Augusztus 23-ig minden szombat este meghosszabbított nyitvatartással, 20 óráig várják a látogatókat a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, ahol az esti programok között történelmi előadások, tematikus séták, koncertek, filmvetítések és kiállítások is szerepelnek.

Az erdélyi tájegység városi épületeinek földszintjén hagyományőrök mutatják be a régi idők világát, a látogatók pedig részesei lehetnek élő történelmi jeleneteknek egy századelős nyomdában, patikában és ügyvédi irodában. A történelem iránt érdeklődők csatlakozhatnak a 18 órakor induló tematikus sétákhoz, beöltözhetnek korabeli ruhákba, kipróbálhatják a Skanzen járgányparkját és megkóstolhatják a Korzó Kávéház teraszán felkínált fröccskülönlegességeket. Ezen felül lakáskoncertek, borkóstolók, kávéházi zene, szabadtéri festőiskola, kézműves foglalkozások és piknikezési lehetőség is szerepelnek a programban, hétről-hétre váltva egymást.

A múzeum zárását követően, a Skanzen Szabadtéri Színpadán kilenc estén át három filmmel és hat koncerttel várják a mozifilmek, valamint a könnyű- és komolyzenerajongóit. Rákász Gergely július 17-i orgonakoncertjén Vivaldi, Bach és Debussy művek csendülnek fel, augusztus 22-én a Danube Classics Szimfonikus Zenekar előadásában pedig a Mission: Impossible, a Zorro álarca, a Pókember, az Aladdin, A szépség és a szörnyeteg, A Keresztapa, a Gladiátor és a Karib-tenger kalózai-filmek dallamai lesznek hallhatók.

Kiemelt kép: A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum épülete (Fotó: orszagjaro.hu)