Tizenhat estén csaknem tizenötezer nézőt fogadott idén a járvány miatt a tervezettől eltérően megvalósult évadában a Szegedi Szabadtéri Játékok.

Herczeg Tamás, a fesztivál igazgatója az évadzáró sajtótájékoztatón elmondta: a közönség érdeklődése bebizonyította, érdemes volt alternatív megoldásokat találni arra, hogy az 1931-ben indult fesztivál hagyománya ne szakadjon meg. Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri művészeti igazgató felidézte, hogy bár májusban kénytelenek voltak bejelenteni az idei évad törlését, mégis – ahogyan az júniusban kiderült – az Újszegedi Szabadtéri Színpadon megvalósulhatott a teljes program, és a Dóm téren is tartottak előadásokat.

Az évadot Georg Friedrich Händel Agrippina című operájának bemutatója nyitotta, majd vendégprodukcióként a Játékszín sikerdarabját, a Legénybúcsút láthatta a közönség. A fesztivál Moliere-sorozata az Úrhatnám polgárral folytatódott, valamint újra láthatták a nézők a Hófehérke és a hét törpe című mesebalettet. A Szegedi Szabadtéri Játékok régi adósságát törlesztette az Akárki című, allegorikus szereplőket felvonultató vallásos színjátékkal, amely iránt akkora volt az érdeklődés, hogy a főpróbát is nyilvánossá tették, ez történt a Ludwig van Beethoven előtt tisztelgő Ajándékkoncert esetében is.

Jelenet a Hófehérke és a hét törpe című mesebalettből (fotó: Szabó Luca)

Jövőre a Dóm téren az idei évadra tervezett produkciókat mutatják be, így látható lesz a Jézus Krisztus Szupersztár, a Sok hűhó semmiért, az Apáca show és a West Side Story is. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon Verdi Traviatájával indul majd a 2021-es évad július 16-án, a Moliere-sorozat újabb darabjaként a Scapin furfangjai című vígjátékot tűzik műsorra augusztus 6-án és 7-én, zárásként pedig az immár harmadjára visszatérő Hófehérke és a hét törpe mesebalett lesz látható augusztus 20-án és 21-én.

Kiemelt kép: Jelenet az Akárki című darabból (fotó: Zsigmond László)