A hazánkban is töretlen népszerűségnek örvendő Cecilia Ahern 2023-ban újabb kötettel jelentkezett, amelyet az életművet itthon gondozó Athenaeum Kiadó röviddel az eredeti megjelenést követően el is hozott a magyar olvasók számára.
Alice gyermekként kezdett színeket látni: először anyja körül kezdtek megjelenni a kék árnyalatai, majd szép lassan minden embert színek borítottak be. Alice éppen ezért mindenkinél hamarabb ki tudja szűrni a hazugságot, a dühöt, a vágyat, a szeretetet, vagyis az összes emberi érzelmet. Csakhogy egy hétéves gyermek még nem tudja kezelni ezt a fajta képességet, amely egyszerre áldás és átok, így a kislány hamarosan egy speciális nevelési igényű tanulóknak fenntartott bentlakásos iskolába kerül. Ezáltal megszabadul a mérgező családi legkörtől, amely leginkább anyjának, a mániás depresszióban szenvedő Lilynek és az állandóan bajba keveredő öccsének, Ollie-nak köszönhető, ugyanakkor elszakad szeretett bátyjától, Hugh-tól, aki ráadásul egy másik városban folytatja egyetemi tanulmányait. Alice az érettségit követően hazaköltözik, és mivel Ollie a fiatalkorúak börtönébe került, Hugh pedig távol az otthonuktól kezdett új életet feleségével, a fiatal lányra hárul a feladat, hogy ápolja az azóta tolószékbe került, ám érzelmileg és idegileg továbbra is labilis anyját.
Cecelia Ahern mindössze huszonhárom éves volt, mikor 2002-ben megjelent első regénye, az Utóirat: Szeretlek!. A formabontó alapszituációnak köszönhetően szerte a világban felfigyeltek a fiatal írónőre, akinek édesapja akkoriban volt kormányfő Írországban. Magyarországon először 2007-ben a Tericum Kiadó gondozásában látott napvilágot a történet, amely feltehetőleg a Hilary Swank, Gerard Butler és Lisa Kudrow főszereplésével készült film miatt is hamar kultuszregénnyé vált. Az Ahern-kötetek megjelentetésének joga ezt követően az Athenaeum Kiadóhoz került, akik azóta is gondozzák a jelenleg 20 regényből álló életművet.
„Már eldöntöttem, hogy nem akarok tovább árnyékként élni, de nem tudom, hogyan élhetnénk másként.”
Ahern első történetei kiváló alapötlettel rendelkeztek, ám a kidolgozás többször félrement, és hiába próbált meg komolyabb témákat is boncolgatni, mégsem tudott teljesen kitörni a chick-lit műfajból. Mára azonban joggal mondhatjuk, hogy a befektetett munka meghozta a gyümölcsét, Ahern megtalálta a saját írói hangját és azokat a témákat, amelyekről valóban hitelesen tud mesélni. A pár évvel ezelőtt megjelent Utóirat: Még most is szeretlek!-kel bebizonyította, hogy a számára világhírt meghozó (egyébként remekül lezárt) sztorijához is képes méltó folytatást írni. Legutóbbi regénye, a Szeplők is egy jóval komolyabb hangvételű, valódi emberekről és érzelmekről szóló történet lett, amely bizonyos szempontból párba állítható a most megjelent Ezer- és ezerféleképpel.
Mert akárcsak a Szeplők, úgy az Ezer- és ezerféleképp is a magány, az újrakezdés regénye. A történetben tanúi lehetünk Alice teljes életútjának kislánykorától kezdve, és a szinesztéziát leszámítva ez az élet tulajdonképpen semmiben sem tér el bármelyikünkétől. Neki is ugyanúgy meg kell küzdenie azokkal a dolgokkal, amelyekkel az emberek jó része is találkozik: a szülői szeretet hiányával, az ebből fakadó önbizalomhiánnyal, a mások felé közeledéssel és bizalommal, és úgy általában az érzelmek sokszínűségével. „A puszta szín, amelyhez nem kapcsolódik se jelentés, se forma, ezer- és ezerféleképp szólhat a lélekhez” – írja Oscar Wilde, és Ahernt is ezen gondolat ragadta meg a kötet címadásakor. És a történet során be is bizonyosodik, hogy a lélekhez való kapcsolódás vagy annak teljes hiánya valóban ezerféleképp hathat ránk.
Alice-nak cseppet sem volt könnyű élete: anyja mániás depresszióban (mai nevén: bipoláris zavarban) szenvedett, és ennek leginkább a lánya itta meg a levét. Bátyja, Hugh koránál fogva képes volt megvédeni magát az érzelmi zsarolásoktól, Ollie pedig mindig is Lily kedvencének számított – így mindenért Alice lett a felelős és a hibás. Alice minden rossz ellenére erősen kötődik érzelmileg anyjához, éppen ezért vállalja annak gondozását az érettségit követően. Ennek oka egyfelől a szeretetéhség, aminél mindennél jobban vágyik és nem érti, hogy miért nem kapja meg, másrészt az otthoni ápolással saját magát is el tudja zárni a külvilágtól.
„Alice, az életben nem kell mindentől megóvnunk magunkat. Van, amit meg kell tapasztalnunk, vannak emberek, akikhez közel kell kerülnünk. A kesztyűvel, a maszkkal és a szemüveggel valójában megüzened az embereknek, hogy maradjanak távol tőled, ahelyett, hogy arra próbálnál rájönni, hogyan élhetnél közöttük. Elhatároztad, hogy kívülálló leszel, ahelyett, hogy része lennél a közösségnek.”
Mindezzel azonban csak azt éri el, hogy nem tudja megtanulni az érzelmek kezelését – amit az auralátásnak köszönhetően jóval intenzívebben él meg, mint az átlagemberek. Idővel azonban Alice is eljut arra a pontra, amikor függetlenségre vágyik, ezért Londonba költözik, ahol egymaga próbál meg talpon maradni. Bár továbbra is próbál menekülni a valóság és az érzelmek elől, egy ponton túl már nem tudja kontrollálni a dolgokat – szerencséjére betoppan az életébe egy segítő szomszéd, valamint egy nap megpillant a metrón egy férfit, aki körül semmilyen színt nem érzékel.
Ahern új regénye már-már modern szépirodalomnak is tekinthető, hiszen a szerző roppant lírai módon meséli el Alice élettörténetét, a nőét, akivel különleges képessége ellenére is teljesen együtt tudunk érezni, akinek szurkolunk, hogy végre megtalálja a boldogságát és önmagát – ez utóbbi talán fontosabb is, hiszen csak akkor lehet valaki igazán, önfeledten boldog, ha elfogadja erősségeit és gyengeségeit. Alice pedig igazi hőssé válik, amikor ez sikerül neki.
Cecelia Ahern: Ezer- és ezerféleképp (In a Thousand Different Ways), ford.: Novák Petra, Athenaeum Kiadó, 368 oldal
Kiemelt kép: Cecelia Ahern: Ezer- és ezerféleképp (Szerzőportré: AH Magazin)