Augusztus 21-én jelenik meg a Selinunte Kiadó gondozásában az Ács János színháza – Az óriáscsecsemőtől a Marat/Sade-ig című kötet, amely a hazai színjátszás meghatározó jelentőségű rendezője halálának hetedik évfordulóján kerül kiadásra.

A Marat/Sade kaposvári előadása olyan szintézist teremtett, amely nemcsak a magyar (és az egyetemes) színházművészet meghatározó irányzatait foglalta össze, hanem a 80-as évek értelmiségi gondolkodásának progresszív irányait is. Az előadásban szerencsésen összegeződtek a kaposvári társulat törekvései és Ács János addigi pályájának újdonságai. A most elkészült könyv (amely egy sorozat nyitókötete is egyben) először tesz kísérletet arra, hogy bemutassa ennek a meghatározó jelentőségű színházrendezőnek a munkásságát. Sándor L. István munkája a kezdetektől a Marat/Sade-ig tekinti át Ács pályáját. Bemutatja a Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpadot – azt az amatőr színházi műhelyt, ahol a leendő rendező szoros kapcsolatba került a színjátszással, és vezető színészként az első sikereit aratta. Az óriáscsecsemő egyik utolsó előadásán lépett először színpadra, majd főszerepeket játszott többek között az Örök Elektrában, a Petőfi-rockban és a Kőműves Kelemenben. Rendezőként is itt készítette az első előadását. Ezt követik azok a darabok, amelyeket Ács előbb főiskolásként, majd a kaposvári társulat tagjaként (illetve meghívott vendégként) készített, és amelyek azonnal a pályakezdő rendezőre irányították a szakma figyelmét. A Szöveg és zene, az Esküvő, az Átváltozások, a Szentivánéji álom vagy a budapesti Játékszínben bemutatott Komédiások és a Józsefvárosi Színházban játszott A tavasz ébredése értékeit azonban kitakarja a Marat/Sade legendája. Mint ahogy ez azt is akadályozza, hogy magát a kaposvári Peter Weiss-bemutatót is művészi teljességében, gondolati összetettségében lássuk.

Sándor L. István könyve a legendák mögé tekint, és a korukban elevenen ható, a színházi gondolkodást megváltoztató előadásokra, illetve a bennünk megmutatkozó alkotói és színészi teljesítményekre irányítja a figyelmet. Mert Ács János diadalmas pályakezdése aligha képzelhető el Eörsi István dramaturgi, Szegő György és Donáth Péter tervezői, Márta István zeneszerzői, Balkay Géza, Máté Gábor, Lukács Andor, Jordán Tamás, Básti Juli, Csákányi Eszter, Rajhona Ádám, Bezerédi Zoltán és mások színészi teljesítménye nélkül.

Kiemelt kép: Ács János (Fotó: Népszava)