Véget ért a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 125. jubileumi évada, amely során a teátrum közel 400 előadást játszott majdnem százezer nézőnek.
A pénteki évadzáró társulati ülésen Cseke Péter igazgató úr köszöntötte a társulat tagjait, háláját kifejezve, hogy méltóképp sikerült megünnepelni a színház egy és negyed évszázados fennállását. “Tulajdonképpen minden bemutatónk kapcsán azt mondhatnám, hogy nem véletlenül lett siker, hiszen nagyszerű színészcsapata van a Kecskeméti Nemzeti Színháznak, de nemcsak a színészek kiválóak, hanem a tánctagozat, az énekkar, a zenekar, a tárak, a műhelyek és valamennyi munkatársunk, hiszen a színpadon a művészek aratják a sikert, de mi tudjuk, hogy a háttérben dolgozók is milyen óriási munkát végeznek” – összegezte az elmúlt évadot a színigazgató.
A társulat az Elisabeth című musicallel nyitotta az évadot, a produkció azóta az 50. jubileumi előadását is megünnepelhette, ami egy vidéki teátrum életében igazán különleges pillanat. A színház főrendezője, Szente Vajk által színpadra állított darabra összesen 25 ezer néző váltott jegyet. Az évad többi bemutatója is közönségsiker lett, nemcsak a nagyszínházban, hanem a Kelemen László Kamaraszínházban, a Ruszt József Stúdiószínházban és a rendhagyó helyszínen, a Kecskeméti Törvényszéken is folyamatosan telt házzal futottak az előadások. A zenekar 100, az énekkar több mint 120 előadást játszott le az évad során, de a tánctagozat, a Kecskemét City Balett számára ugyancsak jelentőségteljes volt ez az év: budapesti bemutatót tartottak a Nemzeti Táncszínházban, valamint önálló táncszínházi előadásuk is egyedülállónak tekinthető, ugyanis Barta Dóra előtt még senki nem vitte színre Katona József Bánk bánját a tánc nyelvén.

Cseke Péter a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén (Fotó: ifj. Háry Péter)
Cseke Péter az évad állami díjazottjairól is megemlékezett: “Az elmúlt két évben nagyon magasra tettünk a lécet és valóban díjeső volt színházunkban. Idén sem kell szégyenkezzünk, és boldog vagyok, hogy társulatunk következő tagjainak munkáját az állam kitűntetéssel honorálta: Körtvélyessy Zsolt színművész a Széchenyi-Örökség Okmányt, Csombor Teréz színművész a Bács-Kiskun Megyei Príma Díjat, Matók Szilvia művészeti főtitkár a Magyar Teátrum Díjat kapta meg. Március 15-e alkalmából Ferencz Bálint színművész a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést, Váry Károly színművész a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést, Varga Katalin, a női szabótár vezetője a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át. A Kecskemét City Balett művészeti vezetője, Barta Dóra Seregi-díjat kapott, míg Raj Martin táncművészt Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíjjal ismerték el.”
A hagyományokhoz hűen az évadzáró társulati ülésen több díjat is átadtak: a társulat szavazatai alapján a 2021/22-es évad embere Kis István díszítő lett, míg a Látó Ricsi Emlékdíjat Tóth Jázmin hegedűművész vihette haza. Emellett szintén sok éve hagyomány, hogy az évad lezárását a nagyszabású Együtt a művészetért! díjátadó gálával ünnepli a város, amelyen átadásra kerültek az évad díjai is. A zenei tagozat díját Németh-Nagy Johanna kapta, a legjobb férfi táncművész Emanuele Co, a legjobb női táncművész Szőllősi Krisztina lett. A legjobb női epizodista díját Jankovics Anna, a legjobb férfi epizodista díját Fazakas Géza kapta. A legjobb színésznőnek járó elismerést Hajdú Melinda vehette át, a legjobb színész Koltai-Nagy Balázs lett. A legjobb kisszínházi előadásnak az 1×3 néha 4, a legjobb előadásnak pedig az Elisabethet választották. A színház saját díjával, a Latabár-díjjal Szegvári Júlia színművésznő munkáját méltatták.
Kiemelt kép: Pillanatkép az Együtt a művészetért! gáláról (Fotó: ifj. Háry Péter)