Mészöly Ágnest elsősorban gyerek- és ifjúsági könyvei tették ismertté, ezért különösen izgalmas vállalkozás volt, amikor 2018-ban a felnőtteknek szóló krimi műfaja felé fordult. Talán maga a szerző sem sejtette akkor még, hogy az eredetileg a Prae Kiadó Krimi Ma című válogatásában megjelent Rókabérc, haláltúra a későbbiekben egy sorozat alapját képezi, amelynek ötödik kötete idén tavasszal érkezik a General Press Kiadótól (a harmadik résztől kezdve ők gondozzák a Szabó Ágota-sorozatot), ami idén februárban a széria első kötetét új borítóval és részben új címmel jelentette meg.

A regény alapszituációja egy klasszikus krimi alaphelyzetét idézi: adott egy tizennégy fős társaság – egykori gimnáziumi osztálytársak –, akik huszonnyolc éve minden ősszel összegyűlnek egy hosszú hétvégére. A Viszockij-emléktúrának keresztelt baráti találkozó ezúttal egy elzárt, a Zemplénben megbúvó vadászházban zajlik, ahol a vendégek teljesen elvágódnak a külvilágtól: nincs térerő, az időjárási viszonyok miatt az utak járhatatlanná válnak, így a társaság gyakorlatilag csapdába esik. A hangulat már az első estén feszültté válik, amikor a régi sérelmek és az elfojtott konfliktusok kezdenek felszínre törni.

A történet másnap reggel érkezik fordulóponthoz, amikor is az egyik résztvevőt, Zozót holtan találják a teraszon, mintha csak elaludt volna az éjszaka során. A halál oka azonban gyanús, így felmerül a gyilkosság lehetősége is. Mivel a külvilággal nem tudnak kapcsolatba lépni, a társaság egyik tagja, az ügyészként dolgozó dr. Szabó Ágota – vagy ahogy mindenki hívja: Gota – kénytelen maga utánajárni a történteknek. A hétvége így lassan nyomozássá alakul, amelyben minden jelenlévő potenciális gyanúsítottá válik, főleg, miután újabb halálesetek történnek.

“Itt van ez a társaság, kisebb-nagyobb foltokkal, titkokkal a múltban, hazugságokkal a jelenben. Harminc éve ismerjük egymást…”

A Rókabérc egyik legérdekesebb vonása maga a szerkezet: a regény tizennégy fejezetből áll, és mindegyik fejezet egy-egy szereplő nézőpontjából meséli el az eseményeket, folytatólagosan. Ez a többnézőpontos narráció különleges ritmust ad a történetnek: egyfelől a szereplők saját gondolatai és titkai fokozatosan rajzolódnak ki, másfelől Mészöly felrúgja a hagyományos krimi szabályait, hiszen például Gota hiába hallgat ki mindenkit egyesével Zozó halála után, ezen beszélgetéseknek csak a töredékét ismerjük meg. Ennek köszönhetően az olvasónak talán még nehezebb összerakni a cselekmény mozaikdarabjait. Ez a megoldás természetesen az írói stílusra is erősen hat, Mészöly minden fejezetben igyekszik igazodni az adott karakter gondolkodásmódjához: más hangon szólal meg a kiégett, cinikus szereplő, mint a művészlelkű vagy éppen kevésbé képzett, tanulatlan figura. Ez pedig nemcsak árnyalja a történetet, hanem feszültséget is teremt, hiszen a szereplők gyakran egészen másképp látják ugyanazokat az eseményeket.

A tizennégy karakterből álló társaság valóságos emberi kaleidoszkópot alkot. A szereplők között akad sikeres karrierista, csalódott értelmiségi, meg nem értett művészlélek, lecsúszott alkoholista, és akadnak, akik végül házastársakká váltak, meg egy régi szerelmi háromszög is előtérbe kerül. A történet során egyre több múltbeli konfliktus és titok kerül napvilágra, és így a gyanú szinte folyamatosan egyik szereplőről a másikra vándorol. Mészöly regénye talán abban is újító, hogy nagyon nehéz igazán szerethető karaktereket találni a szereplőgárdában, idővel szinte kivétel nélkül mindegyikük ellenszenvessé válik – még Gota sem az a tipikus krimi-főhős –, sőt, egy ponton túl az is felmerülhet kérdésként az olvasóban, hogy az egykori osztály miért erőlteti még közel harminc év után is a közös kirándulást, mikor látszólag mindenki gyűlöl valakit. És azt is érdekes megfigyelni, hogy a későbbi sorozat-főhős, Szabó Ágota miként tűnt fel az első kötet lapjain. Az ügyészként dolgozó nő itt egyszerre kívülálló és érintett: egykori szerelmei is a társaság tagjai, és a múltbeli kapcsolatok komoly érzelmi terhet jelentenek számára, különösen úgy, hogy Gota immár özvegyként egyedül neveli tizenötéves kamaszlányát.

“Tudod, vannak, akik maguktól halnak meg, és vannak, akik kapnak ehhez némi segítséget.”

A regény erősen épít az összezártság és a fokozódó paranoia érzetére: a folyamatos esőzés, a külvilágtól való elszigeteltség és a gyanakvás légköre egyre nyomasztóbbá teszi a hétvégét. A klasszikus „zárt szobás” krimik hagyományát idéző helyzetben az olvasó is könnyedén úgy érezheti magát, mintha a szereplőkkel együtt ő maga is a vadászház falai közé szorult volna. Mészöly Ágnes regénye ugyanakkor mégsem igazán nevezhető tipikus „whodunit”-regénynek, mert a könyv sokkal inkább egyfajta társadalmi látlelet: azt mutatja be, miként fejlődik a személyiségünk az évtizedek alatt, és hogyan ragaszkodunk görcsösen a múlt hagyományaihoz, miközben a kapcsolataink valójában már rég megváltoztak. Így ez a történet egyszerre krimi, lélektani regény és generációs portré.

A Rókabérc tehát nemcsak izgalmas, hanem formailag is merész vállalkozás, amely nem véletlen vált sokak szerint a kortárs magyar krimi egyik meghatározó darabjává. Aki most ismerkedik még csak a sorozattal, az örülhet, hogy a további három regény (Megrajzolt gyilkosságok, Végzetes ütem, Hajónapló), valamint egy előzménynovella (a Last Christmas a Vércseppek a havon antológiában) már elérhető, a sorozat régi rajongóinak pedig jó hír, hogy nem kell sokat várni, ugyanis májusban érkezik az Átkozott örökség címet viselő ötödik rész, amelyben Gota egy idősek otthonában történő sorozatgyilkosság után fog nyomozni.

Mészöly Ágnes: Rókabérc, General Press Kiadó, 264 oldal
Kiemelt kép: Mészöly Ágnes: Rókabérc (Szerzőportré: Szöllősi Mátyás)