Április 12-18. között immár harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen: a programsorozaton belül nemzetközi, régiós és hazai előadások, szakmai beszélgetések és workshopok is várják az érdeklődőket.
Az újcirkusz az a kortárs műfaj, amelynek csatornája a cirkuszi trükk, a mutatvány, de célja a megszólítás és társadalmi, esztétikai vagy személyes üzenetek közvetítése is. Ez a remek eszköz Nyugat-Európában virágzik, de a mi régiónkban is egyre többen művelik. A MUCH Cirkuszfesztivál célja, hogy hidakat építsen a kortárs műfajok és az újcirkusz közé Kelet-Európában, kedvet, forrást és eszközöket teremtsen a hazai művészeknek, illetve szélesebb közönség számára nyújtson minőségi programot.
A fesztivál kiemelt szereplői között szerepel a brazil Diana Salles, aki a Delusional – I killed a man című személyes történetével érkezik hazánkba, a cseh Eliška Brtnická és csapata, akik a Thin Skin című produkcióval képviseltetik magukat, az ír Darragh McLoughlin, akinek Stickman című előadása egy különös dramaturgiára épül, valamint a magyar OneTwoMany Kollektíva, akik egy új, geodómra készülő köztéri performansszal (Don’t Forget To Breathe) készülnek a Nehru parton. A Fesztivált idén egy régiós cirkuszi szemle, a Showcase zárja, amelynek során a feltörekvő művészeket nemzetközi zsűri értékeli, valamint kiosztásra kerülnek a közönségdíjak is.


