Közvetlen állami támogatás nélkül forgatta le első nagyjátékfilmjét a Junior Prima-díjas Boross Martin, a Stereo Akt színházi társulat vezetője, aki 2017 óta foglalkozik filmezéssel: korábban a Remake-Bodony című dokumentumfilmet, valamint két kisfilmet (Kelet-európai randevú, Promenád) készített.
A Nyersanyag történetében egy filmes csapat érkezik egy távoli faluba, hogy a helyi fiataloknak közösségépítő, művészeti szakkört tartsanak. Tamás, a filmrendező és társai gyorsan elnyerik a helyiek bizalmét, és jobban megismerve őket rájönnek, hogy vendéglátóik komoly elnyomás alatt élnek. A szálak a polgármesterhez vezetnek, aki a falusiak legfőbb megélhetési forrását biztosító uborkafarmot is igazgatja. A filmesek úgy döntenek, hogy segítenek a lakókon és leleplező dokumentumfilmet forgatnak a hatalmával visszaélő vezetőről, csakhogy a jószándék súlyos következményekkel jár.
A film olyan komoly témákkal foglalkozik, mint a városiak és a mélyszegénységben élő falusiak közti szakadék, vagy éppen a hatalommal való visszaélés, a szereplőgárdát pedig többek között Dér Zsolt (Így vagy tökéletes, Seveled), Pál András (Kilakoltatás, Eltörölni Frankot), Mészáros Blanka (Semmelweis, Kilakoltatás), Baki Dániel (Legközelebbi ember, Álom luxuskivetelben), Tankó Erika (Magasságok és mélységek, Jövő nyár) és Szabó Stefi erősítik. A forgatókönyvet Boross Martin és Szántó Fanni (Külön falka) közösen írták, a kép világot Bálint Dániel (Hab, Rossz versek) és Becsey Kristóf (Magyarázat mindenre, Rossz versek) operatőrök alkották meg, a vágó Vághy Anna (Hat hét, Saját erdő) volt, a látványtervezésért Fekete Anna (Marsra magyar!) felelt, a jelmezeket Mák Petra (Spy/Master, A Continental: John Wick világából) tervezte, a zenéket Bartha Márk (Szél viszi, Azok a macskák!) szerezte.
A Nyersanyagot csak 2024. február 15-én fogja bemutatni a Vertigo Média Kft., de máris magáénak tudhat egy elismerést: elhozta a Tallinn-i Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál legjobb work-in-progress kategória díját.
Kiemelt kép: Jelenet a Nyersanyagból (Fotó: IMDb)