“Ez a darab akkor lesz igazán humoros, ha következetesen és pontosan teremtjük meg az illúziót” – Interjú Jámbor Nándorral

Kicsivel több, mint egy hét múlva, február 14-én, szombaton mutatja be a Thália Színház Vida Péter rendezésében a Black Comedy című vígjátékot. Peter Shaffer komédiájában a szereplők egy áramszünet következtében teljesen magukra maradnak a sötétségben, miközben körülöttük egyre nagyobb lesz a káosz. Az előadás küönlegessége a fordított világításban rejlik: a teljes sötétségben zajló eseményeket a nézők fényben látják, míg a világos jeleneteket vaksötétben játsszák a színészek. Erről a különleges, fordított helyzetről, valamint a Thália Színházhoz fűződő viszonyáról beszélgettünk a Brindsley-t alakító Jámbor Nándort.

Az előadásban Brindsley Millert alakítod. Hogyan jellemeznéd őt?

Egy szerethető, bohém művész, aki egyszer csak egy olyan élethelyzetbe keveredik, amire nem számít, így minden ösztönös improvizációs képességére szüksége lesz.

Van olyan tulajdonsága, amely közös benned és benne?

Valószínűleg bennem is lakozik egy művészlélek, aki olykor kicsit pár centivel a föld felett jár, és máshonnan fogja meg a valóságot, mint mások.

Beszélgetésünk idején a próbafolyamat felénél jártok. Hogy haladsz a karakterformálással? Általában mikortól érzed sajátodnak a szerepedet?

Tulajdonképpen az egész próbafolyamat maga az ismerkedés. Az első benyomás az olvasópróbán érkezik meg, a karakterem viselkedése és mondatai, valamint a többi szereplőnek az általam játszott figuráról való megszólalásai, a viszonyrendszerük alapján. Aztán a külső szem, a rendező segít kiválogatni, hogy ezekből mi a fontos. Jobb esetben a főpróbahétre már összeáll a szerep – de persze mindegyik figura, legyen az bármennyire elrajzolt vagy álljon távol tőlem, belőlem épül, egy része mindig én leszek.

Vida Péter most először rendez téged, eddig csak színészpartnerként dolgoztatok együtt. Milyen vele a mostani közös munka?

Ennél a darabnál számomra nagy segítség, hogy pont Péter rendezi. Az eddigi munkáink során már láttam, hogyan formál meg egy ehhez hasonló figurát, sőt, olykor-olykor igyekeztem is ellesni tőle egy-két praktikus megoldást, ami egy ilyen darabhoz elengedhetetlen. Például azt, hogyan kell egy gesztust a műfaji követelménynek megfelelően kiemelni, fontossá tenni, vagyis: hogyan kell kifogalmazni jó ritmusérzékkel egy poént. Péternek ehhez nagyon jó érzéke és szeme is. Számára most az jelenti az egyik nehézséget, hogy mindannyiunkra figyelnie kell, de mivel színészként már rutinosnak számít a vígjátékokban, így biztos kézzel vezet végig minket a próbafolyamaton – vagy a sötétben, hogy stílszerű legyek.

Ebből a sötétségből az olvasópróbán már kaptatok is egy kis ízelítőt: bekötött szemmel kellett elmennetek egy üveg vízért. Milyen érzés volt először szembesülni a sötétséggel?

Ez a feladat mindenkit váratlanul ért, de nagyon jó ötletnek tartom, hogy ezzel kezdtük az olvasópróbát, hiszen ezzel megteremtettük az egész előadás alaphangulatát. Az, hogy a sötétség által elveszítettük az egyik érzékünket, felerősítette az összes többit, ugyanakkor a sötét a gondolkodásunkra, az ösztöneinkre is hatott. Máshogy kezdtünk el viselkedni, mint napfénynél, sokkal jobban figyeltünk a kollégákkal egymásra, hogy ne vezessük neki a másikat a széknek vagy az asztalnak.

Ezzel pedig pár perc erejéig egy vak ember helyzetébe is bele tudtátok képzelni magatokat.

Ebbe még nem is gondoltam bele! Színésztechnikai szempontból a helyzet reáliáját kerestem: a sötétben hogyan tapogatok ki tárgyakat, hogyan veszítem el a tájékozódást, de így, hogy mondod, valóban rokonítható ezzel a gondolattal. Nálunk annyiban más a helyzet, hogy küzdünk a helyzettel, próbáljuk a szemünket a sötéthez szoktatni, az más kérdés, hogy nem megy. (nevet) Viszont nemrég eszembe jutott, hogy két évvel ezelőtt már kerültem hasonló helyzetbe. December 23-án este megérkezett hozzám az öcsém, és abban a pillanatban, hogy feltette a telefonját töltőre, elment az egész házban az áram. Persze, volt nálam is mobiltelelefon, amivel tudtam világítani, megkerestem a kapcsolótáblát, de nem egy szimpla biztosíték-lecsapásról volt szó. Az volt a szerencsénk, hogy a szomszédunk testvére villanyszerelőként dolgozott, ő jött ki hozzánk az éjszaka közepén, így meg lett mentve a karácsony. Akkor is azt vettük észre, hogy a sötétben egyszer csak eljött az a pillanat, amikor máshogy kezdtünk mozogni, viselkedni. Most ebből az emlékből is tudok építkezni.

Melyik nehezebb: sötétben játszani vagy világosban hitelesen eljátszani, hogy nem látsz?

Ez nagyon jó kérdés! Számomra mindkettő nehéz. Ez a darab akkor lesz igazán humoros, ha mi következetesen, jól és nagyon pontosan teremtjük meg az illúziót. Ezért minden apróságra figyelnem kell: nem feledkezhetem meg magamról egy másodpercre sem. Van, hogy ösztönszerűen nyúlok valamiért, mintha valóban látnám – hiszen a valóságban látom is –, de ha ilyenen érem magam, mindig visszamegyek és megkeresem annak az útját, hogyan cselekednék sötétben. És ennek a fordítottja is igaz: a sötétben teljesen oldottnak, fesztelennek kell mutatkoznunk. Próbálgatjuk a dolgokat, és amikor azt érezzük, hogy már bejáratódott annyira, hogy kipróbáljuk vaksötétben, akkor élünk ezzel a lehetőséggel.

Brindsleyként gyakorlatilag végig színpadon vagy. Egy ilyen szerep nagyobb koncentrációt igényel vagy pont könnyebbség, hogy végig tudod vinni a karakterívet?

Minden előadással úgy vagyok, hogy ha elkezdődik, akkor azt a történetet szeretem át- és megélni. Olyan még nem volt, hogy azt éreztem volna, hogy valami nagyon hosszú, és mennék már szünetre. Ha játszunk, akkor megpróbálom minden percét kiélvezni. Egy ilyen nagy kaliberű feladatnál inkább utána éri utol az embert a fáradtság. Amíg viszont tart a darab, addig Brindsley Miller vagyok: az ő problémáit kell megoldani és az ő helyzetével kell megküzdenem.

2022-től vagy tagja a Thália Színháznak, jelenleg hét futóelőadásod van. Ez sok vagy kevés?

Azt hiszem, elég jól terhelhető vagyok, és a kreatív energiáimat is az mozgatja meg, ha időről időre érkezik új feladat. Ilyen szempontból örülök a hét előadásnak, mert úgy érzem, mindegyikben másik arcomat tudom megmutatni. Sokszínű a repertoárunk, én is játszom komolyabb hangvételű darabban, vígjátékban és abszurdban is. Bízom benne, hogy ez a jövőben is így marad.

Ebből a hét előadásból egy megy a Thália Télikertben, a többi nagyszínpados. Szívesen játszanál többet stúdiószínházban?

Mindkettőt egyformán szeretem. Nekem az is tökéletesen megfelelne, ha egy pincében csinálnánk színházat. Nem teszek különbséget, hogy adott este hatszázan vagy százan néznek egy darabot. Engem az érdekel, hogy jó legyen az előadás, és aki eljön, úgy érezze, hogy kapott is aznap este valamit.

A Black Comedytől mit kaphat?

Önfeledt szórakozást. Azt gondolom, hogy ennek az értéke az utóbbi időben egyre jobban felértékelődött. Ha az emberek rászánjuk magukat, hogy eljönnek színházba, hogy egy szórakoztató estében legyen részük, akkor az hatalmas felelősséget tesz ránk. Azért dolgozunk, hogy valóban úgy távozzanak, hogy jól érezték magukat. Bízom benne, hogy ezekben az őrült karakterekben, akikről a sötétben lehullanak a maszkok, kicsit magukra is ismernek, így magukon is tudnak majd nevetni.

Kiemelt kép: Jámbor Nándor (Fotó: Kovács Milán)