“Ez egy örök érvényű mese, újra és újra megtörténik” – interjú Rusznák Adriennel és Géczi Zoltánnal

A fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Szentendrei Teátrum mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy lehetőséget biztosítson tehetséges fiatal alkotók bemutatkozására. Idén sincs ez másképp, a FRISS programba olyan különleges előadásokat válogattak össze, mint például Szokol Judit, végzős zenész színházi rendező szakos hallgató Liliom bemutatója. A csütörtöki bemutató előtt a Julikát játszó Rusznák Adriennel és a Liliomot alakító Géczi Zoltánnal beszélgettünk.

Hogy kerültetek a produkcióba? Judit kért fel titeket a szerepekre?

Rusznák Adrienn: Ebben az esetben ez fordítva történt. A Muskátnét játszó Bakonyi Alexával, aki osztálytársam volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, pályáztunk erre az előadásra az NKA-nál, és mi kértük fel Jutkát, hogy rendezze meg. Zoli pedig félig-meddig Dunaújváros kapcsán került a képbe.

Géczi Zoltán: Igen, ti kértetek fel engem is.

R. A.: Mert végül egy hármas koprodukcióban valósul meg a bemutató, a Szentendrei Teátrum, az SZFE és a Bartók Kamaraszínház támogatott még minket. Így adott volt, hogy a dunaújvárosi színházból is legyenek színészek az előadásban, ahol Zoli ugyan nem társulati tag, de évek óta visszajáró vendége a színháznak.

G. Z.: Így van. Az ottani művészeti vezetést nagyon érdekelte a produkció, sőt… vállaltak a következő évadban 10 előadást belőle, tehát a mostani bemutató után ott biztosan játszani fogjuk.

Az utóbbi években számos Liliom bemutatót láthattunk, és mind másképp közelítette meg a karaktereket. Ti mit akartok megmutatni belőlük?

R. A.: Én Julikát játszom az előadásban, aki a mi olvasatunkban egy sziklakemény, életre-halálra nő. Ott a padon eldönti, hogy feladva korábbi életét, vállalja ezt a nehézségekkel teli szerelmet, és később ragaszkodik ahhoz, hogy amit vállalt, azt bármi áron végig is csinálja. Ez a szerelem nem végződik happy enddel, nagyon nem, de én úgy gondolom, hogy a döntését akkor sem bánja meg. Egy tiszta, egyenes, ugyanakkor nagyon konok és zárkózott nő, és bár nem mutatja, rendkívül mély érzésű és szenvedélyes is.

Szerepálom volt ez neked? Amiatt ezzel pályáztatok?

R. A.: Nagyon szép szerep, de nem magam miatt kezdett el érdekelni az anyag. Az egyetemen újraolvastuk a darabot, drámaelemzés órán foglalkoztunk vele, és Alexával még ott helyben csináltunk egy rögtönzött szereposztást, amiben nyilván benne voltunk mi is. De nem ez volt a legfontosabb. Pályáztunk, mert egy tökéletesen és nagyon pontosan felépített alkotásról van szó, ami ugyanakkor nagyon élő és dinamikus is – nem volt nehéz megéreznünk benne, mennyi köze, áthallása van a mostani korhoz is. Ez egy örök érvényű mese, újra és újra megtörténik. Napjainkban, amikor elvileg sokkal több ajtó nyitva van már, mint Molnár korában, különösen izgalmas lehet az a kérdés, mivé lesz az ember, milyen utat választ és jár be. Számunkra ez egy felnövéstörténet is, egy férfiról szól, aki feladja az addigi bohém életét egy szerelemért, megpróbál beilleszkedni a konvencionális polgári létbe, ami nem sikerül neki. Olyannyira nem, hogy szinte észrevétlenül, de bűnözővé válik, ami szintén nem az ő útja. Aztán bele is hal ennek a feszültségébe. Ma is sokan küzdenek ezzel, sodródnak… sokkal hamarabb választanak utat maguknak az emberek, mint hogy megismernék, hogy mire van valójában szükségük.

Zoli, te mit gondoltál, amikor felkértek a lányok?

G. Z.: Érdekes módon én sosem gondoltam szerepálomként Liliomra… Mondjuk Brecht Baalja vagy Csehov Platonovja sokkal közelebb állna a szívemhez, ezeket nagyon szívesen játszanám. Hozzá kell tennem, hogy szerintem Liliom ezekhez méltó, világirodalmi szempontból is nagyon jelentős szerep. A dráma az író nyersebb, korai időszakából származik, így nem meglepő, hogy az első premierjén meg is bukott. Aztán Molnár ragaszkodott hozzá, amikor Csortost leszerződtették a Vígszínházba, hogy mutassák be még egyszer, és az már óriási közönségsiker lett.

Egyébként az is vicces, hogy Hamvai Kornél Zöld kilences című darabjában én magát Molnárt is eljátszottam, pont azon az éjszakán, amikor megbukott a Liliom. Mérhetetlen depressziósan és nagyon részegen ott ül egy kocsmába és mellette a főszereplő kártyázik, akinek elmeséli, hogy nem sikerült… szóval nekem ehhez a darabhoz és a szerephez úgy érzem, elég sok közöm van.

Milyen lesz a ti verziótokban a külvárosi csavargó?

G.Z.: Minden lehetőséget megkaptam ahhoz, hogy viszonylag nagy színészi szabadsággal játszhassam el Liliomot. A darab hangolása nagyon érdekes szerintem. Volt egy munkabemutatónk, ami után már hallottunk kritikákat. Amit a legtöbben érdekesebbnek tartanak ezzel a rendezéssel kapcsolatban az az, hogy női szemmel közelít meg egy nagyon férfias anyagot. Ezt a drámát erősre és keményre szokták rendezni általában, pedig szerintem nem volna szabad, mert ennek a figurának inkább a finomságait kell megmutatni. A mi találkozásunkban az volt a jó, hogy Judit ezeket az érzékenységeket próbálta erősíteni a karakterekben is, hogy ne a durvasága legyen az elsődleges, mert a legtöbben azt mondanák, hogy én ettől a pokróc férfitól elszaladnék leginkább, nem hogy szeressem.

Adrienn is így gondolkodott egyébként. Voltak olyan próbák, amikor elég nyersen megmutattam Liliom keménységét, és a lányok egyből szóltak, hogy ne ezt erősítsem. Szerintem nagyon jót tesz az előadásnak, hogy mi nem erre indultunk el. Ettől függetlenül persze ugyanúgy ott vannak a robbanáspontok benne, de ezek ellenpontozása hangsúlyosan jelen van, és ez nagy értéke szerintem az előadásunknak.

Mondtad Adri, hogy a szöveg is lenyűgözött titeket, ezek szerint akkor nem modernizáltátok.

R. A.: Nem. Balázs Juli volt a dramaturgunk, aki húzott ugyan a darabból, de a szövegeken nem változtatott… egy-két „vót” talán kimaradt, de csak azokon a helyeken, ahol modorosnak éreztük már.

G. Z.: Molnár egyébként olyan argót használ benne, ami sosem létezett. Valószínűleg innen-onnan begyűjtött kifejezéseket és fordulatokat, amiket bele is írt, de ők Szép Ernővel tulajdonképpen létrehoztak egy sajátos műnyelvet, mondhatjuk úgy is, hogy megvalósították a nyelvi szecessziót. Elképesztő játékosság jellemző rájuk, úgy, hogy közben belekeverik a valóságos szlenget is. Csodálatos emiatt is játszani.

Akkor egy abszolút klasszikus feldolgozásra számítsunk?

G. Z.: Ezt nem lehet így kijelenteni, már csak azért sem, mert dramaturgiailag is csavartunk egyet a dolgon, ami szerintem nagyon izgalmas ötlet volt. Az elején picit aggódtam emiatt, és mondtam is Jutkának, hogy ezzel nagyon óvatosan kell bánni, mert a darab minden egyes jelenete elképesztően ki van találva, és ha hozzányúlunk a dramaturgiájához, annak komoly következményei lehetnek. Végül nagyon jól sült el, amit kitalált, de nem akarom lelőni, hogy pontosan miről van szó.

R. A.: Ne is lődd le! De azt azért elmondhatjuk, hogy a Babarczy László féle verziót használjuk.

Milyen volt Jutkával együtt dolgozni?

G. Z.: Az benne a legizgalmasabb, hogy őt csak az ügy érdekli, az amiről szól a darab. Nagyon sok rendező elköveti azt a hibát, hogy a színészeket nem ugyanúgy kezeli: valakit nagyon szeret, valakit pedig kipécéz magának, akin levezeti a feszültséget. Jutkától egyetlen személyes megjegyzést sem hallottunk, sosem dicsért és nem is szidott, mindig csak instrukciókat adott. Csak a feladatról, a munkáról volt szó, és én ezért nagyon hálás vagyok. Ez egy óriási rendezői erény, ezt nagyon kevesen tudják így csinálni!

R. A.: Nagyon érzékeny, és jól gondolkodó fiatal rendező. Egy percig nem éreztük, hogy esetleg tapasztalatlanabb lenne nálunk, szerettünk vele dolgozni.

Túl vagytok a munkabemutatón, pár nap múlva közönség elé viszitek. Van még vele dolgotok?

G. Z.: Ez tulajdonképpen már egy kész előadás. Én színészként nagyon ritkán érzem ezt a bemutató előtt, hogy valami ennyire egyben van, hogy minden beállt, minden nüansz a helyén van. Nagyon jól ki tudtuk használni a főpróbahetet, így most már csak az a dolgunk, hogy a kisebb térből áttegyük az egészet egy sokkal nagyobb színpadra.

Stúdió körülmények között próbáltatok, most pedig szabadtéren játsszátok majd. Ez nehézség?

R. A.: Nem jártam még Szentendrén a Városháza udvarán, ahol a bemutató lesz, várom, hogy lássam a helyszínt. Biztos, hogy meg kell majd emelni hangban például az egészet, mert itt több száz néző előtt játszunk majd. Az előadásunknak pedig fontos része az intimitás, így arra nagyon fogunk figyelni, hogy az megmaradjon.

G. Z.: Az, hogy hol vannak az érintések, hogy milyen fizikai kommunikáció van két színész között, az teljesen független a hangosítástól, tehát a technikai rész mellett az is nagyon fontos lesz, hogy az új térben is megtaláljuk ezeket a pontokat.

Elég összeszokott páros vagytok már, évek óta dolgoztok együtt, ez segít ebben gondolom.

G. Z.: Persze. Amellett, hogy rengeteget játszottunk már együtt, én rendezőként is nagyon jól ismerem Adriennt.

R. A.: Szinte az összes előadásodban benne voltam. Évekig játszottunk együtt a Stúdió K-ban, de találkoztunk előtte is már az Új Színházban, ahol én stúdiós voltam, mikor Zoli odaszerződött friss diplomás színészként. Sőt, tanított is bennünket.

G.Z.: Igen. Pont akkor vontak össze két osztályt, és hívtak, hogy dolgozzam velük. Az nekem is komoly tanulási folyamat volt, hiszen akkor rendeztem először. Szóval ez egy régi ismeretség, aminek ez a csodálatos darab, a Liliom egy újabb izgalmas fázisa.

Kiemelt kép: Géczi Zoltán és Rusznák Adrienn (Fotó: Zsigmond László)