Földes Eszter neve nem csak a színházba járóknak csenghet ismerősen, hiszen a színésznő korábban az RTL Klub Válótársak című sorozatában játszott, jelenleg pedig a TV2-n futó Mintaapákban is látható, emellett egy másfél éves kisfiú boldog édesanyja. 2019 decemberétől kezdve a Karinthy Színház művészeti vezetőjeként is segíti a budai teátrum társulatát, éppen ezért úgy határozott, hogy két színházi szerepét visszaadja.

„Az Operettben a Virágot Algernonnak és a Játékszínben a Primadonnák című előadásban lévő szerepem visszaadtam. Azt éreztem, hogy nagyon sok van rajtam és le kell tennem belőle. Szakmailag bírnám, de helyt kell állnom otthon is. Másfél éves a kisfiam, szeretnék vele érdemben törődni és minőségi szinten foglalkozni vele. Nem gondoltam, hogy fogok valaha szerepet visszaadni, de muszáj volt. Nem lehet, hogy csak a munkámban állok helyt és otthon nem.” – árulta el a színésznő. Földest a Virágot Algernonnak című előadásban Szendy Szilvi és Vágó Zsuzsi, míg a Primadonnákban Tóth Angelika váltja.

Kiemelt kép: Földes Eszter (fotó: Várady Nikolett)