokból nem sok jut, hiszen feszített a tempója a szemleprogramnak, de kárpótolnak a csodálatos előadások.”
Kiemelt kép: Kis Domonkos Márk (Fotó: Bertalan Ádám)