Február 25-én mutatják be a Kisszínházban a Szegedi Kortárs Balett legújabb táncjátékát DANZA címmel, amely két egyfelvonásos produkciót foglal magába.
Az Elegia (Elégia) egy absztrakt mese a jóság dicsőítéséről. Olyan időket élünk, amikor nem létezhetünk a másoktól kapott és az általunk másoknak nyújtott törődés, odafigyelés, gyengédség nélkül. A csoport ereje és az egyén kifinomultsága a mozdulatlanság, az elengedés, a haladás nyomán bontakozik ki. A szólók, a duettek és a csoportos jelenetek a test és a lélek állapotait keltik életre, amelyben az individualizmus és az altruizmus egyaránt hangot kap. Mindkét gondolkodásmód képes jótékony cselekedetekre, ám míg az egyiket önös érdek, addig a másikat önfeláldozó indíttatás vezérli. E két viselkedésforma különbségéről és hasonlatosságáról elmélkedik az alkotó-koreográfus, Enrico Morelli.
A L’Heritage (Örökség) című táncelőadást Bernard Marie Koltès című drámája ihlette. Ellentétben a szerző későbbi, meseszerű darabjaival, az Örökség a szív legbelsőbb hangjait, a tudatalatti rejtelmeit kutatja, melyben az ember kielégítetlen vágyaival szembesül, és önkontrollja elől menekül. A táncjáték: merülés a lélek sötét, rejtett bugyraiba, ahol az álom rémálommá válik. Az előadás zenei világa széles skálán mozog: Bach és Vivaldi mellett olyan kortárs zeneszerzők művei is hallhatók, mint Arvo Part és Max Richter. Az előadás koreográfusa: Walter Matteini.
Kiemelt kép: Pillanatkép az Örökség próbájáról (Fotó: Graziano Bongiovanni)