„Ez a srác meg meri élni a legmerészebb vágyait” – interjú Varga Ádámmal

Varga Ádám két éve játssza a Spirit Színházban Peter Shaffer brit drámaíró híres-hírhedt drámájának, az Equusnak a főszerepét. A bűnténnyel induló darab azonban túlmutat a szörnyű tetten, és egy Alan nevű fiatal fiú tragédiáján keresztül mesél az emberekről, a társadalmi elvárásokról és arról, mennyire leszabályozzuk saját életünket. Varga Ádám jelenleg szabadúszó, több helyen is láthatjuk, például a Rózsavölgyi Szalonban és az RTL Klubos A Tanár című sorozatban is. A szabadságigényéről, az Equus meztelen jelenetéről, a darab mondanivalójáról, vizsgaelőadásáról és a közeli terveiről is beszélgettünk vele.

Mit szóltál, amikor megkerestek, hogy játszd el az Equus főszerepét. Gondolom ismerted a darabot.

Olyannyira ismertem, hogy azt is mondhatom, egyfajta szerepálmom is volt. Még kiskamaszként olvastam, és amikor realizálódott bennem, hogy színész szeretnék lenni, akkor gondoltam is rá, hogy milyen jó lenne eljátszani. Már nem emlékszem arra, hogy került a kezembe, abban az időben több darabot is elolvastam, de ez volt az, ami igazán megfogott engem.

Nagyon örültem, amikor megkerestek a Spirit Színháztól, tisztában voltam vele, hogy mivel jár, hogy ez bevállalós, de ha van előadás, ami nincs meztelenség nélkül, az az Equus, hiszen a főszereplő srác abban éli ki a mindenen túlmenő és teljes fokú szabadság élményét, hogy éjjelente meztelenül lovagol. Persze lehetne rajtam kisgatya, vagy elcsalhattuk volna fénnyel, hogy ne látszódjon semmi, de itt ez az előadás szerves része.

Ráadásul nagyon közel vannak a nézők.

Nagyon, ráadásul nem csak arról van szó, hogy levetkőzöm és ott állok meztelenül a nézők előtt, hanem egy intenzív koreográfiával mutatjuk meg, ahogy ez a srác minden gátlásától megszabadul. Mindent maga mögött hagy, ami evilági, aminek köze van a civilizációhoz, és teljesen pőrén, a legősibb ösztöneit felszabadítva egyesül az ő „szerelmével”, azzal a lóistenséggel, akit mindennél jobban tisztel és imád. Teljes extázisban van ilyenkor ez a fiú, és ezt nem lehet szemérmesen, vagy csupán visszafogottan érzékeltetni. Ez a srác meg meri élni a legmerészebb vágyait, amiket mi mindannyian elfojtunk magunkban, mert nem illenek bele a társadalmileg elfogadott normákba. Egy idő után a környezete, az őt ért hatások összetűzésbe kerülnek a labilis személyiségével, és így jut el odáig, hogy elköveti ezt a szörnyű bűnt, hogy megvakít hat lovat.

Akkor az egész annyira intenzív, hogy lényegében nem is foglalkozol azzal, hogy meztelenül vagy ruhában játszol-e?

Teljesen ki kell ezt kapcsolni, nem lehet olyan pillanat közben, amikor az jutna eszembe, hogy „juj, néznek”. Ez egy annyira intim dolog a fiú és a „szerelme” között, hogy mondhatjuk egyfajta szerelmeskedésnek is, de persze nem fizikai, hanem szellemi, lelki síkon. Éjszaka, lovaglás közben tud ez a srác igazán önmaga lenni, ekkor szabadul meg a frusztrációitól, mind azoktól az ingerektől, amik kisgyerekkora őt érik, a sok tiltás, elutasítás.

Intenzív volt a próbaidőszak is?

Nagyon hatott rám. Vannak szerepek, amiket meg lehet oldani jó értelemben vett rutinból, de az Equus annyira zsigeri, hogy ha az ember nem folyatja át magán, akkor nincs értelme megcsinálni. Gyerekkoromban vittek lovagolni, erdő mellett laktunk, és mindig is ámulatba ejtett az élővilág, a természet, így elég sok kapcsolódási pontot tudtam találni Alannel. A szívemhez nagyon közel áll az Equus és ott van a legfontosabb szerepeim között.

A vizsgaelőadásod, A Túlélő című monodráma is hasonló, abban a tekintetben, hogy egy nagyon mély, gondolatébresztő anyag.

Ez sem egy könnyen fogyasztható darab, ősztől játszom ismét a B32 Galériában. A főszereplője Tender Branson, egy vallási vezető, aki eltérít egy repülőgépet, és a pilótfülkébe zárkózva meséli el életét a feketedoboznak. Itt is eléggé dominál a civilizáció és a természet találkozásából fakadó konfliktus. A fogyasztói társadalom, a vallási biznisz és az alapvető emberi természet kritikáját fogalmazza meg. Engem nagyon foglalkoztatnak ezek a témák. Sokat dolgoztam A Túlélőn, mert ez eredetileg nem is egy színdarab, hanem a Harcosok klubja szerzőjének, Chuck Palahniuk regénye, amit én írtam át színpadra. Film se készült belőle, pedig szerintem velős anyag.

Könnyebbség számodra, hogy ilyen sok helyen játszhatsz, hogy szabadúszó vagy már régóta?

Nem voltam sehol még társulati tag, de biztos eljön majd az idő, amikor úgy fogom érezni, hogy szívesen leszerződnék kőszínházhoz. Nagyon szeretek csapatokhoz, közösséghez tartozni, egy helyen többfélét játszani, kicsit otthon érezni magam, de valahogy emellett nagy a szabadságigényem, muszáj, hogy új helyeken új emberekkel találkozzam, új impulzusok érjenek. Hálás vagyok azért, hogy eddig mindenhol családias volt a hangulat, és ilyen szempontból, amit egy társulattól várnék, azt megkapom most is, közben mégis szabad vagyok. Jelenleg csomó mindent kipróbálhatok, ez borzasztóan motivál.

Vannak közben visszatérő alkotótársaid, Császi Ádám például.

Vele a Viharsaroknál találkoztam először, és azóta többször is dolgoztunk már együtt, idén ősszel lesz a következő előadásunk a Jurányiban, egy ősbemutató, A nagy vacsora. Ez valójában több generáció találkozásáról, és egymásra növéséről szól, rendhagyó és vicces formában mutatja be azt a körforgást, ahogy a szülők átadják az örökségüket a gyerekeiknek. Mondhatnánk, hogy családi vígjáték, de nem a konvencionális módon, rendesen meg lesz csavarva, pörgős, intenzív és érdekes előadás lesz. Ebben is lesz bőven mozgás, amit Grecsó Zoltán koreografál. Ezután Gergye Krisztiánnal csinálok egy előadást a B32-ben, Mami címmel, aztán a Karinthyban Böhm Gyurinál a Félőlényben leszek benne, ez így a terv karácsonyig.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Varga Ádám (fotó: Gordon Eszter)