Megtartotta évadzáró társulati ülését a Kolozsvári Állami Magyar Színház, ahol Tompa Gábor igazgató összegezte az elmúlt évadot, valamint bejelentették a következő szezon tervezett bemutatóinak egy részét.

A járványügyi korlátozások nyomán a 7. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra rendhagyó módon, online került sor. 2020. november 19-29. között mintegy 34 előadás felvételét lehetett megnézni, ezeket 35.944-en követték a világ ötvennégy országából. A színházi világnapot két korábbi előadás levetítésével ünnepelte a színház: Mihai Măniuţiu 2003-as rendezése, a Doktor Faustus tragikus históriája és Mihail Bulgakov drámája, a Képmutatók cselszövése volt látható, amelyet Tompa Gábor 1995-ben állított színpadra. Az előadásokkal a 2021-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Csíky Andrást, a kolozsvári színház örökös tagját is köszöntötte a társulat.

A színház a 2020/2021-es évadban három bemutatót tudott megtartani. A Gyulai Várszínházzal koprodukcióban készült, Visky András Pornó – Feleségem története című dokumentum-játékát Árkosi Árpád rendezésében rendhagyó körülmények között, a Szamos-parton láthatta először a kolozsvári közönség. A májusi újranyitást követően a George Orwell regénye alapján készült Állatfarm című musical ősbemutatójára került sor Puskás Zoltán rendezésében, majd július 10-én, az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Rómeó és Júlia előadás premierjével zárult az idei évad. A kolozsvári előadásokon kívül fesztiválon és turnén is részt vett a társulat: a Pornó – Feleségem története című előadást júniusban Nagykárolyban és Zilahon láthatta a közönség, a Nóra pedig részt vett a Magyar Színházak XXXIII. Kisvárdai Fesztiváljának a versenyprogramjában, ahol Botond Nagy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Legjobb rendezésért járó díját (ex aequo) érdemelte ki.

Jelenet az Állatfarm című előadásból (Fotó: Biró István)

A 2021/22-es évad augusztusban indul, a szezonban olyan neves rendezők érkeznek a kolozsvári színházhoz, mint Yuri Kordonsky, Silviu Purcărete, Andrei Șerban, Bocsárdi László, de ifj. Vidnyánszky Attila is újra együtt dolgozik majd a kolozsvári társulattal. Az első bemutatóra szeptember 1-jén kerül sor: A. P. Csehov Cseresznyéskert című színművét Yuri Kordonsky rendezésében láthatják a nézők. Tompa Gábor William Shakespeare Hamlet című tragédiáját állítja színpadra Vecsei H. Miklóssal a címszerepben, míg Sinkó Ferenc egy kortárs német drámát, a Seymourt rendezi a színház stúdiótermében.

A következő évadban kezdetét veszi az Európai Színházi Unió KATASZTRÓFA elnevezésű nemzetközi projektje 15 európai színház részvételével. A projekt célja, hogy az antik görög drámákból kiindulva, olyan nemzetközi koprodukciók szülessenek, amelyek egyrészt a hagyomány és az emlékezet talaján állva, másrészt a nyelvi és kulturális sokszínűség jegyében újragondolják a közös európai múltat és jövőt. Tompa Gábor rendezésében a teátrum a konstancai Állami Színházzal és a ljubljanai Szlovén Nemzeti Színházzal együttműködésben egy négynyelvű előadást hoz létre, Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című tragédiája és Samuel Beckett Katasztrófa című drámája alapján.

Kiemelt kép: Tompa Gábor igazgató a Kolozsvári Állami Magyar Színház évadzáró társulati ülésén (fotó: Biró István)