Február 28-án jelenik meg a Selinunte Kiadó gondozásában Sándor L. István a Katona József Színházat bemutató könyvsorozatának második kötete A Katona és kora – Az indulás irányai címmel.
A sorozat első része (A kezdetek) a Katona József Színház megnyitásáról, valamint az azt megelőző évekről szólt, a folytatásban pedig az első éveket veszi górcső alá a szerző. A teátrum a (kultúr)politika kifürkészhetetlen véletleneinek eredményeként 1983 őszén kezdhette meg működését. A társulat megalakulása a magyar kultúra kivételes pillanatát jelentette. Nem tudni pontosan, mi ütött rést a rendszeren, és tette lehetővé, hogy ennyi tehetséges ember gyűljön össze egy helyre, hogy közösen kezdjen el dolgozni. De már az első előadások is egyértelművé tették, hogy az ország legjobb társulata jött létre. A koncepciózus alkotók és sokoldalú színészek összmunkájaként születő elődadások hamar megtalálták a maguk közönségét, ami szintén nélkülözhetetlen volt a sikerhez.
Sándor L. István sorozata a Katona első évtizedének komplex szemléletű, átfogó feldolgozására vállalkozik: jelen kötet azt a színházi közeget vizsgálja, amelyből kiemelkedett ez a kivételes színházi alkotóközösség. A könyv az induló teátrum néhány jelentős előadását nagyítja ki úgy, hogy melléjük helyezi a korszak több más produkcióját, amelyek vagy ugyanabból a darabból készültek, vagy hasonló témát dolgoztak fel. Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás és Major Tamás munkái mellett szó esik Ádám Ottó, Harag György, Paál István, Vámos László, Kerényi Imre, Ács János, Valló Péter és mások rendezéseiről, így a kötet pontos körképet mutat a korszak meghatározó színházi alkotóiról és társulatairól is, érzékelteti a színházi nyelv és kifejezésmód sokszínűségét, valamint azokat a szemléleti különbségeket is bemutatja, amelyek a ’80-as évek elején jellemezték a magyar színházművészetet. A Goldoni-, Füst Milán-, Csehov-, Bulgakov- és Pinter-előadások felidézése azt is plasztikusan kirajzolja, hogy milyen színházeszmények jegyében kezdett el dolgozni a Katona József Színház új társulata, és hogy törekvéseik milyen más színházfelfogásokkal álltak vitában. Eközben sok jelentős színészi alakítást (Gobbi Hilda, Major Tamás, Sinkó László, Csomós Mari, Cserhalmi György, Vajda László, Bognár Erika, Márton András, Udvaros Dorottya és mások játékát) is felidézi.
Kiemelt kép: A Katona és kora – Az indulás irányai című könyv borítója (Fotó: Selinunte Kiadó)