Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük 1964 óta a magyar költészet napját. Ezen a napon a kulturális intézmények, élükön a színházakkal, mindig egyszeri és megismételhetetlen programokkal készülnek, melyeken felidézik a költőóriások alakjait, és nagy hatású verseiket. Az Örkény Színház április 11-én, csütörtökön 14:30-kor hatalmas attrakcióra készül a Madách téren.
A teátrum előtt két iskola, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium, valamint a Madách Imre Gimnázium ezer diákja énekli el közösen József Attila Tiszta szívvel című versének a Kex zenekar által megzenésített verzióját. A zenekari kíséretben pedig ott lesz az Örkény Színház igazgatója, a színész-rendező Mácsai Pál, aki a kerület polgármesterével, Vattamány Zsolttal együtt gitározik majd. Ha egy rendhagyó költészet napi programot kerestek, látogassatok el április 11-én délután a Madách térre.