Megtartotta társulati évadzáróját a Nemzeti Színház, amelyen Vidnyánszky Attila vezérigazgató ismertette a szezon számait, és jelezte azt is, a következő évi Színházi Olimpia lesz a jövő évad legfontosabb eseménye, nemcsak a teátrum, hanem a magyar színházi szakma életében is, valamint a társulati tagokat is díjazták.
Vidnyánszky Attila hangsúlyozta: a számok jól mutatják azokat a prioritásokat is, amelyek mentén a Nemzeti Színház működik. Az egyik legfontosabb, hogy a saját székhelyén kívülre is vigyenek előadásokat, ugyanakkor befogadóként más társulatokat, illetve külföldi színházakat is vendégül lássanak. A teátrum összesen 123 különböző produkcióval és 379 előadással várta a közönséget a most záruló évadban, ezek között 7 saját új bemutató volt, amit 64 alkalommal játszottak. 24 darabot tartottak repertoáron, ezekből 187 előadás ment le. Belföldön 9 produkció utazott, ezeket 26 alkalommal láthatták a nézők Debrecentől Szombathelyig, a legkülönbözőbb helyeken. A Jelen/Lét Fesztiválon 34, a MITEM-en 29 produkciót tekinthetett meg a közönség. Külföldön mindössze három előadással szerepelt a színház: két alkalommal Romániában és egyszer Szlovéniában. A másik prioritás a fiatalok megszólítása, ez ebben az évben is meghatározó volt a színház életében: a Kölyöknapokon mintegy 2000 gyermek, a Lázár Ervin-programban 14 773, a Csontváry-programban 650, a Mező Ferenc-programban mintegy 200 fiatal vett részt, emellett megrendezték ebben a szezonban is az Ádámok és Évák ünnepét, a színháztörténeti vetélkedőt, a SZ.I.A. Színház-programot, és tartottak színházpedagógiai foglalkozásokat is.
Az évadot értékelő beszéd után átadták a Nemzeti Színház díjait is. A Farkas-Ratkó-díjat a Pesti Magyar Színház és az új Nemzeti Színház társulatai évente, felváltva szavazzák meg egy-egy társulati tagjuknak. Az elismerést ezúttal Herczegh Péter kapta. A Sinkovits Imréről elnevezett díjat az a férfiszínész kapja meg, aki az adott évad legjobb alakítását nyújtotta, és a színházért is feladatot vállalt. A szavazatok alapján Bordás Roland nyerte el, a Szörényi Éva-díjat pedig Barta Ágnes vehette át. A Németh Antal-díjat a Nemzeti Színház társulatáért az évadban a legodaadóbban tevékenykedő művészeti munkatárs kaphatja meg, az elismerés ebben az évadban Szekér Anna nemzetközi kapcsolattartóhoz került. A „háttérmunkásokat” elismerő Kulissza-díjat pedig Kóczián Tiborné Valika vehette át, aki 2003 óta a Nemzeti Színház öltöztetője.
Kiemelt kép: A Nemzeti színház 2022/23-as évadának díjazottjai (balról jobbra): Kovács S. József, Bordás Roland és Herczegh Péter, Szekér Anna, Kóczián Tiborné, Barta Ágnes (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)