Kezdetét vette a Thália Színház legújabb nagyszínpadi bemutatójának a próbafolyamata, Bernard Slade Romantikus komédia című darabját a teátrum vezető színművésze, a Jászai Mari-díjas Szervét Tibor rendezi. Az előadásban színpadra lép majd Zayzon Zsolt, Sóvári-Fehér Anna, Mózes András, Udvarias Anna, Gubás Gabi és Tóth Eszter is.

Az ismert szerző nevéhez olyan darabok fűződnek, mint a Jövőre veled ugyanitt, a Jutalomjáték vagy az Egy férfi, akit szeretek, és a Thália nézői számára a Romantikus komédia története sem ismeretlen: 2010-ben már bemutatta egyszer a Nagymező utcai színház, akkor Szervét Tiborral és Tóth Ildikóval a főszerepben. Az 1980-ban íródott vígjáték egy zseniális írópárosról szól, akik rosszkor szeretnek egymásba, mivel akkor ismerkednek meg, amikor az egyik éppen házasodik. Mit tesznek? Azt, amit minden érett felnőtt tenne: a vágyukat évekig elnyomják, szigorúan munkakapcsolatban maradnak, világsiker darabokat írnak együtt, de a saját szerelmi életüket képtelenek megfejteni, és azt is elfelejtik, hogy az élet bizony nagyon rövid…

Szervét Tibor munkáját ezúttal Túri Erzsébet segíti díszlettervezőként, a jelmezekért pedig Füzér Anni fele. A Romantikus komédia december 7-től lesz látható a Thália Színház nagyszínpadán!

Kiemelt kép: Szervét Tibor a Romantikus komédia olvasópróbáján (Fotó: Juhász Éva)