Augusztus 23-án tartotta évadnyitó társulati ülését a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 2022/23-as színházi évad a „hírös városban” is.

A 2022/23-as évad a szokásokhoz híven új mottót kapott, a Petőfi-emlékév apropóján: „A színpad célja nagy, A színpad célja szent” – ezen sorokat Petőfi Sándor 1843-ban írta, amikor Kecskeméten vándorszínészként tevékenykedett. A teátrum büszke rá, hogy a költő több szállal kötődött a színművészethez, többek között ezért esett a választás erre az idézetre, amely az egész évadban motiválja majd a társulatot. Cseke Péter bejelentette, hogy az igazgatói mandátuma 2023. január 31-én lejár, de újból megpályázza majd a posztot. További változás a vezetőségben, hogy Pataki András – aki eddig művészeti tanácsadóként volt jelen – művészeti vezetővé lépett elő. Az új évadban társulati tagként üdvözölhetik a nézők Kovács Gyopárt, de számos kiváló vendégművész is érkezik Kecskemétre: Polyák Lilla, Hűvösvölgyi Ildikó, Szerednyey Béla, Csernák János, Ruszina Szabolcs, Adorjáni Bálint, Varga Zoltán, Juhász Levente, valamint Mechle Krisztián.

„Az új évad a Kőszívű musicallel indul, amely kiváló folytatása lesz az Elisabethnek, mert bár merőben más típusú mű, amely sokkal erősebb magyar vonatkozással rendelkezik, a kor, amelyben játszódik, nagyon is hasonlít. Az Elisabeth-tel felvett fordulatszámot, fantáziavilágot tehát ilyen értelemben tovább tudjuk vinni, emocionális erejében pedig a Kőszívű talán fölé is emelkedik majd. Nagy öröm számomra, hogy Polyák Lilla visszatér a kecskeméti színházba és boldog vagyok, amiért Märcz Fruzsina játszik majd vele kettős szereposztásban. Baradlay Ödönként köszönthetjük az előadásban a musical zeneszerzőjét, Juhász Leventét, ráadásul társulatunk egyik új tagját, Kovács Gyopárt is láthatja majd a közönség az előadásban” – vetítette előre Szente Vajk, a teátrum főrendezője. 

Szente Vajk a Kecskeméti Katona József Színház évadnyitó társulati ülésén (Fotó: ifj. Háry Péter)

A zenés műfajok ebben az évadban is hangsúlyos, szerves részét képezik a Kecskeméti Nemzeti Színház repertoárjának – musical, operett és opera egyaránt szerepel a bemutatók között. Károly Kati zenei vezetőre és a teljes zenei tagozatra tehát idén is óriási feladat hárul. „Minden évad, minden számunkra még ismeretlen mű egy rejtvény. Idén is izgalmas, hogy sikerül-e közösen, együtt megfejteni egy-egy zenés művet, és úgy interpretálnunk, hogy a nézőink a lehető leghitelesebb formában láthassák és hallhassák azt. Belső igényünk a fejlődés, ennek lehetőségét az új évad próbaidőszakai magukban hordozzák: elmélyülünk különböző zenei stílusokban, formákban, előadásmódokban” – összegezte Károly Kati.

A Kecskemét City Balett, a teátrum balett-tagozata immáron tizedik évadát kezdi meg, és az elmúlt évekhez hasonlóan idén is önálló bemutatóval kápráztatja el a táncművészet rajongóit. Barta Dóra, a KCB művészeti vezetője többek közt erről beszélt: „E kerek évforduló kiváló lehetőséget ad mind a visszatekintésre, mind pedig újdonságok megjelenésére. Nagysikerű előadásaink, a LOTUS projekt és a Szárnyalás rangos vendégjátékokon (Győri Nemzeti Színház, Nemzeti Táncszínház) vehet részt az elkövetkező hetekben, míg itthon, Kecskeméten a Hattyú című új bemutató lesz látható januártól a Kelemen László Kamaraszínházban. Ezt a jubileumi produkciót drámai fordulatokkal és lírai humorral teli történet, lenyűgöző látvány, valamint izgalmas zenei világ jellemzi majd. Az idei évre tervezett további programjaink között szerepel az évek óta igen népszerű nyílt nap ismételt megrendezése és lehetőség szerint egy exkluzív ünnepi balettgála is.”

Sipos Imre a Kecskeméti Katona József Színház évadnyitó társulati ülésén (Fotó: ifj. Háry Péter)

Sipos Imre, a prózai tagozat vezetője pedig a kultúra szerepét emelte ki a mindennapokat átható kihívások közepette. „Szép, ünnepi évadot zártunk két hónapja, s most nem más a feladatunk, minthogy egy hasonlóan magas színvonalú, szakmai és közönségsikerekben bővelkedő újabb évadnak vágjunk neki. A közelmúlt történései, a szomszédunkban zajló háború, a minket ért gazdasági, természeti nehézségek, a családjaink mindennapjait megnehezítő változások állandó kérdéseket tesznek fel mindannyiunknak, amelyek közül a ‘Hogyan lesz holnap?’ a mi életünkben talán még sosem volt ennyire nehezen megválaszolható. Nekünk, alkotó művészeknek most még érzékenyebben, a környezetünkkel együtt lélegezve kell az élet egyetemes kérdéseire keresni a válaszokat, és segíteni a nehéz hétköznapokban felénk forduló embertársainknak, közönségünknek, hogy akik ellátogatnak hozzánk, azoknak segíthessünk a művészetből merítkezve megtalálni a mindennapok kérdéseire a választ. Együtt könnyebb lesz, együtt felülkerekedhetünk minden nehézségen” – hangsúlyozta Sipos.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Kecskeméti Katona József Színház évadnyitó társulati üléséről (Fotó: ifj. Háry Péter)