A tíz leghatékonyabb természetes étvágycsökkentő, az öt leggyakoribb helyesírási hiba, a három legkedveltebb hazai úti cél. Számtalan hasonló, listázó jellegű cikk kering a világhálón, közöttük olyan is akad, melyekben az egészségre leginkább ártalmas háztartási szerekről írnak. Ez utóbbi felsorolásban mindig előkelő helyet foglal el a molyok elleni védelmet szolgáló naftalin, ami egy mérgező vegyületnek számít, és már csak ennek okán sem népszerű manapság, ám néhol még kapható golyó- vagy tablettaformában, sőt, illatosítva is árulják. 1908-ban Heltai Jenő egy igazán jelentős humorforrást talált meg a molyirtó kellemetlenül fojtó szagában, ami leginkább akkor viseli meg az ember fiát vagy lányát, ha kényszerűségből hosszú időt tölt a naftalinnal behintett ruhák között, a szekrénybe zárva. A bohózatoknak gyakori dramaturgiai eleme a hűtlenség és annak eltitkolása, illetve a szeretők lakásban való elbújtatása, Heltai Jenő azonban ki akarta színezni ezeket a sémákat, és ez sikerült is neki a Naftalin című darabjában. A történet szerint Terka, a tehetős ügyvédfeleség kényszerűségből szintén a szekrényben rejti el udvarlóját, Laboda Pétert a hirtelen betoppanó házastárs elől, az asszony pedig hosszabb időre elutazik a férjeurával, így a csábító bezárva marad, és látszólag reménye sincs a szabadulásra. A megüresedett lakást kétes erkölcsű hölgyek veszik bérbe, ráadásul erről a tényről nem tudva Terka apja is ugyanitt akarja a nejét megcsalni, míg végül jó pár félreértés okán az abszurd helyzetek felsőfoka bontakozik ki, hiszen a szekrényből nem biztos, hogy az a személy bukkan elő, akiről bizonyos szereplők előzetesen azt feltételezik, hogy bent tartózkodik… Ismerjük a téli és nyári időszámítást, ahogyan van téli meg nyári szünet is, a négy évszakos mellett létezik téli és nyári gumi, a hetvenes években pedig a klasszikus, nyári mellett megjelent a kakaós krémmel megpakolt téli fagyi. Heltai Jenő a Naftalin című darabjában a nézőkkel a téli és nyári erkölcs mibenlétét is megismerteti, és még egy esetleges nemváltás lehetősége is szóba kerül, persze nem a maga manapság megszokott, átoperálós kontextusában, hanem egyfajta koncentráción alapuló (ál)tudományos szenzációként, amelyet szívesebben elhisznek a szerző hősei, mint a saját megcsalatásuk tényét, bármekkora képtelenség is.

A Naftalint már sokféle koncepcióban bemutatták: Mohácsi János és István a saját verziójuk esetében például betoldott szövegekkel, szellemes torzításokkal operált, egy megzenésített változattal rukkolt elő a Radnóti Színház, Kalmár András pedig 1978-ban Bodrogi Gyulával, Dunai Tamással és Béres Ilonával a főszerepben megcsinálta a bohózat filmváltozatát, így aztán nagyon nagy volt a várakozás, hogy az idei évadban mit hoz ki a Heltai-féle alapanyagból a József Attila Színházban Hargitai Iván. Az ő 2024-es vállalásával kapcsolatban azért is merült fel a szokásosnál nagyobb kíváncsiság, mert évekkel ezelőtt a Komáromi Jókai Színházban már megrendezte ugyanezt az előadást, amelyhez az eddig említett variációkhoz hasonlóan szintén tapadt némi jellegzetesség, egyéni sajátosság. Akkor korhű jelmezekbe bújtatta színészeit, akiknek egytől egyig fehérre mázolták az arcát, ez a lépés pedig egyszerre foglalta magában a régi korok színjátszóhagyományait felidéző utalást, a színpadiasság túlhangsúlyozását, és a megjelenített figurák személyiségének, valós érzelmeiknek eltakarását, illetve jellem- és erkölcsbéli egyformaságát. Ehhez képest Hargitai Iván a Váci úti teátrum Naftalinjának esetében szemléletmódot és nézőpontot vált, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a legmarkánsabb mértékben aktualizálja, és maivá tegye a produkciót, mivel annak érvényessége napjainkban is abszolút megáll. A jelmezek (Papp Janó), és a díszletben (Horesnyi Balázs) elhelyezett  tárgyak mind erre a törekvésre erősítenek rá, de a szövegben is történt némi modernizálás, és csak úgy, mint ez utóbbit, a szereplők egymással való évődését egyaránt áthatja a 21. századiság, a korunkra jellemző nyersebb kifejezésmód, megjelenítés, ábrázolás. A különböző társadalmi rétegek jelenlegi képviselőire ugyanannyira ráillik a Heltai-féle kritika, ami az eredeti Naftalinban is megfogalmazódik a nevettetés talaján, ebből ered az örökérvényűség, amelyre mint kiaknázható tényezőre csapott rá ezúttal Hargitai Iván. Annál egyértelműbb visszajelzés pedig nem létezik arra nézve, hogy a rendező elérte a célját, minthogy egy néző, akinek elkerülte a figyelmét az a kis apróság, hogy a „darab szerzője” résznél a színlapon Heltai Jenő neve áll, egészen az utolsó másodpercekig meg volt győződve arról, hogy egy kortárs darabot lát. Persze a párbeszédek egyes szófordulatai, a cselekmény bizonyos paneljei, a díszlet némely stíluseleme és a karakterek nevei így is képesek elhinteni a nézők agyában a századeleji atmoszféra érzetét és hangulatát, ám ezzel együtt  egyértelművé válik a megtekintés során, hogy a kétezres évekbe való áthelyezés megalapozott, és nem valami öncélú reklámfogás.

A közreműködők mindegyike értő módon játszik bohózatot, komédiát: a női főszereplőt, Terkát alakító Kónya Merlin Renáta, valamint a szüleit játszó Szabó Gabi és Quintus Konrád előszeretettel követi mindebben a régebbi, klasszikus útirányt, míg a házmester szerepében látható Chajnóczki Balázs mellett a szerepük szerint szeretői minőségben megmutatkozó Horváth Csenge és Lukács Dániel, az előadásban Kapronczayként és Olcsvay Félixként színpadra lépő Blazsovszky Ákos és Horváth Sebestyén Sándor, illetve a történet színhelyéül szolgáló lakást kibérlő ledér hölgyek triója (Fehér Anna, Kovalik Ágnes és Pikali Gerda) a modernebb játékstílus felé közelítenek szerepkarakterük és színpadi megnyilvánulásaik alapján. Fehér Annát talán sosem lehetett látni még ilyen jellegű szerepben, mint a laza erkölcsű „védenceit” gardírozó madame, viszont mégsem tűnik erőltetettnek, inkább egy jópofa gegnek hat ez a szereplőválasztás. Kovalik Ágnes stabilan hozza azt, amit frivol szerepe megkíván, Pikali Gerda pedig kitalált egy beszédstílust, ami illik a darab humoros mivoltához, ezáltal pedig hangsúlyosabbá tette az általa életre hívott, és a színpadon mindösszesen hat mondat elmondására jogosított karaktert, és emlékezetesebbé az alakítását is az előadás folyamán. Hogyha pedig fentebb már volt rá utalás, hogy a különböző cikkek milyen szívesen alkalmazzák, és az olvasók menyire szeretik a rangsorolást, akkor érdemes úgy beszélni a Terka férjét alakító Lábodi Ádámról, hogy ő az öt legtermészetesebben játszó magyar férfiszínész között van jelenleg, már ha létezik ilyen összesítés egyáltalán.

Sokan vannak, akik imádták a hetvenes-nyolcvanas évek tévéjátékait, amelyeknek különböző századeleji bohózatok adták a műfaji alapját, és tagadhatatlan, hogy kell majd nekik pár perc, amíg megszokják a József Attila Színház Naftalinjának merészebb hangvételű stílusát, ha azonban hagyják magukat sodródni a cselekménnyel, máris biztosított a felhőtlen szórakozás, amely csakúgy, mint a szeretőket a színpadon, minden előzetes fenntartást szekrénybe zár.

Kiemelt kép: A Naftalin alkotócsapata (Kállai-Tóth Anett)