Az Átrium jubileumi évada, annak ellenére, hogy a játszóhely semmilyen állami támogatásban nem részesült az évad során, sikeresen zárult: sokkal több, összesen 389 előadást tartott a színház, a programokon pedig 94 ezer néző fordult meg tavaly augusztus és idén július között. Így az is bebizonyosodott, hogy szükség van Magyarországon egy olyan helyre, amely a kultúra szabadságát hirdeti, és elgondolkodtató, a mai kor társadalmi problémáit tükröző produkciókat állít színpadra.

Rendhagyó gálaesttel zárta jubileumi, tizedik évadát az Átrium: a Színházi Világbajnoksággal a támogatóknak mondtak köszönetet azért, hogy tavaly megmentették az intézményt a bezárástól. Az évad utolsó előadása után az idei Átrium-díjak kiosztására is sor került. A fellépők közül az idén végzett Katona Péter Dániel színész, a háttérdolgozók közül Szalay Henrietta kellékes, az adminisztrációs munkatársak közül Király Krisztina színházi titkár kapta az elismerést. A Mecénás Klub tagjai által választott Átrium Mecénás-díjakat a jövő évad elején adják át.

A tizenegyedik évad két bemutatóval indul, ahogy arról korábban mi is már beszámoltunk: szeptember 1-jén láthatják először a nézők a Vámos Miklós népszerű regényéből készült Anya csak egy van című egyszemélyes előadást az Átrium Bisztrószínpadán, Nyulassy Attila rendezésében, Ivanics Tamás játékával; október 14-én pedig Tom Schulman kultikus Oscar-díjas filmje, a Holt költők társasága adaptációját viszi színpadra Vidovszky György. Több alkalommal tér vissza a júliusban bemutatott Az orvos című tézisdráma, szeptember 22-én pedig a díjnyertes táncszínházi produkció, a Frivol darabtemetésére kerül sor.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Színházi Világbajnokságról (Fotó: Mészáros Csaba)