Ezen a hétvégén is különleges programokkal várják a Kultkikötő helyszínein azokat az érdeklődőket, akik a Balatonon a strandolás mellett kulturális kikapcsolódásra is vágynak. Ma este Balatonföldváron a Vígszínház színművészeiből alakult A GRUND – vígszínházi fiúzenekar ad koncertet, ahol a legismertebb musicalek dalai mellett Presser nóták és külföldi klasszikus rock slágerek is felcsendülnek majd Fesztbaum Béla, Wunderlich József, Ember Márk, Medveczky Balázs és Zoltán Áron előadásában. Ugyancsak ma este Hajdu Steve Balatonfenyvesen várja Haydu You Do? című egyszemélyes stand up showjával a felhőtlen szórakozásra vágyókat.
Szombaton a Náray Erika Quintet Kőröshegyen lép fel, a színművésznő zenekarával különleges jazz utazásra invitálja a hallgatóságát, hiszen a műsorban saját szerzeményei mellett felcsendülnek majd Ella Fitzgerald és Ofra Haza dalai is. Balatonföldváron Szarva József Pustol a hó avagy könnyű neked című egyszemélyes előadását játssza, amely a 2018-ban Bérczes Lászlóval közösen írt könyvének szövegeiből készült. A Nemzeti Színház most először vesz részt a Kultkikötő programjában. Színtén szombaton lép színpadra Gubás Gabi önálló estjével, a Teljes lényeddel: Polcz Alaine élete című monodráma a Balatonbogláron lesz látható.
Fotó: Gubás Gabi a Teljes lényeddel: Polcz Alaine élete cmű monodrámában (Fotó: Kállai-Tóth Anett)