2011-ben mutatkozott be Bergendy Péter (Trezor, Post Mortem) rendezésében és Köbli Norbert (Örök tél, Félvilág) forgatókönyve alapján A vizsga című film, amely az ’50-es évekbe repítette vissza a nézőket Nagy Zsolttal, Kulka Jánossal, Hámori Gabriellával és Scherer Péterrel a főbb szerepekben. A történet a megfigyelésekre épült, az akkori kettős ügynökök, tartótisztek és ávósok munkáját mutatta be. A folytatás, A játszma idén nyáron került a mozikba újfent Köbli Norbert írásában, ám a rendezői székben immáron Fazakas Péter (Szabadság – Különjárat, Árulók) csücsült.
A játszma ugrik az időben, a történet már 1963-ban játszódik, Budapesten, amikor is az állambiztonság tisztje, Jung András (Nagy Zsolt) látszólag tökéletes az élete, hiszen boldogan él feleségével, Évával (Hámori Gabriella), viszont az idillbe belerondít egy versengő kolléga (Scherer Péter), aki akadályozza az előléptetését. Amikor aztán egy lezáratlan ügy miatt felbukkan a legendás kém, Markó Pál (Kulka János) és fordulat fordulatot követ, akkor ismét kiderül, hogy senki sem az, aminek látszik.
A film korábban csak a mozikban és különböző fesztiválokon volt látható, most viszont megérkezett a Nemzeti Filmintézet saját streamingszolgáltatására, a Filmióra is, szóval az otthon kényelméből is megtekinthetjük, ha kimaradt volna. A játszma 990 forintért kölcsönözhető a platformon keresztül.
Kiemelt kép: A játszma egyik jelenete (Fotó: InterCom)