„Ezek a történetek a mi történeteink” – interjú Kovács Patríciával

Népszerű, sokoldalú, jó humorú és dekoratív. Számtalan színházi szerepe és filmes alakítása mellett zsűrizett tehetségkutatóban és nemrég saját műsort is vezetett, de több nemes és fontos társadalmi ügy képviselője is. Ősztől komoly változás áll be az életében, hiszen 10 év szabadúszás után ismét a Vígszínház társulatát fogja erősíteni. De addig sem unatkozik, júliusban többek között a Városmajori Szabadtéri Színpadon látható egyik kedvenc előadásában, a Second Life-ban. Kovács Patríciával beszélgettünk.

Milyen érzés hosszú hónapok után újra nézők előtt játszani?

Hú, nagyon jó. Én a streamet is eléggé komolyan vettem, de ez most egészen más érzés. Most, hogy már maszk sem kell, látjuk a nézők arcát, az örömüket. Júniusban, a Városmajorban a Margó Fesztiválon volt egy felolvasásom, óriási, felszabadító élmény volt, hogy milyen sokan voltak.

Ha már Városmajor, hamarosan a Second Life-ot adjátok elő. Mennyire áll közel hozzád a darab?

A Second Life a szívügyem. Ezek a történetek, amik a darabban vannak, ezek a mi történeteink. Az életünk legfontosabb pillanatai, amikor valamilyen értelemben egy válaszúthoz érkeztünk és eldönthettük, hogy jobbra vagy balra megyünk tovább. Az első felében megmutatjuk a fontos fordulópontokat, a második etap pedig fikció, hogy mi lett volna, ha nem abba az irányba indulunk. Ott aztán elszabadult a fantáziánk, hogy mi minden lehetne belőlünk. Nagyon közel áll hozzám a darab, nem is tudom, hogy az elmúlt években egyáltalán volt-e a pályámon olyan előadás, ami ennyire személyes lenne. És pont attól, hogy ennyire személyes, a nézőket is nagyon elgondolkodtatja. Ez után a darab után nem az van, hogy kijönnek és ok, megvolt az előadás és megy tovább az élet, hanem hazafelé azon gondolkodnak, hogy nekik mi volt a fordulópont az életükben, és mi lett volna, ha nem úgy döntenek. Attól, hogy ennyire leplezetlenül lelki meztelenséget látnak a színpadon, nézőként is elkezdik ezt a szituációt megélni. Szinte minden előadás után kapunk ilyen visszajelzéseket.

Neked milyen lenne a második életed?

Évekig azt hittem, hogy nekem nincsen másik történetem. 42 éves koromig azt gondoltam, hogy csak ez van, semmi mást nem akarok csinálni. A kutyám télen nagyon beteg lett, komoly, 3,5 órás műtéte volt. Elkezdtem utánajárni, videókat néztem arról, hogy egy ilyen műtét hogyan zajlik. Akkor megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha orvos lennénk. Az apám is orvos volt, mi lett volna, ha én is ezt az utat választom. Lehet, hogy egy párhuzamos életben mással foglalkozom, de ebben az életemben soha nem volt másik opció. Csak a színészet volt, semmi más.

Hosszú kihagyás után térsz vissza ősztől a Vígszínházba. Helyére kerültek a dolgok, érzel elégtételt?

Amikor 10 éve eljöttem, akkor megmondtam Eszenyi Enikőnek, hogy biztos, hogy egyszer ide vissza fogok jönni. Én nem a Vígszínházat hagytam ott, hanem őt. Tavaly volt a balhé, majd Rudolf Pétert kinevezték, aki felhívott, hogy visszahívjon vendégként, mert szerinte hiányzik ez a korosztály a színházból. Megbeszéltük, hogy megnézzük tudunk-e egyáltalán együtt működni, milyen a kémia. Amikor elkezdtem próbálni, akkor nem volt kérdés, hogy ide vissza kell, hogy jöjjek.  Rögtön volt egy hazaérkezés érzésem.

De most nem vendégként, hanem tagként térsz vissza. Nem lesz furcsa?

Biztos, hogy furcsa lesz, de vágyom erre.  Kereken 10 éven keresztül voltam szabadúszó, néha eljön a váltás ideje. Nem kellet sokat gondolkodnom az ajánlaton, rögtön tudtam, hogy ez jó lesz nekem.

Több helyen is játszol, össze tudod a munkákat egyeztetni?  

Az Orlai Produkció és a Centrál Színház marad, de azokat az előadásokat eleve nem játsszuk már olyan sokszor. Itt is ott is látható leszek, de a fő helyem ősztől a Víg lesz.

Milyen szerepek várnak rád ott?

Tavasszal lett volna, de átkerül őszre a Yasmina Reza darab, a Bella Figura, amiben egy rendkívül magányos, de házasságban élő ironikus nőt játszom és lesz egy új bemutatóm is a Party, ami egy filmadaptáció, amit nagyon várok azóta, hogy megnéztem az eredeti filmet. És veszek is át szerepet, lesz feladatom bőven.

Vannak most ott olyan kollégák, akikkel, tíz évvel ezelőtt együtt dolgoztál?

Az elmúlt években nagy volt a jövés-menés, most van egy fiatal generáció, akikkel én nem dolgoztam már együtt, mert pont akkor jöttek, amikor én mentem. De szeretettel fogadtak, biztos, hogy mindenkivel hamar meg fogom találni a közös hangot.

Nyáron sokat dolgozol?

Örülök, hogy valamelyest helyreállt az élet, de annak is, hogy nem az az őrült tempó van, ami korábban volt. Lesz több szabadtéri előadásom, a Centrálban július végén többször előadjuk a Házassági leckéket és idén lezárjuk az Alkal/Máté sorozatunkat, amiben Jordán Adél életét dolgozzuk fel.

Lehet ezen a pályán lassítani?

Ma már rajtam múlik, hogy mennyit vállalok és ez szabadság. Van, amikor a lassításra és előfordul, amikor gyorsabb tempóra van szükségem. Nekem egy dolgom van, vigyázni arra, hogy érzékenyen figyeljek magamra. Akkor el fogom tudni dönteni, hogy milyen tempóra van szükségem.

A kislányod nem kacsingat még a színészet felé?

Nem és remélem ez így is marad. 8 éves lesz ősszel, egyik héten fodrász akar lenni, másik héten bíró, aztán állatvédő. Most épp állatkerti táborban van, tehát ezen a héten ez az irány. Én egyáltalán nem viszem be őt a színházba, ez tudatos döntés. Eddig egy darabban látott, nem viszem magammal próbákra, előadásokra, ezeket direkt nagyon külön kezelem. Szokták kérdezni tőlem, hogy mi az énidőm? Az, hogy dolgozom. Ezért a munkába emiatt sem viszem bele a magánéletemet.

Bármennyire szereted is a munkád, kell valami, ami kikapcsol. Téged mi tölt fel?

Azért ez egy jó foglalkozás, mert tényleg azt csinálhatom, amit szeretek. S ha olyan a munka, akkor, feltöltő is tud lenni. Egyébként teljesen normális, hétköznapi életet élünk, gyerekkel, kutyával. Ami különösen sokat segít az a sport, jógázok, futok, amikor csak tehetem.

kiemelt kép: Kovács Patrícia (fotó: Orlai Produkciós Iroda)