Március 1. és május 10. között több mint két és fél hónapon keresztül zajlik az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2024-ben végzett ösztöndíjasainak kiállítása és programsorozata, amely idén már angol nyelvű teremszövegekkel a külföldi látogatókat is várja. Az érdeklődők négy tematikus és egy zárónap keretein belül összesen 42 ingyenes programon vehetnek részt a Pesti Vigadóban.
A harmadik alkalommal megrendezett kiállítás a 2024 augusztusában végzett ösztöndíjasok munkáit mutatja be, több mint 400 alkotó felsorakoztatásával. A tárlat és az ehhez kapcsolódó események az építészet, film- és fotóművészet, irodalom, ipar- és tervezőművészet, képzőművészet, népművészet, színház, zene és művészetelmélet területén tevékenykedő művészek munkáit mutatja be négy tematikus napra bontva. A programsorozat március 7-én egy zeneközpontú nappal veszi kezdetét, majd március 8-án film- és fotóművészet köré épülő programokkal folytatódik. Három hét szünet után 28-án a népművészet kap kiemelt szerepet, másnap pedig minden, ami színház. A négy tematikus nap reggeli foglalkozásait különösen a családosok és kisgyerekesek figyelmébe ajánlják a szervezők, az estieket pedig azoknak, akik valami közösségi programra vágynak. Az esemény május 10-én ér véget egy finisszázs keretében.
A keddi sajtótájékoztatót a valaha pezsgő budapesti irodalmi élet központjában, a Centrál Kávéházban tartották. Kiss János, az MMA alelnöke szerint találó a helyszínválasztás, hiszen az Essentia Artis is hasonlóképpen törekszik egy összművészeti találkozópont kialakítására, ahol a kortárs művészet támogatása, a fiatalok segítése és a magas színvonalú kulturális értékek megőrzése egyaránt cél. Kiemelte, hogy az MMA népszerű, 2018-ban indult művészeti ösztöndíjprogramja ismét megpályázható: február 17. és április 7. között immár nyolcadik alkalommal lehet jelentkezni.

Kiss János a sajtótájékoztatón (Fotó: Kovács Milán)
Csáji László Koppány, a művészeti ösztöndíjprogramot lebonyolító MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatója elmondta, hogy bármely 18 és 50 év közötti alkotó pályázhat. Végzettségi követelmény nincs, így bárki benyújthatja jelentkezését bármely művészeti ágban. A pályázatokat egy előzsűri bírálja el a korántsem zöldfülű jelentkezők korábbi alkotásai és az ösztöndíjas időszakra készített pályázati munkaterv szakmai tartalma alapján. Ezt követően a zsűrik elnökeiből és az MMA elnökéből álló döntőbizottság választja ki azt a 100 főt, akik elnyerik az ösztöndíjat.
Az idei kiállítás kurátorai, Kocsis Tibor, Sipos Balázs és Ferencz S. Apor, különböző művészeti területekről érkeztek. Sipos Balázs ösztöndíjas alkotó szerint a kiállítás tartalmát hosszasan egyeztették, ami végül egy sokszínű tárlatot eredményezett, ahol a szigorúan kötött tematikus elemek helyett a minőség teremti meg az összhangot.
Az Essentia Artis nyitóünnepségére február 28-án kerül sor a Pesti Vigadóban. A március 1. és május 10. között zajló összművészeti seregszemle programjai ingyenesen látogathatók, de regisztrációhoz kötöttek.
Kiemelt kép: Sipos Balázs, Kiss János és Csáji László Koppány (Fotó: Kovács Milán)