„Ezzel a darabbal van lehetőségem magamon is melózni” – interjú Zayzon Zsolttal

Mikulás napján debütál a Thália Színház nagyszínpadán a Romantikus komédia. Az 1980-ban íródott vígjáték egy zseniális írópárosról szól, akik rosszkor szeretnek egymásba, mivel akkor ismerkednek meg, amikor az egyikük éppen házasodik. De vajon mit tesznek, mit kezdenek az érzelmeikkel? Az előadás férfi főszereplőjét, Zayzon Zsoltot kérdeztük a próbafolyamat közepén.

Újabb darabbal készültök, a Romantikus komédia próbafolyamata közepén jártok. Kit játszol az előadásban?

Bernard Slade Romantikus komédiáját próbáljuk, ami érzelmileg mindenképpen fergeteges. Jasont, egy drámaírót játszom, aki éppen szakít a szerzőtársával, és betoppan az életébe egy fiatal írónő. Nem szeretném spoilerezni a történetet, de talán annyi már a beharangozóból is kiderül, hogy egy szerelemi történetről lesz szó.

Mennyire áll közel hozzád a darab?

Nagyon jó ezzel az anyaggal dolgozni, mert a mélysége mellett van humora is. Mondhatom úgy is, csábító, hogy hosszú idő óta egy ilyenfajta történettel foglalkozhatok, mert nekem ez hiányzott. Most kifejezetten örömöt okoz, hogy végre az emberi lelket, az ember lélektanát van lehetőség boncolgatni. Mert ebben a folyamatban lehet arról beszélni, hogy hogyan tudunk, vagy nem tudunk nyíltan beszélni az érzelmeinkről, és hogyan nyomunk el magunkban bizonyos körülmények miatt dolgokat, hogyan bonyolítjuk a saját életünket, és hogyan ejtjük magunkat csapdába. Amikor pedig szembe kellene néznünk magunkkal, akkor sem vagyunk hajlandók erre, hanem inkább ott is kerülünk. Szóval nagy boldogság, hogy végre ezekkel a témákkal van lehetőségem szembesülni, dolgozni.

Hogy látod, az érzelmesebb darabokra is vevő a közönség?

A darab természetesen illeszkedik a Thália Színház repertoárjába, és bár alapvetően szellemesen van megírva, nem bohózat. Illetve nagyon remélem, hogy ettől függetlenül szeretni fogják. Az utóbbi időben nyilván megszokták a nézők, hogy itt bohózat, bohózat hátán van terítéken, és ha egy érzelmesebb vígjáték került bemutatásra, akkor azt egy bizonyos részük eltolta, és azt mondta, hogy nem, én ide nevetni járok. Szóval ez nem egy könnyed, romantikus komédia, még akkor sem, ha ez a címe, és bevallom, én is ódzkodom a gyenge, romantikus komédiától. Viszont van néhány, ami csodálatos, amitől évről évre tudok akár sírni is. Ilyen az Igazából szerelem, ami annyira emberi, és az összes történettel lehet menni, miközben van benne humor. Szóval az lenne a jó, ha a nézők ebben a darabban is magukra ismernének bizonyos szituációkban, vagy előhozna belőlük emlékeket, remélhetőleg jókat, de akár rosszakat is. El tudom képzelni például, hogy az előadás után valakinek az jusson eszébe, hogy de hülye voltam, miért nem álltam oda Marika elé, és miért nem mondtam, hogy szeretem?

Lelkizősebb, vagy elgondolkodtatóbb a darab, mint a korábbi előadásaitok?

Mivel amerikai a darab, akik patikamérlegen mérik, és pontosan tudják, hogy dramaturgiailag hogyan kell a nézőkre hatni, nem feltétlenül lelkizős. De ott van mögötte. Minden szituáció mögött teljesen más energiák forrnak. Az egyik jelenetben például két ember egy színdarabot ír. Ez egyáltalán nem lenne érdekes, sőt talán unalmas is egy civil ember számára, de abban a pillanatban, amikor a néző már tudja azt, hogy a két ember között milyen kapcsolat van, és tudja, hogy fortyognak a vágyak, az azért kívülről nézve is tud okozni egy bonyolult nézői élményt. Jóval több van ebben, és remélem, hogy nekünk ezt sikerül megmutatni. Pont az a jó feladat ebben, hogy a szórakoztatás mellett megnyissuk a nézők érzelmeit, gondolatait is.

Neked is meg van benne az üzenet, a tanulság?

Persze! Az ember rögtön szembesül már az olvasópróbán azzal, amit mondjuk, adott esetben letagad a saját életéből. Azt mondja, nem, én nem vagyok ilyen, és ahogy olvassa, belátja, hogy de, hát ilyen vagyok! Nekünk ezekkel kell szembenéznünk folyamatosan, hogy bizony gyarlók vagyunk, bizony komoly hibákat követtünk el, és ezt föl is kellene rakni a színpadra. Mert akkor lenne élő, és akkor abban a pillanatban a néző nem tud nem érdeklődni. Nem tarthatjuk ezeket magunktól távol, muszáj találkoznia nagyon sok ponton a szerepnek a valós civil énünkkel, különben tényleg el lehet játszani mindenfélét, de arra szokták mondani, hogy üres. Sokszor a néző meg sem tudja fogalmazni, hogy mi a baj, egyszerűen csak annyit mond, hogy nem volt jó. Régi közhely, de nem véletlenül mondják, hogy le kell meztelenedni a színpadon. És ez nem fizikai lemeztelenedést jelent, hanem leginkább azt, hogy meg merem mutatni az esendőségemet és még jó helyzetben is vagyok, hiszen bebújhatok egy szerep mögé, de akkor is olyan ez, mint egy terápia.

Volt már olyan az életedben, hogy pofon csapott a felismerés egy próbafolyamat alatt?

Hú, abszolút! A Closert pont egy szakítás után próbáltuk, amiben van egy húszoldalas szakításjelenet. És amikor visszajöttek a saját mondataim leírva, és mondta a rendező, hogy mekkora bunkó tud lenni a férfi egy ilyen helyzetben, hogy ez milyen igazságtalan. Ott álltam, és igazából az olyan volt, mint amikor az ember a pszichológusnál ül, és szembesül azzal, hogy bizony, igen, ilyen vagyok. Akkor már eltelt másfél év a szakítás óta, és azt hittem, hogy régen túl vagyok rajta, de abban a pillanatban, ahogy az a jelenet elindult, azonnal nyitotta ki azokat az ajtókat, és ugyanúgy megéltem minden egyes alkalommal. Viszont nagyon jó volt egy ilyen után hazamenni. Nyilván ez egy bonyolult dolog, de általánosságban azt mondhatom, hogy ilyenkor jó színésznek lenni. Amikor az ember kipakolhat magából valamit, amit fedez egy figura, és mégiscsak egy másik ember által írt mondatot mond, miközben a sajátját is ki tudja vele mondani. Ez nem mindig könnyű, vagy egyszerű helyzet, mert feltép bizonyos sebeket, de tud megkönnyebbülés is lenni.

Láttad az előadást korábban színpadon? Vagy a filmet?

Nem, és nem is akarom megnézni. Általában ilyenkor nem szoktam.

Szervét Tibor rendezi az előadást, aki pont a Tháliában alakította jó pár évvel ezelőtt a te karakteredet.

Igen, de szerencsére ő az előadásban gondolkodik, a történettel van elfoglalva, teljesen más szemszögből nézi most a dolgokat. Nyilván neki föl kell építeni ezt a házat, mert hogyha valahol rossz a gerenda, akkor be fog omlani, ezért neki az egész ívet kell látnia. Nekem viszont csak a szerepem jövőjét kell látnom. Szerencsére köztünk nagyon jó a munkakapcsolat, ha valamiben nem értünk egyet, feszültségek nélkül meg tudjuk beszélni.

Szerinted, létezik olyan, hogy rosszkor szeretsz bele valakibe?

Én mindig rosszkor szerettem bele mindenkibe. Nem is az, hogy rosszkor, hanem ha az ember vágyik egy társra, és adódik valami, amiről érzi legbelül, hogy ez nem feltétlenül az igazi, de hajlamosak vagyunk ilyenkor az attól való félelem miatt, hogy egyedül maradunk, belevágni egy kapcsolatba, és amikor már ebbe úgy belehelyezkedünk, akkor egyszer csak valaki berobban. És ha nem is valósul meg, akkor is kérdés, hogy ki mer-e lépni abból a kapcsolatból az ember, vagy fel mer-e rúgni egy életet. Ez az emberi nyüglődés velünk van szerintem. Aki azt mondja, hogy nincs, az hazudik. És én ebben nem szoktam hazudni.

Két éve, amikor hosszabban beszélgettünk, éppen egy önismereti út elején jártál. Hol tartasz most, hova, meddig jutottál?

Bizonyos dolgokban jól alakult, aztán voltak helyzetek, amikben ugyanúgy megbuktam, pofára estem. De ez folyamatos út, mert a különböző korokkal együtt is jönnek olyan problémák, amikkel ugyanúgy szembe kell nézni. Talán nem is tudom, hogy mi a jó út, vagy merrefele kell haladni. Amit tudok, az az, hogy ezekkel szembe kell valamilyen módon nézni és elemezni. Most az, hogy mire jut az ember, az egy másik történet.

Magadat vissza szoktad nézni, vagy elemezni egy előadás után?

Persze. De főleg az olyan előadásoknál, mint most a Romantikus komédia. És ezért vagyok hálás Tibornak, meg a színháznak, hogy egy ilyen történettel tudok foglalkozni. Mert ezek az utóbbi időben kiestek. Volt a Closer, amibe jó volt beledögleni, aztán az Egy jobb világ, amit Mentes Julcsival játszottunk, és a Művészet, de ezek lekerültek. És azt éreztem, hogy egy ideje már csak stílusgyakorlatokat játszom, amit alapvetően imádok, de ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. Egy ilyen előadás után hosszan elemzem a dolgokat. Egy másiknál, ahol maximum egy technikai tévedést lehet elemezgetni hazafele, hogy jaj, ott tíz centivel arrébb kellett volna lennem. Szóval ezek a történetek adnak lehetőséget arra, hogy az ember tudjon melózni magán.

Mi vár rád még ezen a bemutatón kívül az évadban?

Nem lesz több új bemutatóm az évadban, ami teljesen rendben is van, hiszen hét futó előadásom van, a Romantikus komédia lesz a nyolcadik.

Viszont lesz egy újabb rendezésed, mit lehet arról már tudni?

Tanulni szeretném még ezt a dolgot, emiatt nem is akarom siettetni. Amikor színészként foglalkozom egy szereppel, akkor egy idő után már nem érdekelnek a másik jelenetben lévő szereplők, mert akkor az ember rááll a saját kis útjára. Amikor meg rendez, akkor az egész történetet kell egyben látni mindennel együtt, ami engem nagyon vonz.

Te választottál darabot, vagy a színház?

Én. Nem titok, hogy a Télikert elindult egy másik irányba, és annak koncepciója mentén választottam. A Killer Joe, és A koponya sorozatába ez is illeszkedik, Bűnözőzsenik címmel kerül majd bemutatásra. Ez látszólag egy B-kategóriás akciófilm, és azt is akarok belőle csinálni, de egyfajta Tarantino előtti főhajtás is lesz. Olyan problémaköröket jár végig, amit nagyon nehéz lesz megcsinálni, de engem igazából ez foglalkoztat, egy rossz apa-fia kapcsolat van benne, egy rossz apa-lánya kapcsolat, egy alkoholista, egy emancipált nő, akiről kiderül, hogy a szeretetéhsége mindig csapdába ejteti. Mindig azon gondolkodom ilyenkor, hogy tudok-e beszélni arról, amiben mi élünk, azokról a problémákról, amik a magyar társadalomban is jelen vannak.

Ezek a témák szembejönnek veled, vagy tudatosan keresed őket?

Nem, annyira tudatosan nem. Elolvasok egy darabot, és ha nincs benne olyasmi, ami engem érdekel, akkor félreteszem. Sok mindent szeretnék belőle kihozni, de még nincsen rajta a fókuszom. Most még a Romantikus komédia van a középpontban.

Mit gondolsz, ez a cím mennyire lesz csábító egy férfi számára?

A cím alapján valóban kicsit becsapós, de ez tényleg nem rózsaszín, szirupos darab lesz. Jóval bonyolultabb a történet, és mivel nagyon szépen beszél a férfi önzésről, a hiúságról, egy férfinak is elgondolkodtató történet. Nem érzem azt, hogy ez csak egy bizonyos réteget, vagy csak a nőket szólítaná meg. És remélem, akik megnézik, ugyanígy fogják gondolni. Merthogy közben is, és utána is lesz mit végiggondolni.

Nyitókép: Zayzon Zsolt (fotó: Kovács Milán)