„Erős a színházba vetett hitem” – interjú Nagy Viktorral

A Kultkikötő jó ideje megkerülhetetlen fellegvára a nyári kikapcsolódásnak. Széles és változatos kínálatukban minden korosztályra gondolnak, és mind a hat helyszínükön minőségi produkciókat kínálnak. A 17. szezonját megkezdő színház programjairól és az előttük álló feladatokról az alapítóval, Nagy Viktorral beszélgettünk.

Elstartolt a 17. évadotok, melyik produkciókkal indult útjára az idei nyár?

Néha kimondani is furcsa, hogy a 17. évadot kezdjük. 2006-ban kaptuk meg tíz évre a helyszínt, mintha ma lett volna, közben pedig hihetetlen, hogy mennyi dolog történt. Bogláron a Csiky Gergely Színháztól a Kartonpapa volt a nyitó előadásunk, Alsóörsön a Grund zenekar, Szárszón pedig Oláh Ibolya koncertezett. Mindhárom programon elképesztő volt a hangulat.

Elég magasra tetted a lécet nyitásnak.

Tulajdonképpen ez a szándék. Nálunk minden este premier, és ez nem csak egy szófordulat. Mi az a nyári színház vagyunk, ahol minden előadás egyszer megy le. Vannak saját bemutatóink, amiket természetesen utaztatunk a helyszínek között, de alapvetően a programokat egy helyszínen sem ismételjük. Mondhatni, aki kimarad, az lemarad.

Hány premieretek lesz a nyáron?

200 programmal készülünk a nyárra, ami ha azt vesszük, hogy júliusban indulunk, és augusztus végig vagyunk, irtózatosan nagy szám. Nincs olyan szándékunk, hogy rekorderek legyünk, csak azt vesszük figyelembe, hogy ne ismételjünk.

Ez a kezdetektől így van?

Igen, rögtön az első évtől így van, és nagyon jól fogadta a közönség, ezért megtartottuk ezt a szokásunkat.

A Grund zenekar és a Budapest Bár a kivételek a programban, ők dupláznak. Velük azért nem nagyon lehet mellényúlni.

Azt hiszem, ezt nem is szorul magyarázatra (nevet). A Grund zenekar hasít, ők nagyon népszerűek, a közönségből általában minden lány szerelmes valamelyik fiúba a zenekarból. A Budapest Bár egy másik generációnak szól, de minden alkalommal üdítőek, ők az a csapat, akiket a legkellemesebb egy könnyed nyári estén hallgatni. De mindkét zenekarnál a két alkalom két külön helyszínen lesz. Anno a Quimby-nek még forgalmaztuk is a Teátrum című produkcióját, tehát tudom, hogy milyen az, amikor egy zenekar nagyon húzza a közönséget, a Grund most abszolút ilyen.

Oláh Ibolya azért már nehezebb dió, nem?

Nagyon örültünk, hogy elvállalta és igazán szuper este volt. A szervezéskor is tudtuk, hogy őt nem tehetjük 700 fős helyszínre. A Csukás Színházban lépett fel, Szárszón, ez volt a produkciónak a legmegfelelőbb hely, jól terveztük. Ezt a különleges színházat alapvetően családi helyszínként értelmezzük ugyan, de szeretjük a saját korlátainkat is egy kicsit kitolni.

Nagyon széles a kínálat, a színház, a gyerekprogramok és koncertek mellett képzőművészeti kiállítások is vannak. Erre mind van igény?

Alapvetően igen. A programokat természetesen a helyszínek adottságaihoz igazítjuk. Vannak nagyobb helyszínek, most éppen Balatonföldvár áll átépítés alatt, ott lesz egy 1100 fős nézőtér, az lesz a legnagyobb nézőterünk. A többi helyszín, például az új alsóörsi, és a balatonboglári 750 férőhelyesek, a Kulipintyó pedig 200 fős. A sokszínűség egyrészt a helyszíneknek is köszönhető. Nem célunk, hogy mindenkihez szóljunk, a könnyű nyári megoldásokat, a haknikat inkább elkerüljük. Igyekszünk minőségi előadásokat, produkciókat kínálni, nem árt, ha egy bizonyos számú kérdést is feltesz, felvet egy előadás. E szempont szerint választjuk a programokat. Mészáros Piroska Call Girl című előadása ugyanúgy helyet kapott a programban, mint Hobo József Attila estje egy kisebb helyszínen. A nagy helyszíneken nagyobb koncertek és komolyabb színházi előadások mennek.

Hogy álltok a jegyértékesítéssel?

Az nem titok, hogy a színházak is eléggé ár érzékenyek lettek. Mindenféle kedvezményeket próbálunk bevetni, ezáltal is segítve a közönségünket. Az eladások nem állnak rosszul, de van mindig a szabadtérnek egy olyan faktora, hogy a nézők előadás napján felnéznek az égre és akkor döntik el, hogy mennek-e színházba, vagy nem. A kánikula nem zavarja őket, de ha van két felhő az égen, akkor már elgondolkodnak.

Nyilván nem magadnak csinálod a programot, de a te személyiségedet mennyire tükrözi a kínálat?

Fontos, hogy nem csak az én, hanem a kollégáim személyiségét is tükrözi a kínálatunk. Nálunk nagyon nagy a demokrácia a darabválasztás szempontjából. Amikor összeülünk, a pénzügyestől az önkéntesek vezetőjéig, és a műszaki dolgozókig, mindenkinek van beleszólása a döntésbe. Mindenki színházba járó ember, így mindenkinek vannak ötletei, elképzelései. Természetesen a minőség az első számú kiválasztási alap, de az is fontos, rögtön az elején hogy meg lehet-e valósítani például technikailag az adott előadást. Amiről egyhangúan úgy véljük, hogy meg lehet és meg tudjuk valósítani, azt meghívjuk.

Tehát előfordulhat olyan, hogy például az önkéntesek vezetője szeretné Beck Zolit, és akkor őt elhívjátok?

Abszolút! Ráadásul ő már évekkel ezelőtt volt nálunk, ezért ez egy könnyebb ügy volt. De igen, körbejárjuk és belevetjük magunkat bármelyikünk elképzelésébe, ha jó ötletnek tartjuk.

Van olyan produkció, amit te vársz nagyon, esetleg olyan, amit még nem láttál?

A beregszásziakat nagyon várom. A Csehov Egyfelvonásos komédiák-at én még nem láttam, de már legendákat hallottam róla. Egyébként Hobo József Attila-estjét sem láttam, ezeket most pótolni fogom. Ez már nyár végén lesz, de addig is szeretnék minden pillanatot megélni.

Ugyanazzal a lelkesedéssel csinálod most is, mint amikor 17 éve elkezdted?

A lelkesedésem az töretlen. De titkon azt is be kell neked valljam, hogy kicsit várom a végét, amikor hátradőlve nyugtázhatom, hogy minden rendben volt. Akkora ez a nyár, akkora falat, és most hogy már 2030-ig szól a szerződésünk, óriási a felelősség is.

Van törzsközönségetek?

Igen, van. Ezt onnan tudom, hogy mérjük a nézőinket. Az elégedettségüket, hogy honnan jönnek. Amikor decemberben meghirdetjük a programokat, azonnal elkezdik vásárolni a jegyeket, mert ezt adják karácsonyi ajándékba, ez óriási dolog. A szállodatulajdonosok is mindig keresnek, hogy mikor lesz kész a programunk, mert nekik sem mindegy a foglalások miatt.

A Kultkikötő nem csak nyári, hanem négy évszakos színház, mellette pedig társulati tag vagy a Tháliában. Augusztus végén elkezdődik a színházi évad, június közepéig tart, a Kultkikötő pedig júliusban indul. Mikor van időd egyáltalán foglalkozni a nyári programokkal?

Valóban, nem egyszerű dolog, főleg, hogy teljesen más agyat kíván. Évközben nagyon szeretem a színházat, az mondhatni nekem egy nyugalmi pillanat. Augusztus végén, szeptember elején bemegyek, nem kell gondolkodnom, hanem megmondják, hogy mit csináljak. A Kultkikötő egész évben működik, non stop üzemmód, ott nekem kell megmondani a dolgokat. Ez sokszor nehéz, főleg az elmúlt két évben, amikor a járvány miatt nálunk is visszaesett a nézőszám.

A szabadterek viszont ebből a szempontból könnyebb helyzetben vannak, oda bátrabban mernek menni az emberek.

Igen, a zárt tereknél érthető volt a félelem, ezáltal ez a fajta felelősség a szabadtéri színházakra hárul. Kicsit az is feladat a szórakoztatás mellett, hogy visszacsábítsuk a nézőket a színházba.

Rengeteg felelősség az is, hogy nem csak nyáron vannak programjaitok. Biztos, hogy szükség van az egész éves működésre?

Az ősztől tavaszig tartó időszak természetesen főleg a helyieknek szól. Ők jellemzően nyáron rengeteget dolgoznak, de októbertől már tudnak jönni színházba. Ebben az időszakban beköltözünk a zárt terekbe, művelődési házakba. Ezek is szuper helyek, 300-500 embert le tudunk ültetni. Ötletelés szintjén részt veszek a szervezésben, és ha nagyritkán van olyan estém, hogy nem játszok, akkor megyek is le. Azért is izgalmas élmény, mert a helyieknek szól. Az ide érkezők sokszor hozzák a saját borukat, a saját pogácsájukat, utána pedig ott maradnak beszélgetni. Ez a legszebb része az egésznek, amikor egy-egy program kapcsán közösség épül. Ott vagyok velük, nagyon jó a hangulat. Ezek a pillanatok tényleg felemelőek tudnak lenni, olyankor nem kérdés, hogy van-e értelme az egész éves működésünknek.

Neked milyen kötődésed van a környékhez, hogy jött, annak idején, hogy pont itt csinálj valamit?

A legnagyobb kötődésem az, hogy nincs kötődésem. Alföldi fiú vagyok, táborfalvai. Gyerekkoromban sokat nyaraltam a Balatonon. Pontosan emlékszem arra, hogy egyszer Bikini koncert volt, és a kerítéshez szorítottam a fejemet, mint egy Karinthy-hős és néztem be, vágyódtam oda. De sem a pénzem, sem az életkorom nem volt megfelelő a programhoz. Évekkel később, 95-ben, Tatán az én vezetésemmel csináltunk egy tábort és egy mini fesztivált, ahová el tudtuk hívni a kaposvári színházat fellépni, egy évvel később pedig a Katonát a Portugál című darabbal. Kerestünk egy helyet, amit jól fel tudunk magunknak építeni. Így jutott eszembe a Balaton. Egészen véletlenül megláttam, hogy be van zárva az a hely, ahol leskelődtem gyerekkoromban. Nosztalgikus hangulatba kerített. Kiderült, hogy le akarják dózerolni. Megkerestem a polgármestert, aki annyira lelkes lett, hogy ott valamit akarunk csinálni, hogy gyorsan meghirdették pályázatra a területet. Szerencsére senki másnak nem kellett és megkaptuk mi 10 évre. És farmergatyás, papucsos fiatalok elkezdtek fesztivált csinálni. Abból a szempontból szerencsénk volt, hogy jókor voltunk jó helyen, mert abban az időben még nem volt fancy a Balaton. Ezt a színpadot is simán ledózerolták volna, ha nem találok rá. Aztán a többi helyszínen is szépen bejelentkeztem, elkezdtem álmodozni, ami oda vezetett, hogy ma már hat helyszínen vagyunk jelen a Balaton partján.

Mindig mersz ekkorát álmodni?

Nem. Most pont ott tartok, hogy kezd benőni a fejem lágya. Az első évben tényleg az volt, hogy szinte fel sem fogtam, mibe vágtam bele. Volt egy pillanat, amikor rájöttünk, hogy ki tudjuk fizetni a jegyek nyomtatását, meg néhány plakátot, de miből fizetjük ki a színészeket? Akkor oda kellett állnom a kaposvári színház társulata elé, ahol én akkor társulati tag voltam, hogy nincs pénzünk. Eljöttök fél pénzért? – kérdeztem a kollégáimtól. Nem, ingyen jövünk hozzád – jött a válasz. Amikor van rajtam kívül pár szent bolond, aki kiköltözik velem, évekig katonai sátorban alszunk, ingyen jönnek el fellépni, akkor mit érezzek? Olyan, mintha valami szabadságharcos lennék.

A jelenlegi helyzet miatt nem volt benned némi félelem? Járvány, háború, infláció, sok olyan dolog tartozik most sajnos az életünkhöz, amit korábban nem kellett figyelembe venni.

Dehogynem, de ezt már tudom kezelni. Szoktam szorongani emiatt, de a munka mindig legyőzi ezt a szorongást. Az első időszakban mindenem el volt zálogosítva, még a szüleim lakása is. És mindenki félve nézett rám, hogy mi lesz ebből az egészből, bármelyik pillanatban elfújhatott volna mindent a szél. Bele sem akarok gondolni, hogy mennyit veszíthettem volna. Egy civil kezdeményezésből nőttünk ki, nem vagyunk kiemelt státuszban a kulturális finanszírozás területén, tehát nekünk össze kell szednünk minden fillért. Az önkormányzatok támogatnak, a kulturális és innovációs minisztérium is, amit természetesen nagyon köszönünk. Ám a támogatás mértéke csak tavasszal derül ki, akkor pedig nekünk már rég kész kell lennünk az évad koncepciójával, sőt már indul nyomdába a nyári műsorfüzet. Már nem félek attól, ha bárkit fel kell hívni, vagy ha barátokhoz kell fordulni segítséget kérni. Minden évben próbálunk egy kis tartalékkal indulni, igyekszünk jól sáfárkodni azzal, amink van.

Hányan dolgozok a csapatban?

Tízen. Sokkal többet nyom rajtam, hogy ezeket a kollégáimat akkor is kell fizetnem, ha például tombol a koronavírus-járvány. Nem fogom őket elküldeni, de nekünk nem jár sehonnan pénz, nincs minimumunk. Ez a rettentően nehéz.

Amikor 2006-ban 10 évre megkaptad a helyszínt, akkor gondoltad, hogy ebből ennyit ki tudsz hozni? Hogy megéritek a 17. évadot?

Nem. A hitem volt erős, a színházba vetett hitem. Mi a kultúrában horizontálisan gondolkodunk, a gasztrokultúra ugyanúgy belefér, mint a képzőművészet. A kettő között pedig ott van a színház, a koncertek. Nekem az az egyetlen felmentésem általában minden baj alól, vagy inkább, ami minden problémából felemel, hogy színházként gondolok a Kultkikőtőre is. Még ha nem is csak azzal foglalkozik. A színház egy gyomnövény, ami kinő a kockakövökön át, ahogy Spiró mondta. Nem tudsz mit csinálni, mert van, mert létezik, csinálni kell.

Mi vár rád ősztől a Tháliában?

Képzeld el, hogy semmi (nevet). Nem túl erős színészi magatartásra vall, de kértem egy év szünetet. Ami azt jelenti, hogy a futó előadásaimat játszom, de nem próbálok újat. Olyan feladatok várnak rám, amiről most még nem beszélhetek, de muszáj egy kis időt nyernem, levegőt vennem. A balatonföldvári helyzet a maga 1 milliárdos beruházásával december 31-ig el fog készülni. A következő évet, az 1100 fős nézőteret, az alatta lévő stúdiószínpadot meg kell töltenünk programmal. Akkora nagy lépés ez, ki kell találnom az üzemeltetést és rengeteg mindent, ami ehhez kapcsolódik. Ez óriási lépték az életemben, egész embert kíván. Szerencsére Gáborral (Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója – A szerk.) meg tudtam ezt beszélni. Sőt, hálás vagyok a kollégáimnak is, mert bár kevesen vagyunk, de mindannyian toleránsak voltak velem ebben a kérdésben. És abban bízom, hogy olvasni is lesz időm. Nem a szövegeimet, hanem azokat a könyveket, amelyek halomban várnak rám otthon.

Kiemelt kép: Nagy Viktor (Fotó: Sebestyén Blanka)