Igazán különleges produkcióval érkezik Magyarországra a holland Duda Paiva Company. A főszereplő valós tragédiáján alapuló BLIND című előadás a X. Bábu Fesztiválon, október 10-én este lesz látható a Budapest Bábszínházban, a Nagyszínpadon.

„Fájt a fény, és szép volt a sötét.” – Egyszemélyes produkciójában Duda Paiva felidézi a gyermekkorát, amikor is egy betegség miatt hólyagok lepték el a testét, és átmenetileg megvakult. A gyógyulás ösvényén a sámánisztikus és a nyugati orvostudomány kísérte. Az előadás ezt az élményt a fogyatékosság, az elutasítás és az elszántság metaforájává alakítja. Intim színházi szőttest hoz létre, melyben a tánc és a különleges afro-brazil szubkultúrából származó joruba dalok bábos adaptációja éppúgy fontos szerephez jut, mint a mozgatóerőként jelen lévő hang és fény.

A Duda Paiva Company évek óta készít fizikai és vizuális előadásokat a tánc, a bábszínház és a multimédia határmezsgyéjén. A BLIND maga sem egy klasszikus értelemben vett bábjáték: Duda Paiva egyedi, légies, varázslatos és néha fájdalmas, olykor humorral átitatott világokat teremt táncpartnereivel, a hajlékony szivacsbábokkal. A produkció egy olyan vizuális színházi előadás, amely multidiszciplináris színészt igényel, hiszen magába foglalja és kifinomult, művészi módon fűzi egybe a tánc-, a báb- és az improvizációs színház jellemzőit. A bábok költői aspektusban született karakterekké válnak, akik a későbbiekben az ellenség szerepében tetszelegnek.

Jelenet a Blindból (Fotó: Patrick Argirakis)

„A BLIND többé-kevésbé saját élményeken alapuló, a fizikai korlátozottságról szóló történet. Nyílt reflexió, mégis arra világít rá, hogy mennyire felkészületlen a társadalmunk a korlátozott, sérült emberekkel szemben. Nekem és a melbournei Black Hole Companytől érkezett rendezőnek, Nancy Blacknek többször is erősen meg kellett tapasztalnunk a fogyatékosság különböző válfajait.” – árulta el nekünk Duda Paiva, az előadás főszereplője. Ehhez kapcsolódóan, hogy mit jelent számára a bábszínház, egy Tom Fool idézettel válaszolt: „Mik is a bábok? Egoizmus nélküli emberek. Mik is az emberek? Egoisták.”

Paiva szerint a bábszínház, különösképpen a felnőtteknek szóló előadások, sehol a világon nem mozgatnak meg hatalmas tömegeket, annak ellenére, hogy ez a műfaj rengeteg lehetőséget rejt magában különlegességével, frissességével. „Sokan úgy vélik, hogy a színházban már mindent megcsináltak, teljesen kiaknázták… Ebben lehet valami, de nem a bábozás terén! Itt ugyanis arról van szó, hogy a színésznek egy teljesen új gondolkodásmódba kell belehelyezkednie, amelyen keresztül elképesztő módon tud más diszciplinákkal kommunikációba lépni. Hollandia egyike azon kevés országoknak, ahol megvan a tér és a kíváncsiság arra, hogy új művészeti formákat alakítsunk ki, sőt akár keresztezzük is őket. Hálás vagyok, hogy lehetőségem nyílik az országomban továbbfejlesztenem a vízióimat, azt hiszem, erre sehol máshol nem lennék képes, hiszen a világunk elég rendesen a középkori állapotok felé halad.”

Jelenet a Blindból (Fotó: Patrick Argirakis)

Paiva nem először lép fel Magyarországon, évekkel ezelőtt látható volt már Budapesten az ANGEL című produkciójában. Mint mondta, rendkívül boldog, hogy visszatérhet hazánkba ennyi idő után, kiváltképp azért, mert a BLIND-ban egy tehetséges magyar táncos és bábszínész, Kovács Domokos volt az asszisztense. Duda Paiva nem csak játssza, hanem ő maga koreografálta is az előadást, amelyet a következő szavakkal ajánl a magyar nézők figyelmébe: „Ha valami olyat szeretnének látni, ami a színházi perspektíváikat gazdagítja és amiért a nap végén, úgy gondolják majd, hogy megérte a televízió-képernyők biztonságát és a Netflixet maguk mögött hagyni, akkor a BLIND abszolút Önöknek szól. Jöjjenek és éljék át, ami a színház valójában: fondorlat, intimitás, élő varázslat.”

A BLIND című előadás a Duda Paiva Company és a Black Hole Theatre (AUS) koprodukciója, a Nordland Visual Theatre (NO), a Festival Mondial des Théâtres de Marionnettes (FR), a Korzo (NL) és a Performing Arts Fund (NL) közös támogatásával készült. A zenét Wilco Alkema szerezte, világítástervező Mark Verhoef. A bábokat Duda Paiva és Evandro Serodio készítette, a jelmezeket és a díszletet Machtelt Halewijn tervezte Atty Kingma és Daniel Patijn segítségével. Az előadásban dramaturgiai tanácsadóként Nienke Rooijakkers, jorubatanárként és színházi antropológusként Patrick Oliveira működött közre. A BLIND producere Marijana Mikolcic, rendezője Nancy Black. A Magyarországon a Budapest Bábszínház Nagyszínpadán, 2019. október 10-én, 19 órakor kezdődő produkció a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal programjának része. A 60 perces, szöveg nélküli előadást szünet nélkül játsszák, megtekintése 16 éven felülieknek ajánlott. A X. Bábu Fesztivál produkcióira a jegyértékesítés már megkezdődött.

Kiemelt kép: Duda Paiva (Fotó: Peter Kurecka)