Április elejétől magyarul is olvasható Jón Kalman Stefánsson első prózakötete: az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégének novelláit tartalmazó Árkok az esőben eredetileg 1996-ban jelent meg.

Az 1963-as, reykjavíki születésű Jón Kalman Stefánsson gyermekkorát Keflavíkban, tinédzseréveit Nyugat-Izlandon töltötte, ahol a gimnázium elvégzése után különböző munkahelyeken dolgozott. 1986 és 1991 között irodalmat tanult az Izlandi Egyetemen, de már ez idő alatt tanított gimnáziumokban, és írt cikkeket az izlandi Morgunblaðið napilapnak. 1992 és 1995 között különböző munkákból élt Koppenhágában, majd visszatért Izlandra, és könyvtárosként kezdett dolgozni a mosfellsbæri könyvtárban. Első verseskötete (Með byssuleyfi á eilífðina) 1988-ban látott napvilágot, amelyet további kettő követett: az Úr þotuhreyflum guða (1989) és a Hún spurði hvað ég tæki með mér á eyðieyju (1993). (Ezek hamarosan a Typotex Kiadó gondozásában magyarul is megjelennek.) A hazánkban most megjelenő Árkok az esőben (1996) volt az első prózakötete, amelyet eddig további tizenhárom követett. (Ebből magyarul eddig tíz jelent meg: a Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről, a Csillagok sercegése, a Nyári fény, aztán leszáll az éj, a Menny és pokol-trilógia, a Keflavík-duológia, az Ásta és a Hiányod maga a sötétség – a legújabb, Sárga tengeralattjáró című regénye szeptember érkezik.) A szerző 2007-ben a Nyári fény, aztán leszáll az éj című regényéért elnyerte az Izlandi Irodalmi Díjat, A halaknak nincs lábukat pedig 2017-ben jelölték a Nemzetközi Booker-díjra. Stefánsson magyarországi népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy eddig összesen négy alkalommal látogatott hazánkba, idén pedig a Könyvfesztivál díszvendégeként megkapja a Budapest Nagydíjat is.

Egy, az olvasók körében igen nagy népszerűségnek örvendő szerző esetében minden új kötet megjelenése igazi örömünnep, de az különösen izgalmas, amikor láthatjuk, hogyan indult egy ma már befutott író karrierje. Az Árkok az esőben volt Stefánsson első prózakötete, amely közel 30 évvel ezelőtt látott először napvilágot. És habár kétségkívül nem ez lesz az izlandi szerző legerőteljesebb alkotása, már ebben a kezdeti írásban is megmutatkoznak azok a stílusjegyek, amelyek Stefánsson későbbi munkásságát jellemzik, valamint azok a témák, elmélkedések, amelyek az elmúlt évtizedekben is foglalkoztatták őt.

„A távolságok összezsugorodtak, a titkok feltárultak. Tudtam, hogy az űrben műholdak keringenek, és fényképezik a Föld minden négyzetméterét, hogy szerte a világban antropológusok, régészek, történészek, fizikusok és orvosok rántják le a leplet a mítoszokról. Tudtam, hogy nemsokára lehetséges lesz az embert is úgy vizsgálni, mint a hagymát: lehántani az egyik réteget a másik után, míg végül nem marad más, csak az ásító üresség. Tudtam, hogy eljött az anyag kora.”

Az Árkok az esőben nem regény, hanem rövidebb-hosszabb novellák egymáshoz lazán kapcsoló láncolata, amelyek a lineárisan vezetett cselekmény hiányának ellenére is egy egészet alkotnak. Stefánsson tizenéves korának helyszínére, az Izland nyugati fjordjainak tájaira, egészen pontosan Karlsstaðirba vezeti el az olvasókat. A XX. század második felében járunk, szereplőink a városka teljesen hétköznapi, ám éppen ezért remekül megalkotott lakói. A történetek visszatérő hősei – néha elbeszélői – egy család tagjai: az öreg Jónas, Þórður és Starkaður, a testvérpár, Salvör, előbbi fivér felesége, valamint az ő fiuk. De itt van még az izlandi gazda, Guðmundur, Jón, a járásbíró, valamint hnúkari Björn, aki mindenkinél hamarabb jut hozzá egy bálázóhoz. Ez utóbbi fontos momentum az adott történetben, és remekül szimbolizálja azt, ami a kötet középpontjában is áll. Stefánsson ugyanis az egyszerű vidéki életbe betörő modernséget és gépesítést helyezi a fókuszba, miközben bemutatja a helyiek valószerűtlen, a technológia és a csodák határvidékén játszódó hétköznapjait.

Errefelé ugyanis eseményszámba megy, ha a horizonton feltűnik egy autó, vagy megérkezik az új bálázógép; a szomszédok távcsövön át követik az elszabadult bikát; a magányosan gyászoló gazda a nappal paripává változó trollasszonnyal hál; vagy ha egy gazda a fjordok csendjének súlya alatt hallani kezdi, ahogy susognak a felhők, mint a száraz széna, és csikorognak, mikor kettészeli őket a hegycsúcs. Feltűnik a színen még egy külföldi ember, aki szintén új szemléletet hoz a konzervatív eszméket valló és gyakorló karlsstaðiriak életébe.

Az Árkok az esőben Stefánsson minden más regényénél tömörebb, és pont emiatt a tömörség miatt helyenként nehezen is adja meg magát az olvasónak. Hasonlóan a Nyári fény, aztán leszáll az éj című kötethez, itt is inkább csak apróbb bepillantásokat nyerhetünk a lakók életébe, a szétszórt puzzledarabkákból kell megpróbálnunk kirakni a képet – ami teljes egészében nem is sikerülhet, de a szerzőnek ez nem is szándéka. Sokkal inkább fontosak az életérzések, a hétköznapi szituációk, amelyek mindannyiunk életében fel-felbukkannak, éppen ezért lesznek annyira ismerősek is. Legyen szó akár egy tinédzserfiú férfivá és felnőtté válásáról, akár az új eszmékről, akár az olyan, Stefánssonnál a későbbiek során is visszatérű témáról, mint a halál és a gyász.

„Van-e olyan, hogy normális gyász? Mikor elér egy bizonyos tetőpontot, majd enyhül, végül eggyé válik a napok rendes folyásával; refrénné lesz a nap zenéjében, szomorkás refrén, mint egy síró szájharmonika. Szomorú, de elviselhető, s néha alig hallatszik ki a hangviharból. Vajon ez a dolog, amit mi életnek nevezünk, mindig erősebb-e a halálnál, vagyis: természetellenes, ha fordítva van? Itt talán fel kellene tenni a kérdést: mi az élet? Vagy még inkább: mi a halál? Végállomás? Átszállóhely? Nyilván sokan rázzák most a fejüket, a józan gondolkodásúak, és mondják: Az ilyen kérdések zsákutcába vezetnek, előbb-utóbb elér az ember a falig, melyben ebben az életben még nem jutott még át senki…”

Ami viszont már ennél a kötetnél is nagyon erősen jelen van, az Stefánsson végtelenül költői nyelvezete, amely a későbbi regényeit is jellemzi. Mondatai folyóként áramlanak, a lírai sorokat helyenként humoros kiszólások szakítják meg, a hétköznapiságot pedig egy csipetnyi misztikummal ízesíti, amitől pedig könnyedén lehet olyan érzésünk, mintha csak egy izlandi tündérmesét olvasnánk. Annak, hogy ez a szöveg ennyire szépen szól, természetesen nagy szerepe van Egyed Veronikának, a kötet fordítójának is, aki évek óta dolgozik Stefánsson művein, mára jól ismeri és érzi a szerző stílusát. (Arról nem beszélve, hogy a történetek pontosabb megértését segítendően több oldalas jegyzetet is írt a novellákhoz.)

Első olvasmánynak nem biztos, hogy az Árkok az esőben a tökéletes belépő a stefánssoni világba, mert a szerző igazi tehetsége csak a későbbi művekben bontakozik ki, de a „régi motorosoknak” mindenképpen kötelező olvasmány.

Jón Kalman Stefánsson. Árkok az esőben (Skurðir í rigningu), ford.: Egyed Veronika, Jelenkor Kiadó, 186 oldal
Kiemelt kép: Jón Kalman Stefánsson. Árkok az esőben (Szerzőportré: Németh Dániel/Jelenkor Kiadó)