Tavaly októberben derült ki, hogy két új, saját gyártású heti sorozatot készít az RTL Klub. Az egyik, a Mellékhatás teljesen saját fejlesztésű lesz, míg a másik, az Alvilág egy holland széria hazai feldolgozásaként érkezik a képernyőkre. Ez utóbbi debütál hamarabb, már február közepétől látható is lesz a csatornán.
Az Alvilág egy krimi-thriller, melynek első epizódja február 19-én, kedden 21 óra 10 perckor indul az RTL Klubon. A sorozat rendezője a Liza, a rókatündér és az X – A rendszerből törölve című filmeket is jegyző Ujj Mészáros Károly. A történet főszereplője Nóra (Balsai Móni), akinek családját átjárja a bűn. Apja, bátyja, sőt férje is droggal kereskedik, ebből van pénzük házra, autóra és gondtalan életre. Nóra nem firtatja a hatalmas vagyon eredetét, a maga részéről tisztes polgári életre neveli három gyermekét.

Jelenetfotó az Alvilág című sorozatból (fotó: RTL Magyarország/Bielik István)
Az egyik napon azonban meggyilkolják a férjét, és Nórának szembe kell néznie mindennel, ami felett addig szemet hunyt. A tisztes polgári élet reménye örökre szertefoszlik, és gyermekei jövője kerül veszélybe. Nórának a férje helyére kell állnia, és alvilági eszközöket használva kell megmentenie családját, és saját életét.
Balsai Móni mellett a főbb szerepekben Schmied Zoltánt, Fekete Ernőt, Nagypál Gábort, Bezerédi Zoltánt, Szirtes Ágit, Rajkai Zoltánt, Szabó Győzőt, Hevér Gábort, Miller Dávidot és Bujáki Zsófit is láthatjuk majd. Az Alvilág premierje február 19-én lesz az RTL Klubon. Az alábbi videóban láthatjátok az első részleteket a sorozatból, 0:53-tól.
Kiemelt kép: RTL Magyarország/Bielik István