Identitás – Európai látkép címmel nyílt kiállítás a Ludwig Múzeumban Till Brönner, német származású fotográfus és zenész munkásságából. 

A művész és a Stiftung für Kunst und Kultur e.V. alapítvány okkal választotta Magyarországot a kiállítás helyszínéül, hisz a tárlat tartalma magyar szemszögből nem éppen a jelentéktelen feszültség terét testesíti meg a politikai és a társadalmi realitás között. Olyan témák kerülnek középpontba, mint a bennünket elválasztó tényezők és összekötő különbségek, és az az állítás mely szerint minden politikai és gazdasági tényező ellenére Európa identitását leginkább az emberek alakítják és határozzák meg.

Till Brönner mára a jazztörténet legsikeresebb német zenészének tekinthető, egyszerre tartják számon „trombita-virtuózként” és, mint a „német Chet Baker”. Klasszikus képzésben részesült, zenészcsaládba született, olyan nevekkel működött együtt, mint Annie Lennox, Carla Bruno, Chaka Khan, vagy Michael Franks. 2016-ban az UNESCO által évente megrendezett International Hazz Day-en lépett fel a Fehér Házban, Barack Obama amerikai elnök meghívására.

Ő komponálta a zenét a Jazz Seen című portréfilmhez, amelyet Julien Benedikt rendezett Willliam Claxton zene- és divatfotográfusról. Az ő munkáinak hatására, Brönner egyre inkább rádöbbent a fotográfia és a dzsessz közötti hasonlóságokra, 2009-ben vásárolt egy Leica M8-as kamerát, amellyel zenésztársait kezdte el fotózni, majd művészeket, színészeket, sportolókat, aktivistákat és írókat kért fel modellnek. 2014-ben jelent meg önálló fotóalbuma Faces of Talent címmel. Első önálló kiállítása a Rajna-Ruhr-vidék arcát mutatta be, azt ahogyan a német nagyipar egykori fellegvára átalakul és talán visszanyeri eredeti természeti formáját.

Identitás – Európai látkép című aktuális projektjében látható Anselm Kiefer és Olafur Eliasson portréja, de nem maradnak ki civilek, európai politikát meghatározó személyiségek és zenészek portréi sem, ezek szinte teljes egészében fekete-fehér kivitelben, ezáltal kontrasztot alkotva a zajos és színes világgal. A kiállítás a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében a Müpa és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum szervezésében valósul meg.

Kiemelt kép: Till Brönner művei a Ludwig Múzeumban (Fotó: Kovács Milán)