Április 6-án 11 órai kezdette Cuhorka Emese, a Tarnóczi Jakab rendezésében bemutatott Extázis című előadás koreográfusa tart tréninget a Katona József Színház próbatermében.

„Ezen az alkalmon olyan mozgásos feladatokkal várlak, amiken keresztül kifejezheted magadat, úgy, ahogy jól esik. Közben úgy fogunk táncolni, hogy lehetőleg megfeledkezzünk arról, hogy milyen nap van, reggel van vagy este, az van, amit képzeltünk vagy kevesebb vagy több, hány évesek és hogy egyáltalán kik is vagyunk. Jó lesz! Gyertek! A workshopon kortól függetlenül, táncosi, színészi előképzettség nélkül is részt vehetsz. EXEXEXEXTÁZISSSSSS” – fogalmaz a fiatal alkotó.

A résztvevőket 10:45-kor várják a teátrum főbejárata előtt, ahonnan átkísérik majd őket a Haris közbe, a szervezők azt kérik, hogy mindenki vigyen magával benti cipőt és olyan kényelmes ruhában érkezzen, amelyben könnyen lehet mozogni.

A programra korlátozott számban válthatók jegyek online vagy személyesen a jegypénztárban.

Kiemelt kép: Pillanatkép egy táncos próbáról (Fotó: Katona József Színház)