Július 2. és 5. között ismét különleges színházi előadásokkal várja közönségét a Vénégy Fesztivál: a koncertszínháztól a kortárs táncon át a vizuális színházig látványos és egyben mélyen elgondolkodtató produkciókat tekinthetnek meg a kultúra szerelmesei Nagymaroson.

„A kezdetektől fontos missziónk a színház népszerűsítése, ezért hívtuk életre a színházjegy akciót. Az ingyenes koncertekkel arra motiváljuk a fiatalokat, hogy jöjjenek, tekintsenek meg egy előadást, és tapasztalják meg a színházművészet felszabadító erejét!” – fogalmazott Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató, Jászai Mari-díjas színművész és rendező, a Dérnyé Program igazgatója. Így nem meglepő, hogy a 2025-ös fesztiválra is a visegrádi országok egy-egy kiemelkedő társulata érkezik Nagymarosra Besztercebányáról, Prágából, Krakkóból, valamint Budapestről. A színházi előadásokon túl VR színház és utcaszínházi produkciók színesítik a műsort, valamint bábszínház is várja a családokat.

A fesztivált a Nemzeti Színház Ázott hajában hét halott bogár ragyog című produkciója nyitja július 2-án. Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg a Vecsei H. Miklós, valamint a zenészekből és képzőművészekből álló QJÚB koncertszínházi előadásában. Másnap a szlovák Divadlo Štúdio tanca kortárs tánc előadása, a re-member lesz látható. A többszólamú elemekkel átszőtt táncszínházi produkciót Andrej Kalinka és Milan Kozánek (Honey & Dust) álmodta színpadra, akik első ízben dolgoztak együtt táncszínházi alkotáson a besztercebányai társulattal. A darab az emberi tettek jelentésével, a miértekkel foglalkozik, a létezés értelmét kutatja.

A nemzetközi tánc- és színházi élet kiemelkedő szereplője, a 15 éves jubileumát ünneplő prágai 420PEOPLE társulat július 4-én érkezik Nagymarosra. A Why things go wrong című táncelőadás a gonoszság súlyos kérdéseit járja körbe. A darab a kortárs tánc nyelvén feszegeti az emberi viselkedés erkölcsi és etikai kihívásokkal teli természetét – egy olyan témát, amely ugyan sokszor észrevétlen marad, mégis mélyen befolyásolja az emberek életét. A zárónapon a krakkói Teatr Groteska Windows című előadása lesz látható, amely a vizuális színház egyedi világába kalauzol. A történet képek, képsorok formájában bontakozik ki a néző előtt. Az epizódok úgy fonódnak egymásba, mint egy mozifilm jelenetei, mindezt egy olyan mesében, amit nem korlátoz se tér, se idő. A darab központi témája az otthon. Az előadás arról szól, hogyan próbálunk gyökeret verni egy bizonytalan, folyton változó világban, valamint az otthon varázslatos értékéről, ami az életünk középpontjává válik.

A lengyel Concept Cultura csapata a VR sátorban várja a virtuális valóságban elmerülni vágyókat. Varázslatos utcaszínházi produkciók is színesítik a műsort. A családi programokat között bábszínházi előadások is helyet kapnak, július 4-én a Hahota Bábszínház: Brémai muzsikusok című produkcióját, míg másnap Écsi Gyöngyi: Az élet vize című előadását tekinthetik meg a gyerkőcök.

A színházjegyek értékesítése elindult, az első körös limitált színházjegyek 5500 Ft-tól érhetőek el, ráadásul aki színházjegyet vált és megnézi az előadást, azok utána ingyenesen látogathatják az esti koncerteket, utcaszínházi produkciókat. Ez alól kivételt képez a július 2-i nyitóelőadás, a Radnóti estre jegyet váltott nézők tetszőleges napra kérhetik az előadás megtekintése után a napijegyes karszalagot.

Kiemelt kép: Vecsei H. Miklós (Fotó: Kovács Milán)