A fennállásának 40. évfordulóját ünneplő közkedvelt, budai színház, az évadzárón is méltóképpen emlékezett meg a színház alapítójáról.

Karinthy Márton óriási portréja fogadta az évadzáróra érkezőket, akiket az intézmény új igazgatója, Berettyán Nándor köszöntött. Mint hangsúlyozta óriási bravúr, hogy a pandémia után, társulat nélkül is talpon tudtak maradni, sőt még új bemutatóval is jelentkeztek. „Működünk, minden előadást felújítottunk, minden elmaradást pótoltunk. Nagyon köszönöm nektek, hálás vagyok mindenkinek, aki részt vett a munkában, aminek köszönhetően néző és előadásszámban is felvettük a versenyt a többi színházzal. 40 éves idén a színház. Ennek a számnak szimbolikus jelentősége is van, hiszen Karinthy Marci annak idején azt mondta, hogy ő 40 évig szeretné a színházat vezetni.  A 40 egy misztikus, bibliai szám. Az mindannyiunk számára egyértelmű, hogy Marci nélkül akárki is vezeti ezt a színházat, az mindenképpen egy bizonyos szempontból újrakezdés is kel, hogy legyen. Azt, amit ő hordozott magában, azt a légkört, amit itt kialakított, azt a családot, amelyet ő képviselt, nem lehet pótolni. Hiába próbálná meg bárki is, nem sikerülne. Nincsen még egy Karinthy Márton, az ő volt. Erején felül tett ezért a színházért, ezt nem lehet utánacsinálni, ezek az érdemek örökre elévülhetetlenek. Az ő szellemiségét szeretném ápolni és továbbvinni, de egyfajta megújulásra, újratervezésre van szükség és új irányt is kell vennünk. Különösen igaz ez a Covid után, amikor is minden színház új utakat keres” – fogalmazott az igazgató.

Ezt követően Berettyán bemutatta a csapatnak Olt Tamást, aki a következő évadtól a színház ügyvezetője lesz. A közös elképzeléseik, terveik között szerepel az új előadások mellett, hogy saját társulatuk is legyen. A számos társulatnál is megfordult színész-rendező a kaposvári teátrumból „igazol” a megújulás előtt álló színházhoz. „Igazi családot szeretnénk kovácsolni itt, ahogy Karinthy Márton annak idején megálmodta. Meghagyva az eddigi struktúrát, de mindenképpen szeretnénk, ha lenne pár ember, akinek ez lenne az anyaszínháza” – árulta el a tervek egy részét az új ügyvezető, aki mellett Berettyán Nándor művészeti vezetőként viszi tovább a feladatait.

Kiemelt kép: A Karinthy Színház stábja (Fotó: Steindl Gabriella)