Greta Gerwig, a Barbie és a Kisasszonyok rendezője lesz a 2024-es cannes-i filmfesztivál zsűrielnöke. Korunk filmes Jane Austenje, az idei év egyik legsikeresebb filmjének rendezője és forgatókönyvírója bizonyítja, hogy a nők nem csak Barbielandet, de Cannest is simán meghódítják.

Greta Gerwiget színésznőként Golden Globe-, rendezőként és forgatókönyvíróként pedig Oscar-díjra is jelölték, mindezt úgy, hogy még csak 40 éves. A cannes-i filmfesztivál újdonsült zsűrielnöke a svéd Ruben Östlundot váltja majd május 14. és 25. között. Gerwig 1966 óta a legfiatalabb zsűrielnök, emellett pedig az első amerikai rendezőnő, aki helyet foglalhat az ítészek élén.

Greta idén debütáló filmje nem csupán a mozikat, de a tiktokot is meghódította. Fiatal lányok százezrei, sőt talán milliói érezték hosszú idő után először megértve magukat és biztosított minket arról, hogy Barbie nem csupán Kennel együtt értelmezhető. Lehetsz rózsaszínben vagy tornacipőben, szőke vagy barna, furcsa, fizikus vagy szörfoktató a lényeg, hogy az legyél, aki lenni szeretnél. A világ legegyszerűbb üzenete, mégis olyan könnyen elvész a mindennapokban. Több mint 1,44 milliárd dollárt termelt ez az pofonegyszerű gondolat és természetesen a neonban éneklő Ryan Gosling.

Gerwig jelenleg a Narnia krónikái Netfilxes adaptációján dolgozik, munkái frissek, újítóak és bátrak. Nőként beszél nőkről, nem csak nőknek, a női lelket érti és értelmezi, teszi olykor nevetségessé és tiszteli nőtársait végtelenül. Rendezései intelligensek, humorosak és kritikusak, választásai olykor egyértelműek, bizonyos helyzetekben pedig meghökkentőek.

A fesztivál elnöke, Iris Knobloch és igazgatója, Thierry Frémaux kiemelték, hogy Greta Gerwig egyértelmű választás volt, hiszen rendkívül merészen testesíti meg a világmozi megújulását. Neki köszönhetjük a Barbie mellett a Lady Bird-öt, a Kisasszonyokat és bizonyos mértékig a huszonéves lányok közös szerelmét, Timothée Chalamet-t is.

Kiemelt kép: Greta Gerwig a 2024-es cannes-i filmfesztivál zsűrielnöke (Fotó: Jody Rogac, thegentlewoman.co.uk)