„Ez nem egy futószalagon gyártott valami lesz” – interjú Kovács Patríciával

Ő játssza a Mintaapák szimpatikus óvónőjét, Linda nénit, akit a gyerekek és a szülők is egyaránt kedvelnek, hiszen mindig pontosan tudja, hogy kinek mit kell mondania ahhoz, hogy a legnagyobb vihar is elcsituljon. A forgatás mellett éppen próbálja az Orlai Produkciós Iroda következő bemutatójának, a Kaktuszvirág főszerepét, és már azt is tudja, hogy mi lesz a következő előadás, amiben láthatják majd a nézők. Interjú Kovács Patríciával.

Hogy kerültél a produkcióba?

A Korhatáros szerelem című sorozatot is a TV2-vel forgattam, ami jól alakult, mert a nézők is kedvelték, naponta kapok üzeneteket, hogy vajon lesz-e belőle 3. évad. Remélem, egyszer majd sor kerül rá. Megkerestek nyáron, amikor a szereplőválogatás zajlott, hogy lenne egy olyan feladat a Mintaapákban, amivel rám gondoltak.

Nem mondtam egyből igent, egy picit vacilláltam azért előtte, mivel ez egy nagyon nehéz műfaj. Napi sorozatról van szó, amiből itthon eddig csak olyanokat láttam, amik kevésbé csengtek össze az én ízlésemmel. Attól is tartottam, hogy az emberek innentől kezdve bekategorizálnak, de aztán meggyőztem magam, hogy most már elég sok mindenben láthattak ahhoz, hogy ne csak Linda néni, az óvónéni legyek majd mindenki szemében. Illetve az is meggyőző volt, hogy kikkel játszhatok együtt, jól és régóta ismerem mind a négy főszereplőt, kifejezetten szeretem őket. Mindezeket figyelembe véve azt éreztem, hogy ez nem egy futószalagon gyártott valami lesz, így végül igent mondtam a felkérésre.

Nagyon komoly forgatási rutinod van, de azért egy napi sorozatnak teljesen más a ritmusa, mint amiket eddig csináltál. Gyorsan fel tudtad venni a tempót?

Nekem azért közel sincs olyan nehéz dolgom, mint a fiúknak, mert én csak heti három napot forgatok, míg ők legalább ötöt, de inkább hatot. Fontos epizód az én szerepem, de nincs annyit színen, mint az apukák, így számomra nem okoz nehézséget az, hogy a forgatáson mindig koncentrált legyek, vagy hogy megtanuljam az irgalmatlan mennyiségű szövegemet, amit fel kell venni egy-egy nap.

Inkább az a megterhelő, hogy össze kell egyeztetnem a filmezést az életem többi területével: időt kell szakítanom a kislányomra, ez a legfontosabb, illetve mellette jól kell teljesítenem a színházban is, ahol most havi 25-öket játszom, és közben benne vagyok egy elég intenzív próbafolyamatban is. Emiatt érzem azt, hogy sok van most rajtam.

Mesélsz Linda néniről egy picit?

Amikor elkezdtük a munkát, akkor az egyik kreatív producer azt mondta nekem, hogy azért jó ez a szerep, mert ha jól csinálom, akkor mindenki engem fog a legjobban szeretni, a nézők és a történetben szereplő karakterek is. Szóval azért elég nagy a hátizsák… (nevet).

Linda egy végtelenül szimpatikus, nagyon vonzó, természetes nő. Soha ilyen keveset nem ültem még forgatáson sminkben, a hajamat például félig magamnak csinálom. Minden ruhám, az egész világom olyan, mint a púderszínek, igazán kellemes és derűs. Ő egy olyan óvónéni, akit én is nagyon bírnék, hogy ha a lányom hozzá járna. Pont emiatt ennyire nehéz őt megformálni egyébként, mert nincsenek benne szélsőségek, mindig otthonosnak, puhának, kiszámíthatónak kell lennem, ami azért egysíkúvá és unalmassá tud válni, ha nem figyelek oda. Szóval nekem ebben ez a kihívás, hogy izgalmassá tudjam tenni még akkor is Linda nénit, ha nincsenek nagy amplitudói.

Te forgatsz a legtöbbet a sorozatban szereplő gyerekekkel. Milyen velük a munka?

Innen üzenem, hogy minden tiszteletem az óvónőké! Gyakran reggel 7-től este 7-ig dolgozunk, és azért, hogy minden jól haladjon, nekik is és nekem is sok türelemre van szükségünk.

Jól bírják egyébként ezt a fajta koncentrációt?

A főszereplő gyerekek csodálatosak, nagyon jól lettek kiválasztva. Én a legtöbbször Klem Viktor „kisfiával” és Szabó Kimmel Tamás „kislányával” dolgozom, ők ketten teljesen olyanok, mintha a partnereink lennének. Amikor elfáradnak és szétesnek, még akkor is jók, nem kérdés, hogy nekik ezt kell csinálni, szerintem erre születtek.

Persze nekem vannak olyan jeleneteim is, amiben egyszerre húsz gyerek van. Néhányan közülük felszabadultabbak, mint a többiek, hiszen nincs annyi szövegük, nincs rajtuk akkora teher, így ők könnyebben elkalandoznak. Nehéz megtartani azt a határt, hogy meddig legyél jófej és megértő, és mikor kell eggyel szigorúbban rájuk szólni, hogy azért ez egy munkahely. Én 13 évesen kerültem be az Operettszínházba, szóval tudom, hogy amit most ők csinálnak, az felnőtt munka. Ezt valaki vagy bírja, vagy nem. Biztosan lesz, aki lemorzsolódik, de azt is látom, hogy aki ügyes, az meg kiemelkedően ügyes.

Az öcséd, Kovács Ádám a Mintaapák egyik rendezője. Jól tudom, hogy most dolgoztok először együtt?

Igen! Az is sokat nyomott a latba, hogy most végre erre is lehetőségünk nyílt a Mintaapákban, mi csodálatos testvérek vagyunk, az öcsém az egyik legfontosabb ember az életemben, igazán örültünk, hogy végre forgathatunk is együtt! (mosolyog)

November 11-én elrajtol a televízióban is, izgulsz, hogy milyenek lesznek a reakciók?

Várom őket inkább. Nyilván van egy erős nyomás rajtunk is, hiszen a csatornák között óriási versenyzés van, hol mi megy, mikor megy, ki nézi azt, ami éppen megy… Ezekkel én nem akarok foglalkozni. A Korhatáros szerelemnél megtanultam, hogy akár egy év alatt is mennyit változhatnak a nézői szokások: az első évadot még nagyon sokan nézték real time a tévében, majd egy év múlva esett a sorozat tévés nézettsége, viszont sokan megnézték neten az általuk választott időben. Az átalakulóban lévő fogyasztói szokások miatt tehát a tévé mellett online is népszerű volt a 2. évad.

Én hiszek abban, hogy szeretni fogják a Mintaapákat, mert nagyon ismerősek a benne szereplő karakterek, mind a négy fiúval nagyon lehet majd menni. Szerethető, esendő emberek az apukák, mind nagyon más természettel és háttérrel. Az emberek pedig gyorsan megkedvelik az olyan történeteket, amihez tudnak kapcsolódni. Én például azt is szeretem benne, hogy ez egy városi történet, a piac most telítve van a falusi környezetben játszódó sorozatokkal. (mosolyog)

Közben próbálod az Orlai Produkció legújabb bemutatójában, a Kaktuszvirágban a női főszerepet Novák Eszterrel.

Nekem vele dolgozni mindig olyan, mintha egy színészkurzust is elvégeznék a próba mellett, mert az, ahogy ő alkot, frissen tartja a kreativitásomat. Őt egyszerűen nem tudom átvágni… Nagyon sok rendezőnél van úgy, hogy a kisebb ellenállás felé megyek, nem fogadom el azt, amit mond, Esztertől viszont mindent elfogadok. Mindig nagyon nagy bizalmat kapok tőle, nagyon erős szeretet van közöttünk, így elfogadom azt is, ha kritizál. És nagyon sokszor kritizál (nevet)! Jót tesz vele nekem, kordában tartja a szakmaiságomat.

Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fog állni az a fajta szigorúság, amit a szerep megkövetel.

Remélem, hogy igen. Sok olyat játszottam a színházi pályámon, amit én hattyú-történetnek nevezek: valaki elindul valahonnan, és aztán a tapsrendre a nézők egy teljesen másik embert látnak. Ilyen volt egyébként a Mindent Éváról is, de még sorolhatnám. Ezeket nagyon szeretem, olyan valakit csinálni, aki átveri a nézőt egy picit, aki nem olyan, mint amit gondolnak róla. Ilyen értelemben nagyon jó kaland nekem most a Kaktuszvirág. Annak meg különösen örülök, hogy Ötvös Andris a partnerem. Játszottunk már sokat együtt, de ilyen szinten még sosem voltunk egymásra utalva. Érdekes azt is látni, hogy Esztert hogyan inspirálja Andris, ők még nem dolgoztak eddig együtt. Tanulságos azt látnom, hogy hogyan tudnak egymásra figyelni, hogy mit hoznak ki egymásból.

Annak ellenére, hogy egy komédiáról beszélünk, egyáltalán nem könnyű anyag.

Egyáltalán nem az, sokkal nehezebb játszani, mint egy drámát. Ha mondjuk egy érzelmesebb darabot próbálnék, mondjuk egy szomorú játékot, akkor annak jót tenne a mostani fáradtságom. Az ember könnyebben sír, vagy borul ki, hogy ha kimerült, olyan helyeken csinál váratlan szüneteket, ami jól hat az előadásra, szóval rá lehetne ülni a mostani állapotomra.

Ezzel szemben most pont elképesztő precizitásra van szükség: tökéletesen kell tudni a szöveget, jelen kell lenni minden pillanatban, hogy a ritmus olyan legyen, amitől él a vígjáték. És ez most nekem elég nagy feladat, hiszen amikor reggel 5 és 9 között forgatok, majd 10-re odaérek a próbára, akkor azonnal élesnek és pontosnak kell lennem, mert különben nem lesz jó, amit csinálok. Szóval ez most nem annyira egyszerű.

Miben láthatnak a nézők még idén?

A „Máté-különítmény” megint csinál valamit az Orlai Produkciónál a nyáron, valami olyasmit, mint amilyen a Secondlife is volt… (mosolyog).

Kiemelt kép: Kovács Patrícia (Fotó: Zsigmond László)